Category: Nyeled vagy mered?

  • Kumquat

    A kumquatról én fogok írni, mert Andinak nem ízlik, ellenben én két nap alatt benyomtam fél kilót szőrőstűl-bőröstűl (a borsó és a mangó mellett, természetesen :)) Ez egy citrusféle. Olyan mint egy mini narancs, csak sima és világosabb színű héja van. És ez a legérdekesebb része is. Ugyanis az egyetlen citrusféle, aminek ehető a héja. […]

  • Qing Tuan

    Ez a kis zöld izé már régóta foglalkoztat minket, nagyon sok helyen kapni, boltban, szupermarketekben, és persze az utcán frissen elkészítve is. Ma bele is botlottunk egy ilyen utcai árusba, tehát vettem is egyet. Az ára 2Y, olcsó! Ráadásul most, hogy így este utánaolvastunk, kiderült különösen szezonja van, hiszen tradíció, hogy a sírtakarító ünnepen (ami […]

  • Csavargás a városban

    Ez így nem működik, kérem! Nem írunk több posztot, amíg nem kommenteltek! Tisztelet, és köszönet a kivételnek, akinek mindig van hozzáfűzni valója!

  • Daifuku- japán töltött rizstésztagombócok

    Ezek itt japán süti félék, rizsliszt kívül, belül legtöbbször valamilyen töltelék lapul. Nagyon sok féle-fajta van, most 5öt mutatok be. (Peti: a kínai fordítása a névnek 大幅, azaz nagy boldogság 🙂 Ha jól emlékszem van külön ilyen bolt is, ahol csak ilyeneket árulnak frissen készítve, mi most az előrecsomagolt készletből válogattunk a food plazaban. )

  • Nasik – aszalt gyümölcsök és egyebek

    Ma bementünk busszal a városba, és megnéztük a kaja plázát, amit Peti korábbról ismert. 5 emelet, tele éttermekkel, és boltokkal. Csak élelmiszert kapni. A gumicukros pult most nem érdekelt, azt ismerem otthonról, viszont volt egy, ahol mindenféle aszalt, szárított fura dolgot lehetett kapni, ebből teszteltem párat, és még folytatom majd. 🙂

  • Mangusztán

    Ez egy gyümölcs, jelenleg elég drága, de a kísérletezés kedvéért vettünk két darabot.Kinézetre nem túl hívogató, és elárulom, hogy a pucolása sem egy egyszerű történet, bár azért nem is túl bonyolult. A héja vastag, és keményebb, belül fokhagyma szerű cikkek, csak sokkal puhábbak annál. Magja nincs! 🙂 Ez egy nagy előny! Íze valahol a mandarin […]

  • Mandulatej

    Valamelyik nap hazafelé sétálva beszaladtunk szétnézni a közeli boltba. Volt ott minden. Picit az üdítős részlegen néztem körül, és a mindenféle nyugati lónyálon túl találtam ezt: Ránézésre: A csinos fiatal csaj huncut mosollyal néz vissza, miközben a kezében a pohár, tele a fincsi tejjel. Jó a marketingje, mi? Én mindenesetre bedőltem neki, és mivel drágának […]

  • Virágzó hagyma

    Ránézásre, és ízre is hagyma, csak az eddigi legfinomabb amit ettem. Nem csíp, nem túl erőteljes, kimehet az ember bátran emberek közé, nem is puffaszt, mint egyes társai. Az íze erőteljes, mégis édes, nagyon finom, kellemes. Gondolom néha akad otthon is, bár én még nem láttam, de érdemes lenne bevezetni. Én elsőre paradicsommal, pirítva készítettem. […]

  • Taro

    A Nyeled vagy mered?-ben a következő a Taro. Ez egy gumós növény, nyersen mérgező, a levele is (rémüldözés előtt gondoljatok arra, hogy a krumplinak is!), de megfőzve, sütve, gőzölve nagyon finom. Nekünk legalábbis az első találkozás vele elég megnyerő volt, még Barni is telezabálta magát!

  • Yam

    Első szerplőnk ebben a kategóriában a yamgyökér. Igazából, mikor leemeltem a pultról, csak sejtettem, hogy ez az, hazaérve aztán nekiestem elkészíteni. Az ösztönök vezettek, meg a szép erdei gomba, amely látszatra passzolt hozzá.