Hangzhou 3. nap

Panda Posted in Utazás,Tags: , , ,
2

Reggel útra keltünk, és a közeli boltban egy kevés kínai kiflit, meg egy bagettet felmarkolva elindultunk. A reggeli minőségét tekintve nem igazán voltam elégedett, de én voltam a ritka kivétel. A bagett mint a gumi, a kifli meg túlságosan omlós, fura utóízzel a számban. Még jó hogy maradt előző napról egy kis gyümölcs. 🙂  Fél óra próbálkozás után sikerült szerezni egy taxit, azzal mentünk egy nagy hegy felé, ahol kőbe vésett Buddhákat lehetett megcsodálni. A buddhák a hegy közepén, félúton vannak, de sajnos csak két -amúgy biztosan szép- templommal egybekötve lehet őket megnézni, és oda bizos megintcsak belépő kell, nem is olcsó, 45Y fejenként. Ezért inkább úgy döntöttünk felmegyünk a hegy tetejére libegővel, és majd lefele jövet, egy másik úton kicselezzük a belépőt, meg a templomot, és megnézzük a Buddhákat.

Barni nagyon élvezte a libegőt, persze mi is. Fenn, a hegy tetején is áll egy kis templom, szintén belépős, bár jóval olcsóbb. Láttunk már elég templomot, így kihagytuk. Kinn egy óriási harang áll, meg egy fa, teleaggatva piros szallagokkal. A harangot pár yuanért lehet kongatni, és kapsz is egy szallagot a pénz ellenében, amire ráírhatod a kívánságodat. Elvileg teljesül. Barnit alig lehetett elrángatni a harangtól, tetszett neki a hang. 🙂

More »