Repjegyvásárlás kilenc felvonásban


Adott ugye az  a relatív kényelmes lehetőség, hogy az ember egy darabig elutazás nélkük hosszabbítgathatja a vízumát, de egy idő után ez nem folytatható tovább, és ilyenkor következik a “visa run” azaz a “vízumfutás”, amikor kizárólag abból a célból hagyja el az ember a Kínai Népköztársaság területét, hogy egy új vízumot kapva visszatérjen, és előröl kezdhesse a tartózkodási idő számolatását és a vízumhosszabbítást.

Külföldiek ezrei kényszerülnek ennek a gyakorlatnak a követésére, mert a hosszútávú vízumokat, tartózkodási engedélyt bizony elég szűk kézzel mérik. Az “Egy ország – két rendszer” felállásnak köszönhetően a legegyszerűbb megoldás erre egy Hongkongi út, hiszen ott van hivatalos konzuli képviselete Kínának. Illetve nem is konzul, hanem “commissioner general”, hiszen végül is egy országról van szó – de a hongkongi út határátlépésnek minősül.

Mindenesetre lényeg a lényeg, mivel a cégbejegyzés még mindig nem zajlott le, nekünk is el kell zarándokolnunk Hongkongba. Mindhármunknak. Ehhez pedig repülőjegy is kell – és itt kezdődtek a bajok.

Sikerült belőni az utazás intervallumát pár napja – augusztus első napjaira esett a választás, mert vízumunk ugyan ötödikéig van, de akkortájban már hív a munka itthon. Július 31 – Augusztus 3-ra esett a választás végül, így van egy fél napunk nézelődni, majd két és fél elintézni a vízumot – így nem történhet semmi gond.

Igenám, csakhogy Barnabás szülinapja elsején van, tehát pont az utazás alatt fogja betölteni a két éves kort. A légitársaságok pedig egységesen a két éves kor betöltéséig adnak csecsemőjegyet – onnan külön szék kell. Még ezzel sincs gond, a költség fedezve, de viszont a fene se gondolta volna, hogy ilyen esetben ennyire bonyolult jegyet foglalni.

Gondoltam arra is, hogy Barni 2 külön jegyet kap, odafele csecsemőt, olcsón, hazafele gyerekjegyet, drágábban, de az egyirányú jegy ugye majdnem annyiba kerül, mint a retúr, tehát ugyanott lennénk árban, nem spórolunk semmit.

Sokat válogattam a légitársaságok között, van egy pár fapados cég is, de ilyen viszonylag rövid idővel az utazás előtt annyira minimálisan olcsóbbak, hogy nem éri meg az extra fáradozást kijutni a világ végére és időt a hosszabb transzferidőt, ráadásul hülye időpontokban repül. Repültél már 22:30-kor induló gépen babával? Nem hiszem, hogy jó.

Opció volt még a Shanghai – Shenzhen járat, mivel ez belföldi útnak minősül, így általában olcsóbb, a csecsemőjegy legalábbis mindenképp (3000Ft/irány), csak hát a város másik végéről indul a gép, de ez még viselhető. Shenzhenből érkezve 1 óra alatt közvetlen busszal át lehet menni Hongkongba, ezt még Barni is kibírja simán.

De most még 14 nappal az indulás előtt találtam szuperakciós jegyet a Cathay Pacificnél, itt indul a közeli pudongi reptérről, fél óra alatt kinn vagyunk reggel, Hongkongban tesz le közvetlenül, és csak 3-4000Ft a különbség jegyenként az olcsóbb shenzheni opciókhoz képest. Gondoltam, legyen, ennyit majdnem el is vinne a nagyobb transzferköltség, az előirányzott keretbe beleférünk. 5 csillagos légitársaság, ráadásul nem is kínai, biztos simán fog menni minden, legalább kényelmes lesz.

Na persze…

Általában a ctrip-en foglalok jegyet (kínai utazási oldal), mert nagyon jó a tapaszalatom velük, megoldják a problémákat. De most a légitársaság honlapján jó 5%-kal olcsóbb volt az ár,  így ide mentem.  A szabályzatban megtaláltam, hogy a hazaút időpontjában számított életkort kell figyelembevenni, tehát Barni gyereknek minősül, nem bébinek. Jó, rendben Hongkongba úgyis valami okból egy vagyonba kerülnek a csecsemőjegyek (25% kedvezmény az akciós felnőtt jegyárhoz képest), a gyerekjegy pedig 15% körüli kedvezmény a felnőtthöz képest.

OK, már foglalom is… Hiba: “A születési dátum nem éri el a két éves kort az indulás napján, a jegy nem foglalható. Hívja az ügyfélszolgálatot a jegyfoglaláshoz.”
Ejnye. Nézzük fordítva, csecsemőjeggyel. Hiba: “A születési dátum túllépi a két éves kort a hazaút napján, a jegy nem foglalható. Hívja az ügyfélszolgálatot a jegyfoglaláshoz.”

Ez még tegnap este volt, elég későn, gondoltam majd holnap felhívom őket. így is lett.

1. hívás, helyi iroda: végigzongorázom a menüt, felveszik, elmagyarázom. Elmondják, hogy van rá mód, hogy a neten foglaljak hasonló esetben, de ez nem az ő területe, átirányít az online hibakezelési osztályra, ott elmondják mi a teendő és hogyan tudok foglalni.

Átirányít, zene, zene, zene. 5 perc után megunom, lerakom. Adott egy telefonszámot is, hívom azt.

2. hívás, központi online osztály. Zene, zene, zene, 15 perc után megunom, lerakom.

3. hívás, központi online osztály. Zene, zene, zene, 15 perc után megunom, lerakom.

4. hívás, helyi iroda. Felveszik azonnal. Elmondom a mondókám, és mielőtt még bármit hozzátehetnék, mondja, hogy kapcsolja az online osztályt, és már hallom is az unalomig ismert zenét. Lerakom.

5. hívás, helyi iroda. Felveszik, másik ügyintéző. Elmondom a sztorit, kérem ne kapcsoljon a központi irodába, mert nem veszik fel.  Ő végre épképzláb javaslattal áll elő. Foglaljak két felnőtt jegyet a neten, utána a foglalási kódot ismerve hívjam fel őket és foglalnak gyerekjegyet telefonon. OK, ez jól hangzik.

délután az otthon nyugalmában neki is vágok. Foglalok két jegyet magunknak a meghirdetett áron, jó ár, örülök.

6. hívás, helyi iroda. Felveszik, elmondom a sztorit. Látja a foglalást de még nem ment ki a visszaigazolás, hívjam újra ha megkaptam. Mire leraktam a telefont persze meg is jött, nem baj, már hívom is…

7. hívás, helyi iroda. Másik ügyintéző, már zsigerből mesélem mi a helyzet. Mondja, hogy nézni a jegyet, de ez a foglalásmodósítás osztály, itt nem tud kedvezményes, csak teljesáras jegyet foglalni, ami drága 2800Y. Na persze… Nagyon készséges a hölgy, javasolja, hívjam őket újra és ezt és ezt a menüpontot nyomjam meg. OK, +-1 hívás, mi az nekem 🙂

8. hívás, helyi iroda, új foglalás osztály. Elmesélem jó kis szituációmat, már keresi is a jegyet. Nagy hallgatás, billentyűkattogás. Végül pár perc után kiböki, hogy a mi jegyünk internetes speciális ár, a legolcsóbb gyerekjegy amit talált a rendszerben2400 yuan adókkal, illetékekkel. (a mienk 1850 volt, a gyerekjegy online 1600). Azt javasolja, vegyek felnőttjegyet Barninak. Még visszakérdezek, nem lesz-e ebből gond, de csak megismétli, hogy ezt tudja javasolni.

9. hívás. Még egyszer megpróbálom felhívni az online foglalási központot, hogy segítsenek a gyerekjeggyel online, hátha, de 10 perc után lemondok róla.

Felmegyek a honlapra, veszek Barninak egy felnőttjegyet – itt nem kérdi a rendszer a születési dátumot.

Szóval ez a sztori. Most van 3 felnőtt jegyem, elment jó másfél órám a telefonálgatásra és ügyintézésre, és buktunk kb. 300CNY-t, mert ennyivel lett volna olcsóbb a gyerekjegy, mint a felnőtt – márpedig gyerekjegy a neten nem foglalható felnőttjegy egyidejű foglalása nélkül.

Legközelebb megyek a ctrip-re, és hagyom, hogy elintézzék helyettem mások a gondokat, 5% felárat bármikor megér.

Mindenesetre az utat kíváncsian várjuk, Barnabásnak is biztos érdekes lesz a szülinap Hongkongban 🙂 Gondolkoztam azon is, hogy hozzátoldjunk egy napot előtte, hogy több időnk legyen nézelődni, de valami esemény lehet épp a városban, mert minden szálloda dupla árat kér arra a napra. Nem baj, jövünk még ide.
A szállodával egyelőre sokkal jobbak a tapasztalatok így látatlanban de erről majd külön írunk, ha megvolt a gyakorlati élmény. A Cathay Pacific-nek pedig nagyon hibátlan repülési élményt kell nyújtani a fentiek után, ha akarnak egy elégedett utast.