Barnival kettesben

Panda Post in Hétköznapok,Tags: , , ,
3

Ma reggeli után útnak indult a Csipet Csapat a Shanghai melletti szigetekre. Én és Barni itthon maradtunk. Most nem is annyira bánom, ugyanis kicsit fáj a torkom… 🙁

Az elválás amúgy könnyen ment, Barnus mindenkinek adott puszit, pápázott az ajtóból, majd becsukta azt. Ezután én nekiláttam az ebéd elkészítéséhez, Barni közben az autóival szállította a konyhába a játékételeket. Aztán olvastunk, játszottunk együtt az autókkal, főztünk a babakonyhában, és skypeoltunk Anyuval.

Ebéd után közös szundítás, közben hívott Peti, hogy már a buszon ülnek, az emeleten elől, és óriási bőrfotelek vannak a buszon. Klassz lehet! 🙂

Alvás után Barni motorra pattant, és begurul a liftbe. Jó nagyot motorozunk, a csúszdánál azért persze megállunk. 🙂 Egész ügyes már! Mikor megkapta a motort, akkor még csak tologatta, aztán egyre többet ült rajta. Át tud menni kisebb emelkedőkön is, alacsony küszöbön, stb. Még csak váltott lábbal kalimpál rajta, de egész gyors így is! Kicsit mintha máris kicsi lenne neki, szóval lehet hogy lesz mit kiszállítani hozzánk szeptemberben? 😀

Zárásként még vettünk gyümölcsöt az utca elején, és jöttünk haza. Vacsi, fürdés, mese, alvás.

Nem tudom Petiéknek milyen éjszakájuk lesz, de állítólag érdekes a szoba felszereltsége. Erről majd ők mesélnek. 🙂

 

« Prev: :Next »