Az Ayi listája


Múlt héten megbeszéltük az Ayi-val, hogy most szerdán ő főz. Ugyanis erősen kritizálta az étkezéseinket, miszerint nem eszünk csak húst, meg rizst és soha semmi zöldséget, ami szerinte egészségtelen. Ez persze nem igaz, csak épp Barni újabban nem eszi a zöldséget, gyümölcsöt, így ha azt szeretném, hogy egyen, akkor a kis vércse gyomrának kedvezni kell a husival. A rizst meg tuti megeszi.

Szóval kíváncsian vártam mi lesz a kaja szerdán. Megkérdeztem adjak-e neki pénzt, de ő inkább írt egy listát, mit vegyünk. Természetesen kínaiul. Persze fogalmam se volt, mit írt rá.

a lista, némi elemzést követően.

Aztán mikor este megjött Peti, nekikezdett a lista megfejtéséhez. A vége sajnos az lett, hogy le kellett szaladni a biztonsági őrökhöz egy kis segítségért, mert nem talált a szótárban ezt-azt – pedig az Ayi kigazán próbált szép tisztán és olvashatóan írni.

Sokmindent nem kellett beszereznünk, csak tojást, keményítőt, meg szezámolajat, a többit (zöldség, darált hús, tésztalapocskák) ő vette meg. Keményítőn kívül minden volt itthon, szóval nem kellett sokat rohangálni érte.

Aztán ma megjött az Ayi, és nekilátott, mi meg Barnival figyeltük az eseményeket. Jiaozi, töltött tésztabatyu lesz az ebéd! 🙂 Ezt kértünk tőle, mikor megbeszéltük, hogy főzzön, de nem tudtuk végül ezt csinál-e, mert mondta, hogy ez “meglehetősen macerás” – persze a kínaiak mindenre azt mondják, hogy macerás, ami egy kicsit is bonyolultabb mint egy taps.

Nos, ennek ellenére szűk egy óra alatt összedobta némi segíséggel. 🙂 Kiderült pár turpisság számomra, hogy mire kell az étkezési keményítő, vagy a szezámolaj, és hogy eddig akárhányszor nekiláttunk még otthon, Budapesten a házigyártásnak, miért szakad ki a tészta, és miért nincs pont olyan íze mint az étteremben. De a kulisszatitkokat megtartom magamnak, aztán majd ha otthon el kell kápráztatni a népet, bevetem megszerzett tudásom. 🙂 Ugyanis isteni lett!Barni is azt mondta, hogy Fí!

Meg is írtuk az Ayinak SMS-ben, hogy nagyon finom volt, és mostantól minden szerdán ő főz! Csak annyit írt vissza, hogy “jól van” – na most találja ki az ember, hogy örül-e neki, vagy sem 🙂 Mindenesetre ez segít majd csökkenteni a kajaköltségeket (25Y-ből összerakott egy 6 főre elegendő ebédet) és persze a blogra is szuper tartalmat szolgáltat 🙂