Barni és a Tesó


Már feltették itt a blogon a kérdést, hogy viszonyul Barni az újdonsághoz, miszerint kistestvére lesz.

Ugyebár el lett neki magyarázva, hogy a tesó kis picike még, és anya pocakjában van, majd idővel kibújik. Ez nagyjából tiszta. Folyton a saját pocakját fogdossa, és mondja, hogy: Tesó! Meg apa hasát is megnézi, rámutat, és mondja hogy: Tesó! Ilyenkor elmagyarázzuk hogy csak anya hasában van, és a fiúkéba nincs. Érti ezt is, de sokszor rákérdez ugyanezekre.

Mikor reggel felébred, bebújik mellénk az ágyba. Mikor épp keresztülmászik az ágyon, azt mondja: Óvatos! Tesó! Tehát tudja hogy óvatosnak kell lenni, nem beletenyerelni anya hasába, stb.

Reggeli után szépen számba adja a terhesvitamint, és gyakorlatilag ha épp eszébe jut a tesó, akkor mindent megoszt vele. Történt ez nemrég, mikor kapott egy kocka csokit, és nyújtotta a hasam felé, hogy ad a tesónak is.

Nyilvánvaló hogy majd az elején lesz egy kis féltékenység, de alapvetően várja, hogy testvére legyen. 🙂

Tegnap este Barni picit lázas volt, mert jön a foga, ezért köztünk aludt az ágyban. Az apamániától vezérelve Peti nyakába/hónaljába fúrta a fejét, közben pedig a hasamat rugdosta. A Tesó pedig visszarugdosott – megvolt tehát az első balhé is 🙂 Én meg csendben tűrtem és próbáltam aludni…