Egy kis nyugalom


Kilenckor keltünk ma egy nem túl nyugodt, de komplikációktól mentes éjszaka után. Megreggeliztünk egy kis pirítóst Barnival, illetve Barni benyomott mellé vagy fél liter vizet, majd vissza is feküdt aludni. Andi pakolászott, én pedig nekiálltam rákötni az otthoni médiacentert (elhoztuk) az itteni tévére – pár perc múlva már zengett a hazai zene a hangszóróból, nagyon jó volt. 🙂

A délelőtt további része a pakolászás jegyében telt. Dél körül pihenésképp főztem Andinak egy kis paradicsomos-fokhagymás rákot rizzsel, magamnak meg egy kis főtt krumplit (éjjel ugyebár visszatért a hasmenés).

Fél egykor Barnabás is felkelt, megint fél liter víz, kis rizs, jókedv. Összepakoltuk magunkat, és elindultunk egy kis sétára a közeli Lotus szupermarketbe. A biztonsági őr a kapuban már ismerősként üdvözölt 🙂 Nagyon kellemes idő volt, 1 pulcsi elég, jó párás volt a levegő, mert reggel volt egy kis eső. Itt már mindenhol nyílnak a virágok és rügyeznek a fák (mert ugye este nem húl le a levegő csak 8-9 fok köré).

Időközben telefonáltam Bettynek az ingatlanosnak is, megbeszéltük, hogy délután erre jön, bejelentekzünk a rendőrségen + intézzük az intéznivalókat. Barni látszólag élvezte a tologatást a kocsiban, a bevásárlóközpontot már kevésbé, elég bágyadt és fáradt lett. Szerencsére nem sokkal később elaludt.Vettünk néhány dolgot a listáról + némi mangóutánpótlást Andinak, de nem ússzuk meg, hogy ne kelljen még egyszer elmenni az IKEA-ba – ez holnap rám vár, de csak egy kézitáskányi cuccot veszek.

Három körül hazaértünk, Barni újabb fél liter víz után ment is vissza aludni. Andi netezett, én pedig feltöltődtem egy kis Monty Pythonnal – kettő, de inkább három hete nem volt alkalmunk egy kicsit így kikapcsolódva pihenni, nagyon jólesett.

Betty öt körül jött meg, ekkor már nagyban szakadt kint az eső. Andi maradt itthon, mi meg elmentünk a rendőrségre – zárva volt, szóval hétfőn újrapróbáljuk. Visszajöttünk a lakásba, lerendeztük a pénzügyeket, számlázást, és elmondtuk a panaszainkat: két ablakot nem lehet rendesen becsukni, és nem működik a műholdas TV.

Betty telefonált párat, és némi várakozás után meg is jött egy-egy szaki a hiba elhárítására. Közben Barni is felébredt és szórakoztatta a jónépet. A kínai szakemberek mindig nagyon viccesek, most is az volt 🙂 Majd később ha picit berendezkedtünk, akkor úgysem arról írok majd, mit csináltunk, hanem az ilyen kis érdekességekről, de most eltekintenék tőle. Mindenesetre kiderült, hogy a TV nem fog működni amíg nincs internet, mert anélkül nem megy (gondolom onnan vezérlik a jelblokkolást ha épp olyan tartalom jön, ami épp nemkívánatos), az ablakokban pedig zárszerkezetet kell cserélni, emiatt holnap visszajön a szaki. Kíváncsian várom 🙂

Barni időközben benyomott egy fél doboz Tuc kekszet (imádja), és jókedvűen szaladgált, játszott. Volt egy kis hőemelkedése -de ez nem csoda, hiszen tegnap teljesen felborult a vízháztartása. Egyelőre hagytuk, hogy sokat igyon (szerintem ma simán megivott másfél-két liter vizet, pisi alig volt), és nem csillapítottuk a lázat, hadd álljon magától helyre a rendszer. Persze ha este felkelne és még mindig hőemelkedése van vagy felmegy a láza, akkor nincs mese, kap kúpot.

Mikor elment mindenki, kicsit bútor rendeztünk és tologattunk, majd én Barnival maradtam, Andi meg kiporszívózott. Meglepően gyorsan kész lett a lakás. Nagy, de kevesebb a bútor és a zeg-zug. Este vacsira már nem is akart a manó semmit enni (közben elfogyott az egész doboz keksz), de ráhagytuk, lényeg, hogy elég vizet ivott, amúgy is majdnem egész nap aludt.

Gyors fürdés, vacsora (nekem széntabletta és krumpli, Andinak bőségtál és friss bagett felvágottal, sajttal), most meg megyünk picit még pihenni, az ágyban filmezünk – a japán család ránkhagyományozott 20-30 DVD-t és még van amit nem láttunk (a japán/kínai sorozatokon kívül :))

Remélem reggelre mindenki még jobban lesz és holnap még egy kis pihenés belefér, mielőtt hétfőtől újra indul a munka teljes gőzzel – de már itthonról az íróasztaltól 🙂

Amúgy nagyon szépen alakul a lakás – tetszik benne, hogy szép egységes stílusa van (a teljes bútorzat egy bútorcsaládból van), nincs túlbútorozva, a szobákban a barna dominál egy kis zölddel, a konyha fehér. Andi azt mondta, addig nincs kép, amíg nincsenek virágok, szóval holnap az IKEA mellett a másik cél pár virág beszerzése. Remélem estére már ti is láthatjátok! Nem rajtam múlik! 🙂