Két új park a környékről


A Ricsi születése előtti hetekre eső pihenőidőszakokat egyrészt a biciklizés töltötte ki, másfelől –  részben a bicajos felfedezéseknek köszönhetően – meglátogattunk pár közeli parkot, ahol még nem jártunk korábban.

Az alábbi térképen látható a parkok elhelyezkedése, ha valaki a nyomunkban szeretne járni (lila pötty a jobb felső sarokban a lakásunk)

Érdemes kattintani a továbbiakért, mert sok képet raktam fel – köszönhetően az új módszeremnek, ami tizedére csökkenti a képfeltöltéshez/megosztáshoz szükséges időt (csak tudnám miért nem jöttem rá hamarabb…)

1. Nanpu park (térképen piros szín)

Ezt a parkot már rengetegszer láttuk – buszból-, hiszen a Nanpu híd tövében, a hídra felvezető gyűrű közepében helyezkedik el. Nem szokványos kínai park – inkább egy nagy füves területről van szó. Ennek megfelelően tele van gyerekekkel. Meglepő módon az ember feje fölött 20 méterrel futó 2×3 sávos “autópálya” egyáltalán nem zavaró, és csak moderáltan zajos.

Ennek ellenére a látogatás első perceiben elég unalmasnak tűnt a park, de aztán Barni és a többi ott levő gyerkőc tett róla, hogy emlékezetes nap maradjon. A gyönyörű tavaszi fényekben (úristen, már 1 hónap is eltelt, hogy itt jártunk) nagyon jó képek készültek. Épp itt az ideje kirakni a blogra, hogy ne Barni se legyen elhanyagolva 🙂

2. Expo Sétány (huplis park) (térképen kék szín)

A Nanpu hídtól dél felé haladva a Shibo Avenue-n lehet továbbjutni. Ez nevének megfelelően (Expo Sugárút) egy széles út, ami a 2010-es Expo területére vezet – azonban mivel az Expo területén mostanában sok minden nincs, gyakorlatilag minimális a forgalom, nagyon jól lehet rajta bicajozgatni.

Az út mentén pedig több park is van.

  1. Egy folyóparti sétány, kb. egy kilométer hosszan (térképen zöld színnel jelöltem)
  2. Egy nagyon szép, tradicionális stílusban épített kis kínai park – a neve azt hiszem Moon Park. Meglepetés: nincs belépő, nincs tömeg. (térképen zöld színnel jelöltem)
  3. Kicsit lejjebb, a Mercedes-Benz Arena után kezdődik aWorld Expo park, kb. két kilométer hosszan (térképen narancs színnel jelöltem, de tart még tovább is délkelet felé)

Egyelőre az első kettőt jártuk be, illetve az elsőre már visszajáró vendégek vagyunk. Hogy miért?

  • Egyrészt mert egy nagyon kellemes nyugis kis sétány, ahol alig vannak emberek.
  • Másrészt pedig mert “kitűnő” minőségű műanyag járólapokkal fedték le a nagy részét, ami az elmúlt két év alatt jelentősen felhólyagosodott – “huplisodott” és Barni ezt felettébb élvezi a kis motorjával.
  • Harmadrészt pedig közel van, busszal átszállás nélkül kb. 20-25 perc alatt oda lehet érni, bicajjal még hamarabb is. A környékünkről a 640-es busszal kell elmenni a végállomásig (Nanmatou kompállomás), innen kb 100m-re dél felé kezdődik a sétány.
  • Negyedrészt a sugárúton elektromos buszok járnak, ami Barninak a kevdence, és ezért mindig nagy élmény, igyekszünk menni vele pár megállót hazafele menet. (négy járat van, egy Lujiazui metrómegállótól, egy a People’s Square-ről, a maradék kettőt nem tudom).