Első óvodai nap – beszámoló


Andi jegyzeteiből tolmácsolja-gépeli Peti:

15:30-kor értem oda az ovihoz, pont időben, a gyerekek már szállingóztak haza. Az udvaron négy busz állt és tanárok terelgették a gyerkőcöket a megfelelő buszokba. Rég láttam ennyi riadt arcú gyereket egy rakáson. 🙂 Felmentem a Pingvin-terembe, Jessie szólt Barninak, hogy jöjjön – jött lebiggyesztett szájjal, közölte a tényt: “Anya elment.” Megbeszéltük, hogy most jöttem vissza és most megyünk együtt haza.

Jessie-t kifaggattam milyen volt Barni – mondta, hogy néha sírt kicsit, Apát és Anyát hiányolta, csak kicsit evett, de egy kicsit aludt is, ami nagyon jó és jól viselkedett.

A bátorságért Barni kapott egy kis fekete Toyotát, majd motorra pattant és úgy száguldott hazafele, hogy alig bítam követni.  Közben felhívtuk Apát, hogy minden rendben és elkezdtem faggatni Barnit. A következőket mondta:

  • néztek valamilyen mesét a számítógépen
  • dinnye volt ebédre meg töltött muffin többek közt, de nem ízlett neki
  • sírt, mert Anya és Apa elment – de csak kicsit sírt
  • összeségében azt mondta jó volt az ovi, a legjobban az udvar tetszett neki
  • Van egy nagy hernyós könyv (telhetetlen hernyócska) az oviban
  • Egy gyerek elvette tőle az autót amivel játszott, de emiatt nem sírt
  • Kérdeztem kivel játszott: senkivel és Hannával (az óvónéni)

Itthon egész délután hiperaktív volt, ezek szerint nem fáradt el kellőképen az oviban (vagy csak belelkesült, hogy nem hagytuk ott örökre. Megbeszéltük, hogy holnap is megyünk majd oviba, mire azt mondta:

“De Anya, én akkor kicsit sírok mert elmegy Anya és Apa.” Persze megnyugtattuk, hogy megyünk majd érte, mint ma is.

Ja és megkaptuk az első beírásokat az óvodai naplóba. Mit beírásokat, minden nap képeket is raknak bele. Le a kalappal, ez nagyon jó dolog! Képet lásd alább… 🙂

Itthon Barni hiányában Ayi Ricsin élte ki magát
a napi események az óvodai naplóban
az “értékelés”. első napra szerintünk nagyon jó!
ez pedig a házi feladat a pénteki eseményekhez