Utcánk új csillaga


Mifelénk itt a szilvafavirág utcában nagyon adnak a szépségre és testi egészségre. Még nem számoltam meg, de saccra kb. 20 masszázsszalon (értsd: masszázs / kupi / vegyes ellátás)  és közel ugyanennyi kozmetika és fodrászat színesíti két és fél kilométer hosszú utcácskánk oldalait. Olcsóbb-drágább, jobb-rosszabb.

Tegnap is voltam egy kellemes két órás masszázson. De most nem erről lesz szó. Aki járt nálunk, biztosan emlékszik az utca végén álló épületre, közvetlenül a lakóparkunk mellett – amiben korábban kellemes kis éttermek voltak, de aztán tavaly ősszel kezdett kiürülni, idén tavaszra pedig mindegyik bezárt és óriás felújítás kezdődött. Nem tudtuk, mi lesz az épületben, sokan bankot emlegettek, aminek sok hasznát nem vettük volna – de nemrég kiderült, és nagyon izgalmasnak hangzik.

Ugyanis a New Star koreai fürdőház nyitja meg a második üzletét Shanghaiban! Ez az a fürdőház ahova elsősorban el akartunk menni, mikor még anno Robival kitaláltuk, hogy menjünk -de nagyon messze volt, így másikat választottunk. Hát most már nem lesz messze 🙂

Mik is jellemzők ennek a láncnak a másik -már működő- kirendeltségére:

  • Némileg olcsóbb, mint a legtöbb helyi fürdőház (60Y körül egy belépő).
  • Lesz hideg/meleg fürdő, gőzfürdő, masszázs, szauna, és még sok más (pakolás, bőrradír, stb.)
  • Koreai étterem ami az utcáról is elérhető, nem csak a fürdőből.
  • Az egész épületben mindenhol padlófűtés és/vagy szőnyegpadló.
  • 24 órás nyitvatartás.

Persze a kínai fürdők jellegzetességei azért megmaradnak – azaz a fürdőrész nemenként szeparált és mindenki meztelen, a többi részen pedig nincs szeparáció, és mindenki pizsiben van 🙂

A 24 órás nyitvatartás miatt azt várjuk, hogy kicsit talán felpezsdül az utcának ez a fele is – nagyon persze nem kell, szeretjük a nyugit, de egy pár éjszakai kajaárus taligát például szívesen látnánk rendszeres jelleggel 🙂

Még nincs kész az építkezés, de mint a képeken is látható, a feliratok szép sorban kerülnek fel… majd szerintem a kínai újév körül várható a nyitás. Én már nagyon várom!

Hogy a háttérben látható irodaházak aljában -ahol látszólag üzletek nyitnak majd- mi lesz, az szintén a jövő zenéje, de talán pár hónapon belül ezt is megtudjuk.