Kínai újév


Tegnap volt a nagy nap. Már délelőtt kötbejárták a biztonsági őrök a házakat és ellenőrizték a tűzoltóberendezéseket, aztán egész nap szóltak a petárdák. Ricsi délután fel is ébredt rá. Aggódtam is, hogy fog így menni az alvás este? Aztán ahogy besötétedett, elkezdődött a tüzijáték is. Minden utcasarkon, egészen éjjel egy óráig. Az egész napos jó levegő hirtelen semmivé lett, és hamar felszökött az a fránya légszennyezettségi mutató és éjfél után konkrétatn 620-as értéket is mértek – ami szerencsére reggelre normalizálódott… 🙁

Míg a fiúk le nem feküdtek aludni, néztük a tüzijátékot, mikor melyik ablakból. Volt, hogy csak tükröződött a házak ablakán, de így is nagyon látványos és élvezhető volt, különösen Barni zsongott be nagyon. 🙂

Eljött persze a lefekvés ideje is és furcsa mód nem okozott gondot a manóknak, pedig időnként igen hangos volt, mert volt, hogy közvetlenül a házunk oldalánál lőtték ki őket. Éjfél közeledtével aztán besürüsötdek a durrogtatások, petárdák és tüzijáték egyszerre, többfelől. Lefekvés előtt még a konyhapultom csücsülve végigcsodáltam egy pár perces fényjátékot, majd még az ágyban fekve is volt részünk egy másik tüzijáték megtekintésében. Szép lassan aztán sikerült elaludnom. Ricsi is csak a megszokott időben ébresztett.

IMAG0230IMAG0226IMAG0220IMAG0219

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Itt egy videó is . Képzeljétek el ugyanezt órákon át a város minden utcájában és terén. Sőt, tulajdonképpen egész Kínában mindenhol, mindenki, hiszen egy időzóna… Megnéztem volna az egyik felhőkarcoló tetejéből vagy egy műholdképről 🙂 A néha kellemetlen durrogás ellenére az egész hangulata -ugyan ez szubjektív- pedig szerintem sokkal jobb, mint az otthoni újévnek.