Baba-mama klub, újabb felfedezések


Tegnap délután elmentünk Barnival az itteni baba-mama klubot szemrevételezni. Most nem valakinek a lakásán volt a találkozó (előző héten Eszteréknél volt, de Barni gyomra miatt még nem mertem elmenni ), hanem az Okura Hotel parkjában. Előző este megnéztem hogy is jutok el oda, metrózni kell, ha nem akar az ember taxiba ülni, és így 6+2 megálló volt, mert át kellett szállni. Kb. 3/4 óra volt az út, könnyen megtaláltuk, minden rendben ment, az egyetlen hátulütő az volt, hogy metrózni nem akartam babakocsival, és mire hazaértünk úgy éreztem magam, mint egy jó kis edzés után, de megérte.

A hotelnek elég nagy füves területe van, és azon kevés ilyen kertek közé tartozik, ahol rá lehet lépni, ülni a fűre. Na nem mintha zöld lett volna, arra is rájöttem hogy nem szabad kötött pulcsiban ilyen helyeken ücsörögni, mert a száraz fű felét a helyszínről hazaszállítottam. 🙂 Volt még egy óriási szökőkút is a parkban, ez Barnit lekötötte addig míg vártuk a többieket, Esztert, aki az egy év körüli Lizával érkezett, és Orsit, aki a Barnival hasonló korú Annát hozta magával. Időközben Eszter egy indonéz barátnője is csatlakozott hozzánk Max-szal. Barni jókat rohangált, labdázott, és másoktól kunyerálta a kaját. (banánt, kekszet, sütit, stb…) (Na nem mintha éheztetném, mert mielőtt indultunk meguzsonnázott, de a nasi az mindig csúszik. 🙂 )

Gyönyörű napsütéses idő volt, de mikor kezdett elbújni a napocska, a hűvös szél is jött vele, Eszter pedig felajánlotta, hogy menjünk hozzájuk folytatni a játékot, meg a beszélgetést. Én tájékozódtam árakról, boltokról, nyelvtanulási és gyerekvigyázási lehetőségekről, szóval már tájékozottabban fogok belevágni ezekbe a dolgokba, ha eljön az ideje. Eszterék a francia negyed környékén laknak, nagyon szép és hangulatos kis utcácskákkal körítve. Imádnivaló!

Mikor Barni már fáradt, elbúcsúztunk, és irány haza. Láttam hogy Peti már többször keresett, így visszahívtam, és elújságolta hogy megvan a bicaj! Hazafele, elénk jött, és még beszaladtunk a kínaiak nagyboltjába, venni pár dolgot. Vettem mandulatejet( Majd megírom ezt is. 🙂 ), és kinéztem a következő éttermezés színhelyét is!

Itthon aztán gyorsan lezavartuk az esti rutint,megfőztem a mai ebédet(padlizsános gombás tofu, Petinek zöldpaprikás hagymás tofu, egy kis sült virsli, és pirított spárga), majd kicsit tévéztem (imádom az itteni reklámokat, egész más mint otthon, vicces!), Peti meg blogolt, bicajt fényképezett, és gurult pár kört a szobában. 🙂 Mániákus, de így szeretjük!

Ma elmentem bevásárolni Barnival, Peti dolgozott/dolgozik, ebédeltünk, aztán mivel fantasztikus jó idő van, mert már egy hosszúújjúban kellemes a kinti séta, elmegyünk majd délután mászkálni a parkba. 🙂