Ovis hírmondó

zaqrack Post in Család,Tags: , ,
11

Javában megkezdődött az ovis év második szemesztere – és ettől a héttől Barni is minden hétköznap oviba jár. Jobbnál jobb programok várják nap mint nap, íme egy rövid ízelítő:

Jelenleg a “Barátság és szeretet” tematikájú hetek mennek még e hét végéig. A pénteki programok és a gyártott ovis műtárgyak  is ennek megfelelően igazodnak szorosabban vagy lazábban a témához.

SZerencsére a napi szinten vezetett üzenőfüzeten keresztül mindenről első kézből értesülünk.

Például csináltak papírvirágot, hiszen a virágot szoktunka adni a szeretteinknek. Hogy Barni  a virágot Kokominak adta, vagy mindenki a sajátját tartogatja, az az ő titkuk, mindenesetre cukik 🙂

IMG_1763

Múlt pénteken pedig játékcsere nap volt! Mindenki bevitte egy játékát majd egymás között elcserélték egy másik játékra. Barni párja a közelben lakó Calvert lett – Barni adott neki egy taxi-mikrobuszt, Calverttől pedig egy repülőt kapott cserébe. Nagy volt az öröm!

IMG_1764

Ma pedig kézlenyomatos szívecskét készített – ezeket persze meg szoktuk kapni utólag, úgyhogy majd természetesen meg lehet tekinteni személyesen is!

IMG_1765

Ja és még egy fontos választás előtt áll Barni. Beindulnak a második féléves délutánonkénti klubfoglalkozások is – heti kettő választható. A választék azonban sokkal bővebb, mint az előző félévben, ezek vannak:

  • Tánc
  • Képességfejlesztő kártyajáték
  • Görkorcsolya
  • Oulala művészeti óra (akármi is legyen az Oulala)  yen az)
  • Gyurmázás-agyagozás
  • Karate
  • Origami

Barninak annyit kötöttünk meg, hogy egy mozgást igénylő és egy művészeti órát választhat – a döntés további részét rábíztuk. Kapott is egy segédletet (engem meg majd beiratunk rajzra, az fix…):

IMG_1766

Bár már meg vannak jelölve a preferenciák (a kép készítése óta a karate is közéjük került), a végső döntés még nem született meg – de megértem, kemény dió…

« Prev: :Next »