Language & Arts Festival


Pénteken délelőtt az oviba voltunk hivatalosak, Barniék előadására. Minden csoport előadott valamit, félórás blokkokra volt felbontva a délelőtt és persze minden szülő a saját csemetéje előadására volt hivatalos.

A színdarabban Barni volt a tyúk!

IMG_3203

Mikor beértünk, épp a babacsoport  játszott az udvaron, a nagy forgalomtól alig jutottunk be a kapun.

IMG_3197

Korán érkeztünk, így még volt időnk, amíg a kutyus csoport előadása zajlott. Ricsivel bevettük a kertet.

IMG_3198

A terem előtt pedig már kint volt a szereposztás. Majdnem mindenki szerepelt, csak Barni szekrénytársát, Calvert-et nem láttam a táblán, Atharv pedig a múlt hét végén befejezte az ovit, elköltöztek. (a kép sorozatos kattintásokkal  nagyítható).

IMG_3202

Mikor a kutyus csoport végzett, mi bementünk és elfoglaltuk helyeinket. Aztán megjelent Hanna és Jessie és gyorsan átrendezték a díszletet:

IMG_3210_stitch-001

Majd pedig jöttek a manók. Nagyon cukik voltak, felváltva adtak elő angolul és kínaiul. Persze sokszor nem lehetett érteni mit mondanak, néha mert túl halk volt, néha meg Ricsi kiabált közbe, de nem is ez volt a lényeg. 🙂  Felvettük az egész darabot, íme (majdnem 20 perc…)

Előadás után gratuláltunk a művész úrnak:

IMG_3217

Majd pedig közösen felmetnünk a terembe, ahol kis üvegbe színes homokot rétegeztünk:

IMG_3223

Ricsi is elfoglalta magát:

IMG_3230

A végére jó nagy kupi lett, de szerencsére ez nem a mi gondunk. 🙂

IMG_3233

Elköszöntünk Barnitól és hazajöttünk, ahol az Ayi már készítette a finom ebédet.