Longhua pagoda és templom


Volt már szó arról, miért rossz a nagyobb ünnepek alatt utazni Kínában. Sajnos nem csak utazni rossz – a helyi nevezetességeket se nagyon lehet meglátogatni a tömeg miatt. Az ünnep első három napja alatt több, mint négy és félmillió turista érkezett Shanghaiba. Persze legalább ennyien, sőt valószínüleg többen el is mentek máshova utazni de az érkező turisták mint a látványosságok köré csoportosulnak – hatalmas tömegeket alkotva.

Valamit azonban mégis szerettünk volna megnézni, így – bár kicsit félve – de elindultunk a korábban még nem látott Longhua pagoda és templom felé.

IMG_8358

Metróval mentünk a Shanghai Stadium-ig, onnan viszont taxiba pattantunk, mert úgy olvastam csak fél ötig van nyitva a pagoda és csak pár percünk maradt odaérni. A taxis nagyot nézett a Longhua pagoda név hallatán, majd pár próbálkozás után kijavította, hogy Longhua templom – én meg ráhagytam, hogy legyen.

A pagoda egy Shanghai kevés megmaradt klasszikus pagodái közül (ha jól tudom 4 van), már messzebbről kiszúrtuk a magas épületet. Odaérve sajnos csalódnunk kellett szembesülve a szomorú ténnyel, hogy felmenni erre se szabad – körbe van kerítve, többen sétáltak körülötte imádkozva – mi is körbesétáltuk aztán jobb híján a szomszédos templom felé vettük az irányt. Mondjuk valahol érthető, hiszen több, mint ezer éve építették fel először.

IMG_8392

Ez viszont teljesen kellemes csalódás volt. Pár perccel a pénztár zárása előtt vettünk jegyeket – ami a többi helyi ismert templomhoz képest olcsó volt. Sőt, a bejáratnál a 10Y-es belépőnkért kaptunk fejenként 1-1 csomag füstölőt is. SZép gesztus, mindenképp jobb, mint a Jade Buddha temploma, ahol a borsos belépőt megváltva bent is csak lehúzással és további belépőkkel találkozik az ember. Itt ellenben bejárhattunk mindent, ingyen füstölőt kaptunk, és ami a legfontosabb: még így az ünnepek alatt is alig volt valaki. Gyakrolatilag több szerzetes és imádkozó volt, mint látogató.

IMG_8390

IMG_8379

IMG_8364

Jádéből készült buddha ugyan nincs, de a templom nem szűkölködött látnivalókban, kifejezetten kellemes élményt nyújtott.

IMG_8384_stitch

IMG_8372

IMG_8371

IMG_8361

Kívánságot is hagytunk, Barni bedobott egy erre szolgáló hatalmas edénybe 1 yuant.

IMG_8367

IMG_8369

Sőt, a hátsó részen van egy a buddhisták által működtetett vegetáriánus étterem is. Mivel későre járt, ezt most nem próbáltuk ki, de valószínüleg még visszatérünk és sor kerül rá.

Akinek csak egy templomot van ideje meglátogatni Shanghaiban, mindenképp ezt javasoljuk. Most már megközelíteni is könnyű, a 11-es metró pont a sarkon áll meg. A megálló még annyira új, hogy a plafon tükröződik a padlón, teljesen megzavarva ezzel a fényképezőgép szoftverét is.

IMG_8398