Di shui dong étterem


Szombaton a nagy tekergés után a városban ellátogattunk ebbe a hunani étterembe, amit Peti már jó előre kinézett magának, mert a neten sok jót hallott róla (többszörösen megválasztották az itt élő külföldiek a legjobb hunani étteremnek)

Én bevallom, magamban picit húztam a számat, mert ettem volna valami kevésbé kínait is, de mint később kiderült, nem volt rossz választás az étterem.

Három helyszínen elérhetők, Maoming Nan Lu, Dongping Lu és Guyang Lu, mi a Maoming Lu-ra mentünk, mert amúgy is a közelben volt dolgunk. Így néz ki a bejárat:

IMAG1079

Belül kicsi, négy fős alsztalok várták a látogatókat, kínai viszonylatban abszolút otthonos, családias a légkör, meglehetősen szokatlan volt, de annál kellemesebb. A vendégkör kb. negyede külföldi, nyugi van, nincs ordibálás – pedig ebédidő közepén jöttünk.

Ricsinek hoztak babaszéket, ami remek ötlet volt, mert így nem szökött el felfedezni az étterem különböző részeit,  így nekünk se kellett utána rohangálnunk. Hosszas étlapböngészés után választottunk. Andi kicsit aggódott, hogy csípni fog minden, de a hunani ételek csak kinézetre csípnek nagyon, a sok csípős paprika kiszárad sütés/főzés közben és inkább csak ízt ad az ételnek, nem csípősséget – így ezzel nem volt gond, a halat kivéve, de ott tudtuk, mire számítsunk. 🙂

Kicsit sokat kellett várni (értsd: rendelés után 5 perc) de nem gond, kibírtuk:

IMG_8971

Előétel:

  • Édes paradicsom (gondoltuk valami édes szószban pácolt, vagy avval nyakonöntött paradicsom kerül majd az asztalra, ehelyett paradicsomszeleteket kaptunk, amire ráborulhatott egy cukortartó… a fiúk óriási örömére) Peti: 5/2, Andi: 5/1, Barni: 5/5, Ricsi: 5/5
    IMG_8972
    IMAG1060

Főételek:

  • Zeller száraz tofuval, piros pritanimpaprikával – Peti: 5/4, Andi: 5/5, Ricsi: 5/4, Barni: 5/1
    IMG_8973
  • Padlizsán pikánsan spárgababbal és az otthoni ízeket idéző szalonnadarabokkal – a manóknak ez túl csípős volt, nekünk tökéletes. Peti:5/5, Andi: 5/5, Barni: 5/1, Ricsi: 5/1
    IMG_8974
  • Száraz tofu hidegen, korianderrel, chilivel – Peti: 5/5, Andi: 5/5
    IMG_8975
  • Sütőtök párolva újhagymával – Peti:5/5 (pedig én tényleg nem szeretem a tököt! De itt az édes-savanykás ízkeveredés nagyon jó volt!), Andi: 5/5, Barni: 5/1, Ricsi: 5/5
    IMAG1065
  • Rákkal és zöldségekkel töltött tavaszi tekercs – Peti:5/5, Andi:5/5, Barni: 5/2, Ricsi: 5/1
    IMAG1066IMAG1074
  • Rákkal, fokhagymakrémmel töltött gőzőlt batyuk – Peti: 5/5, Andi:5/5, Barni: 5/1
    IMAG1067IMAG1075
  • Mandarinhal csípősen, chilis-feketebabos bundában sütve – Peti:5/4 (hibátlan volt, csak azért 4, mert ebből a halból sokkal finomabbat is lehet csinálni más módszerrel), Andi:5/2
    IMAG1069

Desszert:

  • Taro tésztabundában – Peti:5/4, Andi:5/5, Barni: 5/2, Ricsi: 5/1
    IMAG1068

Összességében degeszre ettük magunkat és még vittünk is haza.
IMAG1072IMAG1078
Pont jó volt vacsira a maradék, jövünk még máskor is! Viszont árkategóriában ez magasabb, mint a belőtt tartomány – 300Y-t fizettünk, de egyrészt a hal drága volt, a teljes ár 40%-a (már régóta áhitozott erre a különlegességre Peti) másrészt pedig tényleg bőven elég volt vacsira is. Két főre 200Y körül bőven ki lehet jönni.

Értékelés: még biztosan visszajövünk, ha épp a városban kószálunk éhesen.