A nap, amikor semmi se működik


Vannak ilyen napok. Igazából nem ma kezdődött a folyamat, de ma tetőzött az események hulláma

Az egész ügy azzal kezdődött, hogy kb. egy hete elromlott a laptopomon a trackpad. Jó, ez nem akkor probléma, mert az esetek többségében amúgy is a külső egeret használom, de azért néha elég kényelmetlen tud lenni (például amikor nem működik az egér sem a kontakthibás USB foglalat miatt…) nem baj, gondoltam ezt még túlélem.

Ezek után tegnap hirtelen elment az internet otthon.  Ja, hogy elfelejtettem feltölteni a számlát (feltöltőkártyás) Mobilnetről felcsatlakoztam az internetre, felmentem a szolgáltató oldalára és fizetni akartam. Ismeretlen hibaüzenett kaptam a banktól. Gondoltam talán a mobilnettel van baj. Gyorsan elszaladtam a szolgátatóhoz, itt van az ügyfélszolgálat az utcánkban, ott feltöltöttem és aktiváltam a netet. 10 perc, vissza haza, addigra már volt is internet, kipróbáltam egy másik netes vásárlást, nem megy… Felhívtam a bankot telefonon, ők sem tudtak segíteni, nem ismerik ezt a hibakódot. Szerencsére némi gondolkodás után, egy kisebb kitérővel, Andi számlájára átutalva az összeget el tudtam rendezni a kért fizetést. A probléma azóta is megoldatlan, be kéne mennem a bankba utánajárni, de hiába is mennék, mert az útleveleink le vannak adva a vízumhosszabbítás miatt még két hétig anélkül meg nem állnak szóba velem a bankban.

Mindezek után tegnap este Barni ráborított egy pohár vizet szerencsétlen laptopomra, ismét. Jó, szerencsére nem ment rá sok, de ahhoz épp elég, hogy hiába szárítottam egész éjjel, két billentyű tönkrement immár teljesen. Hogy melyik kettő? A delete és a backspace. Így bármit írok, nem tudom törölni, korrigálni. Szuper. Még szerencse, hogy van rendszeresítve egy kis külső billentyűzet pont ilyen esetekre.

Ma pedig mikor szépen bejöttem a munkahelyre, a számítógépemmel, a külső egeremmel és külső billentyűzetemmel a zsákomban, mivel szembesülök? Hogy ismét elfelejtették meghosszabbítani a HP-s emailcímem érvényességét (ezt félévente kell megtenni a kapcsolattartónknak), így nem tudom elérni a leveleim. Szuper, szuper. Itt vagyok egy rokkant számítógéppel és még emailezni (tehát dolgozni) se tudok.

Bánatomban felmentem a taobao-ra összevadászni pótalkatrészeket a géphez – találtam is, aztán átbűvészkedtem a fizetést Andi számláján – előrelátó megfontoltságból magammal hoztam a banki azonoítókulcsát, amúgy várhattam volna ezzel is estig. Persze, beadhatnám a szervizbe, hogy javítsák meg, de csináltunk már ilyet egy kollégával, egy hétig ülnek rajta. Akkor már inkább megvárom amíg holnaputánra ideér a futár az alkatrésszel és megszerelem én  – mellesleg sokkal olcsóbban is kijövünk.

Most pedig várom a futárt és hogy Amerika felébredjen és megszeljék az emailem…

Mi lesz még ma? Defekt a biciklin? :-S

,