Pizza Tirano


Peti nemrég elvitte “megetetni” a kollégáit. Időnként megteszi a jó munkamorál érdekében, meg mert ő is szeret enni. A munkahelyükhöz közel már tetszeltek egy éttermet és nagyon jónak bizonyult a hely, ez egy kínai étterem volt, jellegzetessége, hogy gyógynövényekkel együtt főzik az ételt. Aztán teszteltek még 2-3 másikat, mind kínait és mind jó volt. Peti tehát most úgy gondolta, azért sem viszi őket kínai étterembe, inkább nyugati ételeket kóstolnak majd ezúttal és erre a csapat is nyitott volt. Választása egy picike kis pizzériára esett szintén a munkahely közelében, , ami a Dianping-en (étterem-véleményezős oldal) meglepően jó értékeléseket kapott. Állítása szerint jó volt a pizza, a csapatnak is ízlett

Én már nem hiszek el itt semmit ha pizzáról van szó, de azért egyik hétvégén családilag is meglátogattuk az éttermet. Peti tonhalas és négysajtos, a fiúknak a szokásos margarita pizzát rendeltük.

Azt kell mondjam tényleg jó volt, és olyan, amilyennek egy pizzának lennie kell. A négysajtos annyira sajtos volt, hogy még paradicsomszósz se fért rá, a tésztája papírvékony, se nem kemény, se nem puha. A paradicsomszósz finom fűszeres, nem túl édes, és nincs eltúlozva. A sajt is igazi, nem valami pizzafeltét-élelmiszerkészítmény. A kajákról nem igazán készültek képek, miután elpusztítottuk kb. 15perc alatt ami az asztalon volt, akkor kérdeztem meg Petit, hogy lefotóztuk-e a kajákat. Hát nem. 🙂 Inkább ettünk. Pótlásképp az dianping-ről loptunk képet:

Én adtam még egy esélyt a tiramisunak is, bár jóllaktam, jól esett volna egy kis édesség. Csak reménykedni tudtam, hogy nem hoznak óriási adagot. Szerencsém volt, a tiramisum egy kis pohárkában érkezett, itt is megfelelőek voltak az arányok és a krémnek sem volt az az időnként előforduló rémes állaga, mikor az embernek feltapad a szájpadlására. A fiúk is segítettek picit. Lelkesen!

A pizzériát csak ajánlani tudjuk az eddigi legjobb pizza amit Shanghaiban ettünk, igazán autentikus és a budapesti kínálat nagy részét is veri. Mivel nem éppen a központban van, még kifejezetten olcsó is, 45-65Y egy pizza.

A Zhangjiang Hi-tech Park metrómegálló melletti éttermes épületben van, a földszinten középen. http://www.dianping.com/shop/9000510 Házhoszállítást csak Zhangjiangban vállalnak sajnos.