Cukoralma


Ez ugye úgy indult, hogy becsábultunk a Lotus szupermarketbe (ami igazából Lotus supercenter :)) ma, hogy vegyünk tojást és pár apróbb dolgot ami elfogyott itthon – és hazatértünk két teli szatyor kajával. De hát mit csináljunk, ha annyi felfedeznivaló van! 🙂

Andi különösen aktív a mindenféle új dolgok kosárba pakolásában. Most elvileg megbeszéltük, hogy nem költünk sokat (az otthon kapott fizetésem még nem ért át ide Kínába…), de ezt olyan nehéz betartani! 😀 Főleg ha kisebb sérülések miatt féláron vesztegetnek pár -amúgy szezonon kívül (mint most) – még drága gyümölcsöt. Ez volt az egyik. Nem tudtuk mi ez, csak annyit, ami a cetlin volt, hogy 正大百事安释迦番荔枝. Igazából sokat nem gondolkoztunk rajta, 5Y volt egy félbevágott és picit megynomódott darab, majd itthon lefordítjuk mi ez.

megnyomódott cukoralma kívülről

Így is lett. Ez a “nagyon nagy fehérhúsú shijia licsi”, azaz shijia, vagyis sugar apple ami magyarul is cukoralma (a második a linken).

A licsihez való hasonlóság a magokban merül ki – azok pont ugyanúgy néznek ki. Az általános megjelenés – és persze a méret egészen más.

Cukoralma belülről

És az íze? Hát, az valami elképesztően finom. Karakteres, de lágy, édes, de nem tömény, leveses, de nem vizes, szinte tökéletes. Komolyan vetekszik a mangóval a legjobb gyümölcsért folytatott küzdelemben, sőt, szerintem az összetettsége miatt le is győzi, már persze csak ha az árat nem vesszük figyelembe – ha nem akciós, akkor 1000Ft egy kiló jelenleg (a mangó meg ugye jelenleg 400-600), de kíváncsi vagyok, nyáron mennyivel lesz olcsóbb.

Azért ha látunk még, nem lesz könnyű megállni a vásárlást… 😀