Pluszmínusz 2


Ma korán keltünk, Barninak köszönhetően, aki fél8kor ébreszett minket. Ennek ellenére vidáman keltem, rögtön egy névnapi sms fogadott Aputól. Teljesen elfelejtettem a névnapomat.

Délelőtt megpróbáltam Barnival a parkot, de elég erős szél fújt a tűző nap ellenére, ezért egyikőnk sem érezte túl jól magát. Nekem reggel óta fájt a fejem, Barni meg jobban preferálta ma a konyhai munkát, 🙂 így hát feljöttünk, és a lakásban játszottunk délelőtt. Az ebéd utáni alvás alatt próbáltam én is pihenni, de persze a kényszeres munkamánia ezt meggátolta, tehát vasaltam, pakolásztam.

Délután már Barni is nyűgösebb volt, Peti is bement dolgozni az irodába, szóval továbbra is a főzőcske játék volt porondon. Persze a mécses eltörött mikor nem engedtem, hogy a vízadagolóból vizet töltsön a láboskájába, és öntögesse a szoba közepén.

Később hívott Peti, hogy csomagunk jött Magyarországról, ez feldobta a hangulatom. 🙂

Mikor Peti hazaért, Barninak már forró volt a homloka, belázasodott. 🙁 Egész nap étvágya sem nagyon volt, inni azért ivott, de azt se vitte túlzásba. Hűtőfürdő. Egy időre lement a láza, de aztán megjöttek a csomagok miközben fürdettünk, ezért a csomagbontogatás után megint magas volt a hőfok. Kapott egy kúpot estére, remélem reggelre jobban lesz!

A csomagokat a szomszéd vette át, mert a fürdetés alatt nem hallottuk a kopogást. Hagyott cetlit az ajtónkon, aztán átszaladtunk hozzájuk a csomagokért –  később át is jött Jane, hozta magával az Ayi-t is, és megbeszéltük hogy szerdán már jön is, heti 3 nap, 9-12ig lesz itt. Úgy láttam Barninak is szimpatikus volt a néni. 🙂

A csomagokról amúgy annyit, hogy első ránézésre nem gondoltuk volna hogy bármi épen maradt bennük, eléggé meggyűrődtek, mire ideértek, de legalább gyors volt a posta. 🙂 Megkaptunk mindent, köszönjük a háztartási kekszet, az instant kávét, a rendes kávét, a bort, a könyvet, és Barninak a játékpizzát! És köszönjük a svéd szakácskönyvet, a sütéshez szükséges hozzávalókat, és a kakaót is, bár el kell árulnom, hogy a csomagban egyedül az utóbbi sérült. Nem is kicsit! Szétrobbant, és beterítette kakaóporral a körülötte lévő dolgokat. Persze így is maradt benne elég hogy felhasználjuk majd, szóval ne izguljatok!

Megittam egy pohárka bort, elmúlt tőle a fejfájás, de az aggódás nem múlik. Reggelig semmiképp. Remélem elmúlik a láz, és holnap jobb napunk lesz!