Nőnap


Tegnap éjszaka kiderült, hogy Petire rásóztak egy hamis telefont, és nem tudta azokat, amiket tudnia kellett volna, így eléggé elkenődött szegény. L Hogy megpróbáljam megvigasztalni, rávettem egy kis éjszakai nassolásra,és megbeszéltük, hogy másnap együtt megyünk reklamálni.

Még mikor aludni mentünk, Barni felébredt, és kb. 1 órát szórakoztatott minket.  Mivel Peti véleménye szerint simán elaludt volna közöttünk, kivettük a kiságyból, hogy mellettünk legyen, de egyre inkább élénk lett, így megunva azt, hogy ez a tündéri kismanó simiz, kacag, puszilgat, és pankrációs mozdulatokkal vetődik ránk,úgy döntöttem, hogy jobb lenne neki a saját ágyában, így egy 5-10 perces sírórohammal megúsztuk az éjszakát, és reggel fél 9 körül sikerült is a harmadik ébresztőre felébredni! J

Még reggel kaptunk egy sms-t Bettytől, az ingatlanostól, hogy inkább délután lenne alkalmas neki a lakásnézés, így nagyon megörültünk, hogy még reggeli után el tudjuk intézni a telefon-kérdést.

Egy bőséges szállodai reggeli után, nekivágtunk hát. A pultnál ott állt a tegnapi eledók közül az egyik, Peti pedig legjobb tudása szerint, kedvesen előadta a problémáját. Nem talált megértő fülekre, sőt! Két perc múlva már ott volt egy nagyon arrogáns fiatal csajszi is,aki hadarva, (közben mutogatott erősen)kínaiul tovább magyarázott. Az egy, hogy nem értettük (én biztos nem), de szerintem ha értettük volna se megyünk el mellette szó nélkül,mert az tisztán lejött, hogy simán hülyének nézett minket, és mikor oda kerültünk, hogy szeretnénk vissza az árát, csak rázta a fejét…

Na, nekem itt lett kicsit elegem, majd magamból kikelve már magyarul mondtam a magamét,de a kis szemét leintett, és Petinél próbálkozott, de nem hagytam, így egyre hangosabban mondtam a magamét. Ekkor jött oda egy hölgy az ügyfélszolgálattól, és az ő segítségével tisztáztuk, hogy igenis nekünk van igazunk, a kiscsaj duzzogott, bosszankodott egy sort(ez jól látható volt),én kieresztettem a gőzt, Barni megtanult asztalra csapni(tőlem J ),Peti megnyugodott, és a pénzt is visszakaptuk.

Miután viszonylag gyorsan végeztünk ezzel, hazamentünk ebédelni, Barni aludt egy picit, Peti dolgozott, én meg pihegtem a kanapén.

Délután találkoztunk Betty-vel, nagyon kedves és segítőkész nő, megnéztünk vagy 15 lakást a délután folyamán, ebből 3 olyan, amiben szívesen laknék, de még jövő héten  vagy péntek körül elvileg nézelődünk.

Barni végig jól bírta a taxizást lakásról lakásra,az utolsó előtt volt egy kis hiszti, de már az utolsó lakást nem látta, mert Peti karjaiban elaludt a taxiban, és csak hazaérkezve ébredt fel.

Vacsira még kipróbáltuk a szálloda kínai éttermét is, kicsit drágább, és jobban meg kell gondolni  mit rendel az ember, de azért jóllaktunk mindhárman.

Holnap Peti dolgozik, ezért nem lesz velünk egész nap, szóval mehetünk csavarogni. J