Posts Tagged ‘taobao’

Egerek

Panda Posted in Hétköznapok,Tags: , , ,
5

Barninak tetszenek az egerek. Lehet, hogy azért mert az egerek szeretik a sajtot és ő is szereti a sajtot, vagy csak simán tetszenek neki az egerek, mindegy is. Gyakran mondogatja, hogy ő egy kisegér és kér sajtot. 🙂

Van is itthon vagy három kis plüss egérkéje amikkel sokat szokott játszani, valamint még nyáron vettünk neki egy Mickey Mouse-os pólót is, mert meglátta és mondta, hogy: “Egérke! Tetszik nekem! ” Nem tudtam otthagyni, így megkapta a pólót. Aztán egyszer hazajött az oviból és azt mondta: ” Anya, én szeretem a Mickey Mouse-t!” Peti majdnem lefordult a székről, mert rühelli a Disney figurákat, de a gyerekeknek tetszik, így tökmindegy mit szól hozzá az apja. Elvégre amíg nem játék géppuskáért eped a gyerek addig semmi baj azt hiszem. így maradtunk annyiban, hogy Barni szereti a Mickey Mouse-t. Ezt minden nap elmondta és mindig azt a pólót szerette volna felvenni. (Nekem eggyel több eszköz a kezebe, hogy rábírjam a fogmosásra vagy hogy viselkedjen szépen és akkor másnap felveheti a pólót. 😀 )

Ma fényképezés volt az oviban és beírták a füzetkéjébe, hogy a kedvenc ruhájába menjen oviba. Nem volt kérdés, milyen ruhát vesz fel, hát a Mickey Mouse-osat. Mikor értementem, a nyakamba ugrott és mutatta, milyen szép a kis pólója és mondta hogy tetszik neki. Mivel ma van Ricsi szülinapja (ezúton is köszöni mindenkinek a köszöntést és igen, átadtam neki a puszikat köszöni szépen ), Barni megkérdezte, hogy neki mikor lesz. Mondtam, hogy majd nyáron, mikor otthon leszünk a nagyiknál, dédiknél, stb. Erre közölte, hogy : “Anya, én majd szeretnék egy szülinapi Mickey Mouse-t!” Kérdeztem, hogy mire gondol pontosan, plüss figurára, mint a Sanya maci, csak Mickey Mouse legyen? Mondta, hogy igen. Erre persze azt válaszoltam, hogy ha tényleg ezt szeretné, akkor persze beszélhetünk róla, de majd nyáron azért rákérdezek még majd…

Miután leraktuk a gyerekeket aludni, szépen felcsaptam a laptopom, és a taobao-n elkezdtem keresgélni. Hát a Disney-s cuccokból nincs hiány, konkrétan minden van, de nem állok le nézelődni, nekem küldetésem van. MICKEY MOUSE! Végül ráakadok egy Mickey Mouse boltra, ahol konkrétan más nem is, csak több tucat fajta Mickey meg Minnie egér van, az ananászruhástól kezdve a menyasszony-vőlegény párosig. De van Mickey-s párna, táska, Plútó papucsos pizsamás Mickey, bébi Mickey is. Itt ott feltünik egy Malacka vagy egy Plútó, de a legsúlyosabbE csapást a járássegítő óriás Mickey fejes gurulós kocsi méri rám. Itt kezd jojózni a szemem a sok Mickeytől, így kiválasztok párat és szemrevételezem őket, de egyik sem az igazi, mert a közeli képeken látszik, hogy silány minőségü termékek mind, Mickeynek nincs mosolya, csak egy dermedt vigyor a fején. Az eredeti Disney-s kép van ugyanis mindegyik oldalon, de  a közeli képeken már nem ezeket a példányokat mutatják. Elkezdek hát gondolkodni… végülis úgyis otthon leszünk a szülinapján, majd megveszem otthon az eredetit…

Aztán Peti mondja a megfejtést: Miért nem engeded, hogy valamelyik nagyi megvegye neki? És miért ne engedném, ugye? Szóval nagyik, dédik, ha nincs más ötlet, akkor íme: Barni egy szülinapi Mickey Mouse-nak örülne legjobban. 🙂

(Amúgy van itthon Mickey Mouse, merthogy Barni az! Van egy egerem! Imádom is!)

Taobao kalandok

zaqrack Posted in Hétköznapok,Tags: , ,
20

Továbbra is imádjuk a taobao-t, vásárlásaink nagy részét itt bonyolítjuk le. Biztosan a kínaiaknak szánt árat kapjuk, alapból legtöbb esetben olcsóbb, mint a boltban venni valamit, házhoz jön reálisan alacsony költésgért (futárdíj általában 6, maximum 10Y).

Már kettes, de hamarosan hármas szintű VIP vevők vagyunk, 190 különféle árut vettünk, 15000yuan értékben (utóbbi egy kicsit ijesztő érték, de tényleg bútortól kezdve az élelmiszerig sok mindent vásárlunk itt). A tapasztalat abszolút pozitív, eddig 2-3 olyan termék volt amivel nem voltunk teljesen megelégedve, és egy esetben bonyolódtunk nagyobb vitába az eladóval.Az is tipikus, hogy ha bármit nem taobao-n akarunk megvenni, megnézzük itt az árakat, és ennek megfelelően alkudozunk a boltban.

Legutóbb két kalapot szerettünk volna venni Andinak a nyaraláshoz – kicsit azonban elhúzódott a válogatás, így csak csütörtök késő délután tudtam megvenni az árut az eladótól. Mivel vasárnap reggel indulunk nyaralni, fontos volt, időben ideérjen – ezért gyorsan felkerestem a beépített chaten az eladót. (ez a gyors kommunikációs lehetőség az egyik nagy előny a külföldi hasonló oldalakhoz képest – a másik a teljesen integrált és biztonságos fizetési rendszer)

Mondta, hogy fél órája ment el a futár, ha kicsit gyorsabbak vagyunk, biztos ideér, így csak 90%-ra tudja garantálni tapasztalatok alapján. (azért elgondolkoztató, hogy 200Ft-ért 24 órán belül vállalja a futárcég a 600km-es szállítást vidékről, háztól-házig, de tényleg, ez megegyezik a mi tapasztalatainkkal is, persze volt, hogy tovább tartott, mint egy nap) Sebaj, belevágtunk, megvettem. Majd jött a kérdés, nem írtam-e el a nevet, mert nem igazán érti mi van vele.

Elmagyaráztam mi a vezetéknevem, mi a keresztnevem, és hogy külföldi vagyok. Erre hatalmas örvendezésben tört ki, mivel én vagyok az első külföldi vásárlója. Aranyos volt, kívántam még neki sok más külföldi vevőt 🙂

Most pedig várjuk a kalapokat…

Sokan élnek amúgy taobao üzletek fenntartásából, vagy használják jövedelemkiegészítésként. Hatalmas az ország, nagy a piac, sok a vevő Nem ritka a családi vállalkozásból indult, nagyra nőtt üzlet ahol már több alkalmazottal rendelkező bolt.

Ez egy kisebb darab, hiszen egyből a tulaj reagált a chat-re. Azért elgondolkodtató a nyitvatartás (azaz munkaidő). Hétfő-péntek 9-21, hétvége 0-24. Vállalnád?