Posts Tagged ‘teambuilding’

Teambuilding – Nanjing

zaqrack Posted in Munka, Utazás,Tags: , , , ,
6

Vészesen közledett az év vége, márpedig én idén megígértem, és ha törik, ha szakad, akartam egy csapatépítő tréninget tartani. Elvégre nincs saját irodánk, az ügyfélnél ülünk, heti 2-3x ha egy-egy össze tudunk ülni közösen, mint egy csapat, akkor már sokat mondtam. Néhány – amúgy kitűnő – közös ebéden/vacsorán kívül pedig más csapatépítő program nem történt, pedig már másfél év is eltelt, hogy felvettem az első alkalmazottat.

Így hát idén hosszas (túl hosszas) tervezgetés indult, hogy hova menjünk – aztán hirtelen itt lett az október, és gyorsan dönteni kellett. Szerencsére Kay visszajött a szülési szabadságról, neki pedig jobban megnyílnak a többiek, így gyorsan sikerült rendezni az igényeket, és kialakultak a keretek: két nap / egy éjszaka, család nélkül, maximum 2 órányi útra Shanghaitól, lehetőleg ne legyen túl nagyvárosias. Elkészült a költségterv, bőven belefértünk az előzetesen ellokált keretbe, így elkezdődött a szervezés – amit kis cég révén mi végeztünk.

A cél pedig: Nanjing, azaz Kína volt déli fővárosa. Közel van (300km) és jól megközelíthető (80 perc vonattal), valamiért mégis kimaradt eddig a meglátogatott helyek listájáról (bár a 101-es listán rajta van…) – mint most kiderült, teljesen méltatlanul. Ugyan kis városnak nem mondanám a 8 millió lakosával (az elmúlt öt évben pont egy Budapestnyi lakossal bővült…), de ezt ellensúlyozni igyekeztünk úgy szervezni a programot, hogy a nem túl frekventált látványosságokhoz menjünk. Egy munkanapot beáldoztunk az eseménynek, így a pénteki nap kicsit kötöttebb, és kötelező jellegű volt, míg a szombat opcionális is szabadabb. Beszámoló kattintás után…

More »