Posts Tagged ‘virág’

Botanikus kert

Panda Posted in Felfedezés,Tags: , , , ,
1

Bizony, ezzel még adós vagyok március végéről, mikor Manka itt volt. Valahol volt egy listám a megírandó blogposztokról, de elkavartam és csak a képek nézegetése közben tünt fel, hogy jéééé, még van itt valami. 🙂

Történt, hogy március közepén észbe kaptam, hogy nemsokára virágzanak a magnóliafák és kíváncsi voltam találok-e mondjuk egy tucatnyit egy helyen ezért Petit ráuszítottam a témára. Ki is derítette pár perc alatt, hogy a nagy botanikus kertben – ahova anno a kiköltözésünk utáni első hetek egyikén tömeg miatt nem volt kedvünk bemenni – sok ilyen fa van. Én persze megvártam vele Mankát, ne csak nekem jusson a szépségből. 😀

P1010492

El is látogattunk a kertbe, szép napsütéses idő volt, de még azért hüvös. Jó sokat kell metrózni, aztán taxit keríteni ami elvisz odáig. Hosszú utunk volt. A kert bejáratánál virágzó tulipánok, nárciszok és kaméliák várták a látogatókat, majd “óriás” dinoszauruszokra, elefántokra és sáskákra lettünk figyelmesek. Természetesen mind gumiból illetve egyéb anyagból elkészítve. 😀

More »

Shanghai Flower Port

zaqrack Posted in Gyorshír,Tags: ,
2

image

Amig Andi elveszettt a tulipanok kozott, addig Ricsi furdik a nepszeruseg,ben.

Virágok, Anyák napja

Panda Posted in Hétköznapok,Tags: , ,
2

Mivel nincs kertünk (bár gondolkoztam az erkély befüvesítésével kapcsolatban…), ezért ha virágot szeretnék a lakásban látni, venni kell. Cserepest, vágottat egyaránt beszerzek ha kell, de nem mindegy milyet és mennyiért. Petinek van egy jól bevált virágboltja a közeli metrómegállóhoz közel, de szerintem picit drága (tényleg az, de a többi bolt is ilyen árakkal dolgozik és itt nagyon kedvesek…). Aztán vannak még a biciklis virágárusok, akik a taligáról árulják a virágot, vegyesen vágottat és cserepest is. Ilyen taligás árusunk is van, aki a mi környékünkön szokott cirkálni. A felhozatal mindenhol változó, volt, hogy csigák voltak a virágföldben és emiatt elpusztult a növény, vagy csak nem raknak a kaspóba elég földet (ami amúgy alapból elég gyatra minőségű az otthonihoz képest) és ezt pótolni kell.

Szóval macerás a cserepes növényből jót kifogni, de a bejáratott árusainknál azért többnyire sikerül, nem úgy, mint a nagy virágpiacon, ami amúgy nagyon közel van hozzánk, mégis az összes eddig ott vásárolt növényünk megadta magát. 🙁

IMAG0529A vágott virág más kérdés. Ott nagyon meg kell nézni milyen is az a virág. Ha átlátsz a csomagoláson, nyertél! Többnyire csak 2-3 napig igazán szépek, aztán elkezdenek kókadozni. Nemrég viszont megtaláltam azt a helyet is, ahol az ár-érték arány a legjobb. A gond csak annyi, hogy nincs közel, kb. fél óra út otthonról Ettől függetlenül azért néha (heti 1x) elmegyek arra, és kiválasztok egy csokrot amit aztán szépen lealkudok. Az utóbbi három hét terméséből itt vannak a képek. Én ezzel kívánok az összes anyukának, nagymamának, dédinek  Boldog Anyák napját!

Én ma mindhárom fiútól kaptam egy szál rózsát ez alkalomból. Sajna Petit nem fotóztam le, bocsi!

IMAG0484  IMAG0555

 

Barni nélkül, egyedül

Panda Posted in Hétköznapok,Tags: , , ,
5

Ma mikor Xiao megjött, még reggeliztünk. Barni préselte magába bőszen a mangót! 🙂

Aztán a reggeli után felöltöztettem, megkapta a sapkáját, meg a játékait, az ayi felkapta, és elmentek ketten játszani. A szívem majd megszakadt, annyira megszoktam már, hogy mindig velem van, de ezt is kicsit szoknia kell, úgyhogy búcsút intettünk egymásnak. Aztán magamra maradtam, mert Peti is ment be az irodába. Elindultam sétálni egyet, meg vettem egy kis friss vágott virágot, mert a lótuszvirág mint kiderült, elég kényes és már elfonnyadt. 🙁

A sétából visszatérve még mindig üres volt a lakás, ezért lefőztem egy kávét, és az erkélyen a napsütésben sütkérezve elfogyasztottam. A kávéfőzőért ezúton is óriási hála, és köszönet pollenéknak! A hostel amiben laktatok, tündéri! Hétvégén jártunk arra, és nagyon szép, hangulatos hely, valamint a környék is nagyon jó! Nekünk legalábbis tetszett!!! 🙂

Aztán olvasgattam kicsit, vasaltam, stb. Végig hiányérzetem volt, és bár tudtam hogy Barni jó kezekben van, azért izgultam érte. Pedig mikor játszótéren láttam ayi-val gyerekeket az mindig nagyon megnyugtató volt, ugyanis fél méternél messzebb nem hagyták maguktól a lurkókat. A legrosszabb az egészben, hogy meg se tudom kérdezni Barnust hogy hol voltak, mit csináltak, mert még nem tudja elmondani. Az ayi-t meg még nem értem, hiába is mondja. Peti sem érti teljesen mit mond, mert annyira gyorsan beszél. 🙂 Majd csak beleszokunk!

Aztán egyszer csak hallom Barni hangját az ajtóból. Rohanok, és már nyitom is, ő meg rohan befelé! Isteni érzés. Persze nem miattam siet így, rohan máris a konyhaszekrényhez, és pakolja ki az edényeket, fagyis kanalat, fakanalat, és már “főz” is! Az ayi sem vesztegeti az idejét, rögtön munkához lát, a konyhát veszi kezei alá, és már takarít is. Furcsa. Nagyon furcsa. Meg lehet szokni, persze, és máris előfordul velem hogy nem törlöm le a port, mert másnap úgyis jön, és megcsinálja, de azért nem ez az általános, csak lassan nem lesz mit takarítani a lakásban. Az ablakokat kivéve, amiket én már a beköltözés után megcsináltam, de csak belülről, ugyanis kívülről nem érem el őket…

Szóval feljöttek fél 12-kor, ebédeltünk, aztán Barni már ment is aludni. Most mit csináljak? Hisz volt már délelőtt kb. ugyanannyi időm, mint ami most itt van nekem, amíg Barni alszik. Azzal a kivétellel, hogy most nem tudok lemenni sétálni, mert nem hagyom egyedül a lakásban Barnabást, akkor sem ha épp alszik.

Megvolt hát az első kaland egyedül, bár nem igazán kalandoztam semerre a virágbolton kívül, azért merem így nevezni, mert már az is az volt hogy Bani nem volt itt velem. Ez azért mégsem olyan mintha a nagyikra bíztam volna.

Buszok, standok, triciklik, biciklik

zaqrack Posted in Berendezkedés,Tags: , , , , ,
3

Tegnap este “szintet léptem” a helyi közlekedés tekintetében. Munka után elszaladtam a Media Markt-ba (igen, van ilyen is) webkameráért, majd a 2+2 megálló átszállós metrózás helyett hazafele inkább a buszozást választottam. Nagyon nagy élmény volt! A buszok itt afféle törvényen felüli entitások, mindenki kitér az útjukból, és kvázi a piros lámpán is átmehetnek, ha akarnak (ami amúgy minden járműnek bevett gyakorlat, ha jobbra kis íven kanyarodik – nem is tudom, ez tiltva van-e az itteni KRESZ-ben). Ennek megfelelően nagyon hatékony és gyors módszer a közlekedésre. A buszjegy kiváltható a közlekedési elektromos kártyával – egy út fix 2Y, ha átszállsz, akkor csak 1Y. Ha nincs a buszon légkondi, akkor is csak 1Y. A buszok kisebbek mint otthon, csak két ajtósak, de ezért gyorsabbak is + kéziváltósak, szóval tudnak repeszteni. Több mint 900 buszjárat van Shanghaiban és elég gyakran járnak, hazafele is csak 2 percet kellett várnom, már jött is. Élmény volt. Az úton láttam Pudong kerület könyvtárát – egy nagyon hatalmas épület, majd még szerintem odamegyek, bejelentkezek, úgy hallottam angol nyelvű könvek is vannak.

Ma reggel kilenckor keltünk, reggeli után pedig elindultunk a piacra. Mint kiderült, a lakóparki busz nincs ingyen, 1Y/fő az ára – nem vészes. 10 perc alatt el is értünk a piacra, körbesétáltunk, mielőtt vásárolni kezdtünk.
Van egy gyümölcsös sor, két zöldséges sor, oldalt magok és szárított “dolgok”, illetve van egy tojásárus sor, egy húsos sor és egy egész halas-rákos részleg. Picit mindegyikről írok:

More »

A lakásunk!

Panda Posted in Berendezkedés,Tags: ,
13

Jelentem, hogy tegnap délben Barnabás már tököt is evett a rizs mellé, és egy kis láztól eltekintve már semmi baja nem volt. Az is hamar elmúlt. (már a láz.)

A Lotus mellett Peti felfedezett egy áruházat, ami gyakorlatilag egy két emeletes virágbolt. Ide látogattunk el tegnap a délutáni alvás után.
Persze még így is férne még pár növény, meg a postázásra váró holmik, de majd lassacskán megoldjuk. Most már semmi nem sürgős. 🙂

Az áruházba lépve a növényeket kedvelők kánaánja fogad, és a szemfüles árusok is lecsapnak a gyanútlanul nézelődő emberekre. Pláne ha külföldi. Egyből mondatm Petinek, hogy alkudjon keményen, de szerinte ez egy olyan hely volt, ahol ez nem szokás, így ráhagytam.

More »