Két hete megérkeztünk kis hazánkba. Barni nagyon rendes volt, 6-7órát aludt a repülőn, így kipihenten érkezett meg a szép új repterünkre, ahol a két nagyi, mint valami mágnes cuppant rá egyből. Persze nagyon élvezte. 🙂

Azt a mai napig nem értem, hogy egy tíz órás repülőúton, miért adnak a gyerekmenühöz csokit, ha egyszer nyilvánvaló, hogy a gyerekeknek aludniuk kéne… mindegy.

Én a magam részéről egész jól bírtam az utat a pocakommal, de jóval kényelmesebb volt nélküle, még úgy is, hogy Barnabás semmit sem aludt odafele anno.

Kedves rokonaink, anyáink a kívánságunkra főztek, és elszállásoltak minket. Ezúton is köszönjük nekik! Barnus egyből feloldódott, lepacsizott mindenkivel. Én az első hét végén kiborultam, mert hiába a szeretet amivel vártak, és a sok jó amivel elhalmoztak, mégiscsak kiszakadtam a megszokott kis környezetemből, és nem tudtam igazán lazítani. Ez nem panasz, csak észrevétel. Nyilván bárki így lenne vele, de főleg én, akinek alapból elég magas a megfelelési kényszere. 🙂

Aztán most a második hét végére jobb lett a helyzet. Amúgy is elég sűrű nálunk minden évben ez a Karácsony, meg Hanuka ünneplés, ráadásul Petinek, Apukámnak, Bátyámnak, és Peti unokatestvérének is decemberben ünnepeljük a szülinapját. Ma csengett le a karácsonyi hajtás, utazgatás, ajándékozás, és persze a nagy kajálás, így egy picit fellélegezhetünk.

Ez persze nem azt jelenti hogy nagyon ráérnénk… Én azt gondoltam bőven lesz időnk (szabad is) januárban, erre már most tele a naptárban a jövő év első hete és amennyi mindent még szeretnék belesűríteni a januári ittlétünkbe, már most látom, hogy nem lesz egyszerű… Peti szegény még dolgozni is fog.

Szóval nem egyszerű, de jó itthon. Nagyon jó a családunk, barátaink körében lenni. Barnin is nagyon látom mennyire élvezi hogy kényeztetik. 🙂 Ellenben fura hogy semmi sincs nyitva hétvégén, vagy hat után, és Petinek a kínai koszt is kezd hiányozni. Nekem még nem! 😛

Egyelőre ennyi, kérdezni szabad! 🙂