1 év


Az a helyzet, hogy szépen rákészültem, milyen jó lesz megemlíteni a blogon hetedikén, hogy lám, egy éve érkeztünk meg ide. Erre ma visszanéztem az archívumot, és kiderült, hogy március ötödikén jöttünk, nem hetedikén 🙂

Na sebaj. Így legalább beleírhatom azt is, hogy tegnap kézhez kaptuk az egy éves lakhatási engedélyt és hogy ma pedig meghosszabbítottuk még egy évvel a lakásbérleti szerződést a tulajjal

Így aztán egész máshogy kedjük a második kínai évünket tavalyhoz képest:

  • egy szállodai szoba helyett van egy már megszokott és szeretett lakásunk
  • három hónapos átmeneti vízum helyett van egy éves lakhatási és munkavállalási engedélyünk
  • két bőrönd és egy doboz helyett van rengeteg dolgunk, ami otthonossá teszi az ittlétet
  • egy bejegyzés alatt álló és még bizonytalan cég helyett van egy már működő cég és 5 munkatárs
  • pár emailcím helyett vannak barátaink, ismerőseink helyben

és van egy év tapasztalat a hátunk mögött, hogy milyen Kínában élni.

Mondanom sem kell, így azért sokkal könnyebb 🙂