A hatodik nap délelőtt elszöszmötöltünk még Daniékkal a ház körül, majd nem sokkal ebéd egy közös bevásárlást követően előtt ők elindultak hazafelé. Mi pedig vissza Parajdra, mert sajnos Ricsi az este folyamán belázasodott és köhögött – valószínüleg minden elővigyázatosságunk ellenére megfázott az esti hidegben –  gondoltuk a sóbánya majd jót tesz neki.

Ezúttal Andi mászott a köteleken lógva, én pedig a fiúkkal játszottam. Ricsi szemmel láthatóan jobban lett rövid időn belül. Meleg ruhákkal is készültünk, játékkal, mászással, nassolással hamar elszaladt három óra a bányában.

Utána egyenesen visszaindultunk a szállásra, hiszen még nekünk is pakolni kellett a másnapi hazaútra – de még megálltunk Korondon kicsit vásárolgatni.

Délután pakolás, készülődés volt a program majd még egy utolsó nagy alvás a Shanghaihoz képest hihetetlen csendben. Másnap reggel korán indultunk haza – ugyan nem Budapestre mentünk, csak Gyuláig, így is várt ránk közel 500 kilométer – így nem kellett túl korán kelni, de azért fél nyolckor már úton voltunk. Nyolckor utolsó pár lejünket egy friss, parázson sült kürtőskalácsra váltottuk reggeli gyanánt. Nem volt rossz 🙂

A fiúk ismét példásan viselkedtek az úton, sokat aludtak. Az idevezető úton bevált pihenőhelyeken álltunk meg falatozni.

A határ körül már feltűntek a gólyák, egy kisebb eltévedés után délután négykor érkeztünk meg Gyulára, ahol a hőségriadó kellős közepén anyukámék már vártak minket egy aranyos kis apartmanban. A kövezkező két napot itt töltöttük, hogy – a nálunk már bevált recept szerint – kipihenjük a nyaralást. Mert nyaralni aktívan jó. De ez már egy másik történet, amit talán majd egyszer máskor írok meg.