Mióta visszajöttünk, csak vasárnaponként találkozunk Yue Ayival. Nem állíthatom, hogy ez nem jelent némi segítséget nekem, de mégiscsak más volt, amikor minden nap jött, még ha másfél órára is. Két hónapja, hogy visszajöttünk és sajna sokszor előfordult, hogy kiakadtam a kupi miatt, vagy hogy nem volt időm felmosni, port törölni, a nap végén meg már erőm nem volt hozzá.

Más az, ha valakinek nincs gyereke, netán egyedül él, nem kell a konyhában, fürdőszobában kanapé alól/közül összeszedni a kisautókat, étkezések után mindig feltakarítani a bombázás utáni maradványokat a földről, netán a wc-kagylóból kibányászni a beledobott matchboxot, kiskanalat. Nem dobja bele senki a levetett szennyesruhákat a fürdővízbe és még sorolhatnám. Emellett aztán főzzön, mosson, takarítson, vasaljon az ember ha tud, játszon a gyerekeivel, legyen ideje magára. Nem sírni akarok én most, csupán szemléltetem a különbséget.

Lényeg, hogy gyerekekkel nehezebb rendet/tisztaságot tartani itthon, így elkél a segítség. Nem csak heti egyszer ha lehet. Úgyhogy megkértük az Ayit, nézzen körül, nem tud e nekünk új ayit szerezni, mert nemcsak nekünk, de az utca túlsó végén lakó barátainknak is kéne, így be lehet osztani az idejét, egyik délelőtt itt, a másikon ott.

Jött is az sms az Ayitól, hogy talált valakit, hétfőn jöhet e délelőtt tesztnapra? Persze, jöjjön. 8órára beszéltük meg, sehol senki. Peti mondta, hogy szerinte valami félreértés történt, majd ír az Ayinak, hogy mi lehet a baj? Kiderült, hogy itt volt, fel is jutott a lakásig, de valószínü vagy nem kopogott, vagy nem hallottuk. Pedig direkt lehalkítottam a zenét is, meg minden, na sebaj. Peti megbeszélte vele, hogy fél3-ra jöjjön vissza du.

Megadta a számom az új ayijelöltnek, és pontban fél3-kor hívott is, persze nem igazán értettem mit szeretne, gondoltam lent vár rám, mert nem tud bejönni. Leszaladtam gyorsan. A lépcsőház hátsó bejáratánál állt, nem igazán értem miért, de mindegy. Bemutatkoztam, kérdeztem a nevét. A nevemen csak mosolygott és mondta, ő ezt nem érti, hát ez van. A neve: Yiyuan ha jól értettem, 50és 60 év között van valahol szerintem, rövid hajú, kedves tekintetü, egyszerű nő.

A lakásban megmutogattam neki a dolgokat, kérte is, hogy mutassam mi hol van. Szerintem életében nem volt még a kezében porszívó, mondta is, hogy ilyen neki nincs otthon. Itt picit meghökkentett, milyen körülmények közül jöhetett, bár nyilván a seprű is megteszi időnként és hát mondjuk tényleg nem tragédia, ha az embernek nincs porszívója csak mi városi csajok, el vagyunk kényelmesedve a modern technikai vívmányoknak köszönhetően. Gyorsan el is indultam Barniért az oviba. 🙂 Közben felhívtam Petit, meséltem picit, megvitattuk, hogy majd meglátjuk milyen lesz. 🙂

Visszatérve láttam, hogy a padló rendben, látszólag mindenhol porszívózott, nem láttam morzsákat sehol. Nekikezdett főzni. Jelentem az aznapi menü vacsorára: padlizsán, lótuszgyökér és uborka. Kíváncsi vagyok. Mikor megfőzött, kitakarította szépen a konyhát is.

Azóta persze volt ünnepi hét, mikor nem jött, utána viszont elkezdett rendszeresen járni. Regináéknak is bevált az Ayi, így lestoppolták a hétfő-szerda-pénteki napokat, mienk a maradék kettő így a héten.

Egyszer mondjuk nagyon elsózta a kaját, de mikor szóltam neki, megkóstolta és egyetértett, azóta ha kéznél vagyok, mindig megkér, hogy csekkoljam a hamit, nehogy túl sós legyen nekünk.

Ma már Ricsit is a “kezébe nyomtam”, hogy egy fél órát játszon vele, de Ricsi nem igazán értékelte, negyed óra múltán jött hozzám és nem mozdult a lábamtól, az Ayi meg nem akart erőszakoskodni vele, nehogy sírjon. 🙂 Azért kicseleztük, mert az Ayi kezébe nyomtam egy kis tál szőlőt, hogy elcsalhassa csemetémet, úgyhogy még volt időm összedoni a levest aznap estére. 🙂 Persze furcsa volt mindkettőjüknek, hogy egymással kell lenni picit, de Ricsi is elég nagy már, hogy ne folyton rajtam lógjon és szokjon már társaságot is picit, meg az Ayinak is jót tesz szerintem, mert elég zárkózott, csöndes kis nő. Mondjuk annál határozottabb elképzelései vannak, például, hogy a zeller hús nélkül nem finom, vagy bizonyos ételek nem finomak, ha nem csípősek, meg ilyesmi. 🙂

Igazából gondolkoztunk még az elején Petivel, hogy kell-e egyáltalán Ayi, mert ha egyszer hazaköltözünk, akkor úgyse lesz ilyenfajta segítségünk, de végül arra jutottunk, hogy otthon nem lesz ekkora lakásunk,így azt könnyebb lesz takarítani, másrészt itt nem tudok elmenni egyedül sehova még fél órára se, ha nincs, így végül amellett döntöttünk, hogy az Ayi marad. Yue Ayit is megtartjuk persze, hogy néha vasárnaponként eljöjjön, főzzön, vagy csak vigyázzon a gyerekekre, hogy mi kettesben is tudjunk lenni Petivel. 🙂

Az új Ayi amúgy nagyon jól főz, bár egész másképp, másfajta ételeket, mint az eddigiek, de legalább kipróbálhatunk többféle finsomságot. Peti szerint halban mindnképp ő a nyerő eddig.

Egyelőre nem tűnik úgy, hogy vele is olyan belsőséges viszonyt tudnánk kialakítani, mint Xiao-val, nagyon más a természete, de ez talán nem is baj. Mindenesetre megint szerencsések voltunk, mert szinte keresni se kellett, máris lett egy új Ayi. Amilyen horror sztorikat hallani másoktól, ez azért úgy gondolom nagy szám.