Esős napok


Valójában nem történt semmi érdekfeszítő ma, éljük tovább a buborék-életet. 🙂 (Peti: még szerencse, hogy ilyen jó ez a buborék :)) 🙂

Ma jó sokáig aludtunk, persze csak én meg Barni, mert Peti már korábban felkelt, és nekilátott a munkának. Ma főzni sem kellett, tegnap már összedobtuk a mai ebédet, de így sem volt kedvem nagyon kimozdulni, mert esett az eső. Baromi lehangoló, nem is volt valami fergeteges hangulatom, Barni is kis nyűgös volt, de azért jót játszottunk délelőtt. Ebéd után aludt egy keveset, én meg nekiálltam a vasalnivalónak. Abszolút hétköznapi esemény nálam, ha van időm, meg vasalnivaló, akkor vasalok. Megnyugtat, szeretem. Az itteni vasalódeszkát ellenben nem. Ma le is olvadt egy kis anyag róla, pedig itt voltam mellette, és máskor is ráraktam már a forró lapjával lefele. Mindegy. 🙂

Délután  felkelt Barni, mangó volt uzsonnára, mostanában két pofára zabálja, nagyon édes! A mangó is, de Barnira gondolok! Utána rákényszerültem hogy lemenjünk a boltba (Petinek tej kellett a palacsintához, amit vacsorára szeretne enni), hát felöltöztettem, és nekivágtunk. A közeli “kis” boltba mentünk, ha itt vagyunk mindig megbámulnak, nem nagyon vásárol a magamfajta ilyen helyen. Pedig minden van, maximum picit kissebb a választék a külföldi dolgokból, és inkább a kínai dominál. Az emberek egyébként folyton lökdösődnek, a pénztárhoz érve egy ember volt csak előttem, de még visszaszaladt valami kis nasiért, és meg kellett várni, egy néni jött mögém, és kerülni próbált jobbról is, balról is, de a babakocsi miatt nem jutott előrébb. Állítom, hogy ha elém tud vágni, félrelökte volna  az előttem álló csajszit is. Na ne gondoljátok hogy lökdösött, vagy ilyesmi, csak próbált előrébb jutni. Nagyon szórakoztató. 🙂 Aztán mikor fizettem, de még nem pakoltam el a cuccaimat a szatyorba, akkor ő “segített” oly módon, hogy felém tolta a kajákat. Egyfajta sürgetésnek vettem, de persze tudom hogy nem teljesen az. Mikor közlekedek, az autók, vagy más járművek nem azért dudálnak hogy : -Menj már tovább te hülye! hanem egyszerűen jelzik hogy jönnek mögötted.

Az idő mellesleg meglepően jó odakint, tényleg elég meleg van, elég egy pulcsi odakintre. Az eső gyakorlatilag nem is esik, inkább olyan, mintha tűhegynyi nedvességfoltok tapadnának mindenhova. Gyakorlatilag minden nedves, de nem esik. Szuper!

Itthon aztán még játszottunk Barnussal, Peti dolgozott, aztán én pálcikás kajáról álmodoztam, elmentünk hát pár utcával arrébb felderíteni a terepet. 🙂 Találtunk is egy jót, hazafele sétálva elfogyasztottuk. Barni is falatozott belőle rendesen. Később megvolt a palacsintázás is. (valamire mégis jó az amerikai, drága liszt!) Ez kb. a nap az én szemszögemből. Barni új tudománya a lábujjhegyen pipiskedés, a törpe járás, és a tök szó.

Ennyi mára, igyekszem holnap is írni!