Már egy hete szinte folyamatosan, kisebb megszakításokkal. Erősebb-gyengébb, hosszabb-rövidebb, mindenféle. Ma délelőtt pedig az igazi nagybetűs. Nem monszun, de ESŐ. Hogy az milyen? Katt…

Reggel felkelt a nap szokás szerint hajnal 5 körül. Felkeltem, hétkor, készülődtem, interjúztatni megyek, csini ruha, stb. Aztán lement a nap. Na jó, nem lement, de bealkonyult, az ég szürke lett és a fényerősség megfeleződött. Ekkor tettem le arról, hogy bicajjal mehetek aznap.

Pár perc, és már dörgött – villámlott. Utána megindult, az ablakon kinézve pár másodpercig nem lehetett látni az utcát, csak a vizet. Szerencsére kicsit csillapodott mire el kellett indulnom.

Bicaj híján felkaptam egy esernyőt és lesétáltam a lakópark kapujához várni a buszt. Ez kb. 25 méter. Mire odaértem, a nadrágom bokáig csurom víz volt és már éreztem, hogy beázott a cipőm – ahogy léptem, az esernyő alól kilógott a lábam, és -felülről- elázott.Bemenekültem a sarki ABC-nyelviskola előtere alá. A ferde üvegtetőről gyakorlatilag folyamatos vízfüggönyként ömlött le a víz – a járdán és az úttesten fix 1 centis vízréteg.

Nem fázok, mert itt az esőben sincs hideg. Reggel nyolckor szakadó esőben 24-25 fok. Persze mit sejtettem még ekkor… – na de ne rohanjunk előre.

Megjött a busz. Sorban csoportban állok. Az ajtó elé érve fél méterre becsukom az ernyőt, mielőtt fellépek a buszra. 1 másodperc az esőben – nagy hiba – teljesen nedves lett a hajam és a vállam. Besompolygok a párával teli busz hátsú ülésére és már indulunk is. A sofőr alig lát ki az ablakon, ennek egy biciklis majdnem komoly kárát látja (persze miért megy át keresztben az úton szembe a menetiránnyal?

Megérkezünk a metrómegállóhoz. A buszról egész ügyesen ugrok be az esernyő alá, kopog rajta veszettül az eső. A lejárónál esernyőárusok hada (de máig nem tudom, hol vannak, mikor nem esik az eső – a földből bújnak ki?) és sok az eső enyhülésére várakozó emberke – kicsit összetömörülünk. Mindenki csukja össze az esernyőjét, ahogy megy le az állomásra – kettőről is rámömlik összecsukás közben a víz. Ezt tetézi egy mellettem átnyomuló, a barátnője táskáját a vállán vivő fiatal srác is, jól hozzámdörgöli a táskát.

Na hogy is állunk 10 perccel az indulás után? A nadrágomon felszivárgott a víz, már majdnem térdig nedves. A cipőm kifejezetten nyirkos, a hajam elmenne párologtatónak, az ingemből csavarni lehetne a vizet. Mondanom sem kell, szuper a közérzetem.

Felszállva a metróra megcsap a 15 fokos légkondi szele. Jaj de jólesik, pont erre vágytam. Körbenézek, nézem ki mennyire vizes. Egy-két esernyő nélküli egyén lehagy, de jellemzően én vagyok a legrosszabb állapotban. Aki teheti, azon gumicsizma, gumicipő (ez nagyon viccesen néz ki), papucs vagy műanyag szandál, térdig felhajtott nadrág.

Leszállok, próbálok az üzletközpontokon át menekülni a célom felé, de nem megy, muszáj az utcán mennem. Továbbra is szakad, és még meg kell tennem 300 métert. A felénél feladom, a cipőmben tocsog a víz, mindenem vizes. Pedig esernyő alatt voltam végig, és nem fújt a szél. Közben mennek a poncsós bicajosok, motorosok, és nálam sokkal szárazabb emberek mindenfelé – na igen, a rutin. Valószínüleg ők nem életükben másodszor élnek át egy ilyen esőt.

Az irodaházba érve a személyzet zacskókat osztogat a bejáratnál, amibe az ember belehúzza az esernyőjét, hogy ne csöpögje végig az épületet. Jobb helyeken amúgy ezt egy mechanikus géppel oldják meg, amibe bedugod az esernyőd és már zacskóstul veszed ki.

Én nem bánom ha vizes vagyok, de a cipőm és a zoknim, az legyen száraz. Amúgy is rosszul vagyok a zárt cipőktől, pláne ha vizes. Fúj. Ennek megfelelő hangulatban vágok neki az interjúztatásnak, na nem mintha annyira jó lenne a kedves jelölt (fél évente munkahelyet vált, mert “unja” a feladatokat. Pont ilyenre van szükségem :-S).

Interjú után kimenekülök, irány a közeli ruhabolt, veszek egy zoknit. Mint kiderült, Kínában az átlag ruihaboltokban egy méretben kapni csak férfizoknit, ami 25-27 centi közötti lábra jó. Kicsit kicsi, kicsit műszálas, kicsit drága, de nem érdekel. SZÁRAZ és most a fél lábam odaadnám ezért. Vásárlás közben az eső is elállt – egy időre.

Azért még ebédre menet (teppenyaki :)) volt egy kis ráadás zuhé és este Andival + Barnival is jól megáztunk. De az már jólesett, normális cipőben és tudva, hogy otthon egyből át tudok öltözni.

Valahogy úgy képzeljétek el, mint az otthoni nyári záporok legintenzívebb pár percét, az azt megelőző lehűlés nélkül és nem pár perc, hanem pár óra hosszúságban. Ha az ember megfelelően készül ruhákkal és zoknikkal, egyáltalán nem kellemetlen élmény. De kell készülni rá 🙂