Category: Felfedezés

  • Étteremajánló

    Történt vasárnap, hogy úgy dönttünk, elmegyünk a gyerekruha piacra némiképp bővíteni Ricsi ruhatárát, mivel ugye nő, mint a gomba. A szombati esőnek már nyoma se volt, de a konyhában is rendesen kiéltük magunkat, így piac után éttermezést terveztünk. Andi japán kajára vágyott, így ez volt a terv. A piacon elég hamar végeztünk – így úgy […]

  • Binjiang Forest Park

    Nagyon sok jó kép készült itt, így egy albumba raktuk a bejegyzés végén… Múlt hétvégén ellátogattunk egy szép nagy parkba a tengerpart mellett. Már péntek este nagy készülődésben voltunk Petivel, gyorsan sütöttünk pár pizzát, amit aztán gondosan eldobozoltunk, hogy legyen másnapra ebéd. Másnap reggel sikerült is időben elindulni. Ricsi babakocsiban, Barni bicajjal, mi gyalog. Gondolkoztunk, […]

  • Piacolás – konyhai eszközök piaca, halpiac

    A hétvégén többek közt piacokon jártunk. De nem(csak) a szokásos zöldségpiacon, hanem: vendéglátóipari eszköz piacon, kettőn is halpiacon Az volt az alaphelyzet, hogy mióta az Ayi főz mindig elég nehezen jön ki a tálalás – ő ugyanis 4-5 fogást készít nekünk minden nap, és nincs ehhez elég csinos tányérunk tálalni. Kínai tálalással eszünk már gyakorlatilag […]

  • Felfedezések VIII – A Yanggao road és Hunan road között dél felé

    Ez egy egész másfajta felfedezésnek indult. Nem sokkal miután ideköltöztünk, feltűnt ez a két magas torony az utcasarkon. Barni „tüskés torony”-nak hívja őket a Valamiféle szellőzőnek tűntek, gondoltam a metró megy alattunk.

  • Pudong antikpiac

    Már régóta tervezzük, hogy elmegyünk a pudongi antikpiacra – most a hétvégén, a napos de hűvös időben ez kitűnő alkalomnak tűnt. Több blogon is olvastam már erről a helyről, hogy nagyon megéri kimenni, egész más, mint a város közepén levő turistás és nagyrészt hamis antik dolgokat áruló hasonló helyek. Igazság szerint bicajjal egyszer már jártam […]

  • Muszlim piac és környéke

    Ricsi szülinapjának délelőttjén felkerekedtünk Manka nagyival, hogy megtekintsük egy régóta dédelgetett tervemet: a péntekenkénti muszlim piacot. Ha már ott jártunk a közelben, megnéztük a Jade Buddha templomot is, mert ezt még én se láttam, csak anno Andi Dórival. Hát hogy itt mennyit röhögtem!

  • Felfedezések VII – Jinhai road

    Rendkívüli bejegyzés a rovatban – ugyanis nem fényképeztem (pedig lett volna mit). Nem baj, úgyis túl sok vizuális inger éri az embert manapság. 50km-t sikerült tekerni alig több, mint két óra alatt (a tengerparton banánevést nem számolva), amivel nagyon elégedett vagyok.  Az útvonalról azért van képem:

  • Felfedezések VI – Sunqiao külső

    Az ünnepeket kihasználva ismét felfedezni indultam – a cél ezúttal is a külső gyűrű környéke, de nem észak, hanem dél felé: a korábban már megismert Sunqiao kerület külsőbb részeit akartam megismertni, a szokásos edzés-felfedezés-hazagurulás felállásban. Helyezzük kicsitkontextusba, melyik részről van szó, íme a korábbi felfedezések térképe – ez a hatos számú rész.

  • Felfedezések V. – Waigaoqiao saras/árnyékos oldala

    Ma ünneplik az újévet. Mármint a kínaiak – mi annyira nem, de még lesz kapcsolódó programunk a jövő héten – erről majd akkor írunk. 🙂 Úgy gondoltuk kihasználjuk a relatív nyugit – délelőtt bementünk a belvárosba sétálni picit, ebéd után pedig én bicajozni indultam, hiszen egy hónapja nem mentem komolyabb túrát. Persze túl nagy dologra […]

  • Megkésett felfedezések

    Szép lassan közeledik a két éves kiköltözési évfordulónk, de még mindig bőven vannak dolgok, amiket nem fedeztünk fel. Ennek az oka csak részben az időhiány, sajnos az ember hajlamos belesüppedni a kényelmes bevált rutinjaiba és emiatt nem ismer meg más új, sokszor érdekesebb vagy jobb dolgokat. Szerencsére a múlt hétvégén két ellenkező példa is akadt.