Month: November 2013

  • Közlekedési kártya

    Még lesz szó a gyógyszerről, de most kicsit másról írok: a közlekedési kártyáról. Már korábban volt róla szó (jó régen), hogy itt Shanghaiban nincs bérlet a tömegközlekedésre (a turistáknak szóló 3 napos jegyet kivéve, ami nem igazán elterjedt). Helyette van az egy útra szóló jegy és a van a mágneskártya (közlekedési kártya, jiaotong ka, 交通卡) […]

  • Megjott a gyogyszer

    A mennyiseg kisse sokkolo…

  • Kínai orvosnál

    Múlt hét elején volt némi torokfájásom, de szerencsére két napon belül el is múlt, nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Pénteken elkezdett fájni a nyelvem, mintha megégettem volna. Gondoltam biztos csak megégettem a sült gesztenyével vagy valami mással – majd elmúlik. De nem múlt el, sőt egyre rosszabb lett. Hétfőn már negyedik napja olyan volt, mintha […]

  • A légies kéz útja

  • A nap, amikor semmi se működik

    Vannak ilyen napok. Igazából nem ma kezdődött a folyamat, de ma tetőzött az események hulláma Az egész ügy azzal kezdődött, hogy kb. egy hete elromlott a laptopomon a trackpad. Jó, ez nem akkor probléma, mert az esetek többségében amúgy is a külső egeret használom, de azért néha elég kényelmetlen tud lenni (például amikor nem működik az […]

  • Protected: Családi videó 2013 október

    There is no excerpt because this is a protected post.

  • Felfedezések IX – Sunqiao újra, Chuansha és Jichangzhen

    November elseje ugyan itt mifelénk nem ünnepnap, de én ma mégse dolgoztam – kivettem egy nap szabadságot. Igazából már három hete tervezem ezt tenni, de valahogy mindig munka lett a vége. Na de most! Péntek révén nagyon csábított a muszlim piac de már három hete nem volt időm és lehetőségem mozogni, így végül persze bicajozni […]

  • Hangzhou-Longjing-Hangzhou túra

    Nemrégiben vendégeink voltak itt élő barátaink, akikkel kitaláltuk: menjünk el Hanghzou melletti hegyekbe túrázni a teaültetvények közé. Az ötlet szuper volt, így Peti neki is látott, hogy megszervezze remek utunkat. A környéken már volt egy túra idén tavasszal, akkor csak Jenő és Peti ment, most a nagyobb csapat és gyerekek miatt egyszerűbb és rövidebb terepet […]