Month: April 2014

  • Kiskert, magnóliák, tavasz

    A rizsmentes étterem mellett felfigyeltünk egy cukinak tünő kis kertre, és mivel gyönyörü napsütéses, tavaszi időnk volt, tettünk benne egy rövid sétát. A kapun belépve kis utat pillantottunk meg, az út mellett fasor, minden fára egy-egy kalitka felakasztva. A kalitkában éneklő madarak dalára Barni Ricsivel a nyomában rögtön odaszaladt, hogy közelebbről megszemlélhesse, meghallgathassa őket. Ekkor […]

  • Nincs rizs étterem

    Korábban már jártunk itt egy alkalommal, de Ricsi volt csak velünk, így nem tudta az egész család élvezni az ebédet. Már akkor elhatároztuk, hogy még visszajövünk. Manka látogatása jó alkalomnak tünt, adva volt hát a dolog, hogy kipróbáltassuk vele is ezt a jellegzetes, északnyugat-kínai konyhát. Az étlapból hosszas válogatás után sikerült választani végre. Ricsi már […]

  • Márciusi képek

    Egyrészt itt a tavasz, másrészt nagyrészt megbarátkoztunk a fényképezőgép beállításaival és ez a képminőségen is látszik 🙂

  • Pepino

    Szuper dolog, hogy több, mint három itt töltött év után még mindig találunk új gyümölcsöket, zöldségeket amihez még nem volt szerencsénk. Ezek néha jobbak, néha rosszabbak. A pepino is eddig lemaradt valahogy az asztalunkról, de sokat nem vesztettünk, semmi extra. Megint egy gyümölcs, aminek se íze, se bűze. Olcsó is. Semleges ízü, húsos gyümölcs, kevéske […]

  • Guilin 8/8 – 7. nap: a hazaút

    A hazaút tudósítását átveszem Anditól… Az este fél nyolcas gépre volt jegyünk – két egyszerű okból, egyrészt szerettük volna minél jobban kihasználni az utolsó napot, másrészt ez volt olcsó. Autós transzfert kértünk a szállodából, hogy ne kelljen a csomagokkal és a fiúkkal többször átszállni. Visszaérkezve a délelőtti programokból és ebédből épp vártuk a taxit, amikor […]

  • Guilin 7/8 – 7. nap: Yangshuo, Silver cave

    Előző napi túránk során Barnus nagyon vágyakozott, hogy menjünk el barlangot nézni. Több is van a környéken, a nevezetességeket bemutató füzetkénket nézegette, és persze kiszúrta az egyik legturistásabb barlangot, ahol a víz alatti folyó is van és lehet iszapfürdőzni többtucat kínaival. Leginkább ide szeretett volna elmenni, velünk ellentétben. Nagyon csalódott is volt, mikor előző nap […]

  • Szorgos kezek

    Április 21-ig garantáltan minden nap egy kisebb-nagyobb új bejegyzés a blogon, de még van egy pár egyéb téma, ami megírásra vár… Érdemes rendszeresen jönni 🙂

  • Guilin 6/8 – 6. nap: Yangshou Moon Hill és délutáni tekergés a Yulong folyónál

    Az éjszaka közepén óriási zuhéra ébredtünk, ezért kicsit aggódtunk, hogy hogy lesz ebből aznap kirándulás, mert reggel is esett még picit. Persze eddig tényleg nagyon mázlink volt az időjárással, Éviék ha jól tudom tavaly szintén ilyen időben voltak erre és állítólag nagy volt a köd/pára, alig láttak valamit..) A szokásos reggeli után kicsit még pihentünk […]

  • Napi csoda

    Korán kelsz, mert már kukorékol a legkisebb. Kikászálódsz az ágyból, kezded a napi monoton rutint, kiságyból ki, pelenkázás, öltöztetés. Közben hatodszor kéred a nagyobbikat, hogy ugyan öltözzön már, ne azt a tegnap estéről ottmaradt kisautót tologassa, mert reggeli, fogmosás, ovi következnek a sorban. A kicsi is sír, mert egy helyben kell lenni és öltözni. Szörnyü […]

  • Guilin 5/8 – 5. nap: Yangshou, hajókázás a kúphegyek között

    Kicsit kipihentebben ébredtünk aznap, nem hiába, hiszen megvolt a szokásos alvási területünk. Ricsi is kipihenten ébredt és minket is szívesen ébresztett a szokásos reggeli csatakiáltásával. Reggeliztünk, aztán indultunk a már előre megrendelt taxival a folyóhoz “bambusztutajozni”. (régen bambusz volt, most már inkább bambuszutánzat műanyag) A reggeli nem volt túl jó, a szálláson egyaránt kínáltak nyugati […]