Első óvodai nap – beszámoló

zaqrack Posted in Család,Tags: , , ,
4

Andi jegyzeteiből tolmácsolja-gépeli Peti:

15:30-kor értem oda az ovihoz, pont időben, a gyerekek már szállingóztak haza. Az udvaron négy busz állt és tanárok terelgették a gyerkőcöket a megfelelő buszokba. Rég láttam ennyi riadt arcú gyereket egy rakáson. 🙂 Felmentem a Pingvin-terembe, Jessie szólt Barninak, hogy jöjjön – jött lebiggyesztett szájjal, közölte a tényt: “Anya elment.” Megbeszéltük, hogy most jöttem vissza és most megyünk együtt haza.

Jessie-t kifaggattam milyen volt Barni – mondta, hogy néha sírt kicsit, Apát és Anyát hiányolta, csak kicsit evett, de egy kicsit aludt is, ami nagyon jó és jól viselkedett.

A bátorságért Barni kapott egy kis fekete Toyotát, majd motorra pattant és úgy száguldott hazafele, hogy alig bítam követni.  Közben felhívtuk Apát, hogy minden rendben és elkezdtem faggatni Barnit. A következőket mondta:

More »

Óvodai napok 1.

Panda Posted in Család, Hétköznapok,Tags: , , ,
5

Ma reggel hétkor mindenki felkelt, megreggelizett, majd elkísértük Barnit az óvodába. Barnin azért érezni lehetett, hogy inkább maradna, mert a reggeli fogmosásból is sírás lett és a reggelit is -a megszokott tempónál is ráérősebben- lassan eszegette, hátha annyival is később kell elindulni. Az eső kicsit szemerkélt, ezért visszaszaladtam még az esőkabátjáért, meg esernyőért. Kicsit morogtam is, mert Peti elfelejtette közölni, hogy nincs kedve taxira várni, így a szemerkélő esőnek hála, párás melegben kellett sietősen odagyalogolni az ovihoz. Nincs messze (kb. 15perc gyalog), de ha ezt tudom, nem hozok táskát, illetve felkészülök “lelkileg”. Visszavettem azért a morcogásból, elvégre nem akartam, hogy az első ovis nap hangulatát elrontsa.

Barni az apja nyakába csimpaszkodott egész úton, majd mikor az ovi bejáratához értünk 8:35-kor, már önállóan sétált be a kapun, fel a lépcsőn, a teremhez. A bejáratnál még megnézték a testhőmérsékletét homlokhőmérővel, belenéztek a szájába, és megnézték a kezét, majd miután minden rendben volt, kapott egy piros kis kártyát (“nem vagyok beteg”), amit az óvónéninek kellett odaadni. A kártya egy kis faliújságra került, sok kis zseb volt rajta a többi gyerkőc kártyájának is. Mi voltunk aznap a harmadikként érkezők mert a buszosok még nem jöttek meg.  Mikor felértünk a lépcsőn, egy kisfiú üvöltve, sikítva, sírva rohant kia a teremből, Ms. Jessie pedig utána. Úgy vetődött rá ez a picike kínai lány a kisfiúra, mint egy profi rendőr, majd visszavitte a terembe, ahol a kisfiú az ablakon kibámulva szipogott tovább. 🙁

Barni csodálkozva nézte az eseményeket. (reméljük vele nem lesz ilyen…) Felvettük a váltócipőt, beraktuk a szekrénykénkbe a kis hátizsákját meg a cuccait, majd bementünk a terembe. Még odaadtuk Jessie-nek a naptejet meg a szunyogriasztó spray-t, majd útnak indultunk. Mivel Barni bevetette magát a babakonyhába, ezért vissza kellett hívni, hogy elköszönjünk tőle. Jött, puszit adott, kicsit lebiggyedt a kis szája, hogy elmegyünk, de nem sírt.

Megkaptuk a pickup kártyákat is – ezt kell felmutatni amikor jössz/küldesz valakit a gyerkőcért, enélkül nem adják oda csak külön igazgatói és szülői telefonos engedéllyel. Utána hazasétáltunk.

Nagyon fura nélküle, persze neki biztos sokkal nehezebb, de reméljük jól veszi majd az akadályokat. 🙂 Hajrá Barni!

Lapozz további információkért:

More »