Kicsit körbejárnám, miért vagyunk itt, és milyen Kínában élni, afféle kérdés-felelet formában, főleg a saját szemszögemből. Ha írtok olyan kérdést, ami közérdeklődésre tarthat számot, arra is itt fogok válaszolni.

Frissítve 2012 júliusban, mivel már több, mint egy éve írtam az eredeti verziót. 

Miért döntöttetek úgy, hogy elmentek otthonról?
Mert lehetőségünk nyílt rá. Még csak 2930 éves vagyok, messze van még a kapuzárási pánik, de már most tisztában vagyok vele, hogy rengeteg dolog amit az életemben terveztem, nem fog megvalósulni. Az egyik ilyen volt kipróbálni, hogyan tudok érvényesülni a saját lábamon, távol a családomtól egy idegen kultúrában.

Most a saját lábunkon állunk, elég messze otthonról és a kultúra is elég idegen – szóval azt hiszem ezt kipipálhatjak 🙂

Másrészt pedig minden döntés egy befektetés is. Egészen biztos vagyok benne, hogy az itt eltöltött idő alatt összegyűjtött tapasztalat és tudás sokkal többet fog érni pár év múlva, mint az a pénz a bankszámlámon, amit mondjuk akkor keresnék, ha valahol az EU-ban dolgoznék duplaennyiért.
Kínai nyelvtudás, cégvezetési tapasztalat, interkultúrális ismeretek, szakmai elismerés és sikerek – egyiket sem osztogatják minden sarkon, itt pedig mind a négyet egyszerre tudom gyűjteni, jóval hatékonyabban, mint otthon tudtam volna.

Miért pont Kína?

Mert minden út ide vezetett azóta, hogy beültem az első kínai nyelvórámra 2006-ban.  Voltak mellékvágányok, de végül összegyűltek a kirakós darabjai és szép lassan összeállt a kép, megnyílt a lehetőség.

Ezen kívül szeretem ezt az országot, és ha már három évet beleöltem abba, hogy megpróbáljam megtanulni ezt a nyelvet, legalább egy erős középfokig el kéne jutni – ezt pedig idő és költséghatékonyan csak itt tudom megtenni.

Sajnos a kínai nem az a “ragadós” nyelv. Nem segít az sem, hogy a munka során egyáltalán nem kell használnom, de azért valahol elszomorító, hogy másfél év alatt csak annyit értem el, hogy magabiztosabban (jó, sokkal magabiztosabban) használom az eddigi tudásom – de egyáltalán nem vettem fel további tudást. Ideje lesz beiratkozni egy nyelvtanárhoz.

Miért Shanghai?

Mert itt volt munka. Egy darabig úgy volt, hogy Peking lesz belőle de -szerencsére- végül nem így lett. A közismert mondás szerint Shanghai nem Kína, de ugyanakkor egy külöldinek Shanghai az egyik leginkább élhető hely Kínában (Shenzhen és Hongkong mellett, de Hongkong ugye nem teljesen Kína amúgy sem, hiába egy ország).

És igen, tudom, hogy magyarul Sanghaj-nak írják. De én azon a véleményen vagyok, hogy ideje lenne nekünk magyaroknak is áttérni a kínai szavak hivatalos pinjin-átírásra, és nem különcködni. Tudom, akkor meg Beijing és nem Peking. De erre viszont nem visz rá a lélek… Szóval Shanghai és Peking marad mert így döntöttünk, kész! 🙂

Miért pont most?

Mikor máskor? Ha korábban jövünk, nincs meg a kellő szakmai tapasztalatom, hogy el tudjam tartani a családom. Ha akár csak 3 évvel később jövünk, akkor már kiszakítjuk Barnabást egy jól megszokott közegből, és minél későbbre tolódna a költözés, ez csak annál nehezebb lenne. Most vagyunk fiatalok, mobilok, rugalmasak. Hitel és egyéb otthoni terhek híján nem vagyunk röghöz kötve, gyakorlatilag 3 bőröndbe és 3 dobozba bepakolva el tudtunk jönni. Bár a család nélkül nehéz, most még viszonylag lelkiismeretfurdalás nélkül el tudunk jönni, mert nem támaszkodik a segítségünkre senki.

Ezon kívül van még egy fontos szempont. Bár sok költséget áll nekünk a cég, ahol dolgozom, egy nemzetközi iskola költségei biztos már a megvalósítható kereten felül lenne (ez alsó hangon havi 350000Ft körül gyerekenként). Kínai óvodába bátran beadom őket, de az iskola kizárt, hogy kínai legyen, mert szeretném, ha maradna bennük kreativitás.

De mégiscsak a pénz  a lényeg, nem? Anyagilag megéri?

Akik Európa nyugati felébe költöznek, vagy azért teszik, mert többet kereshetnek vele, vagy azért, mert nem érzik jól magukat otthon, vagy mindkettő. Esetünkben nagyon nem erről van szó. Egyrészt nagyon is jól éreztük magunkat otthon, a magunk szerény körülményei között kényelmes és boldog életünk volt, másrészt nagyon nem az anyagiak motiváltak, amikor meghoztuk ezt a döntést.

Ha tisztán az anyagi oldalát nézzük, az első évben nem érte meg. Gyakorlatilag amennyivel többet keresek, azt elviszi Andi kiesett jövedelme és az itteni élethez kapcsolódó megemelkedett költségek. Ugyanazt az életszínvonalat tudjuk tartani amit otthon, csak kicsit a helyi viszonyokhoz adaptálva az összetételét.

És később megéri majd?

Ha majd nem a magyar államnak fizetek adót, hanem a kínainak, akkor majd újra nyilatkozom a témáról. Ami adó és járulék otthon 36% az itt 14%, és akkor felfele kerekítettem. Persze, a kevesebb teherért cserébe kevesebb szolgáltatást kapok az államtól, de a nyugdíjamról köszönöm, inkább gondoskodok én magam (és erről már nyilatkoztam is :)).

Nyilatkozom így egy évvel később: Így már sokkal jobb. Sajnos volt némi járulékkiigazítás (emeltek, naná), és a visszaigényelhető adókat se tudom úgy érvényesíteni, ahogy eredetileg terveztük, de még mindig csak a jövedelmem 24%-a megy az államnak. Azért van különbség. Ezen kívül jelentősen erősebb lett a yuan a forinthoz képest , 30%-ot erősödött mióta itt vagyunk. Ezt ugyan most nem érezzük, de amikor a -nem túl sok- megspórolt pénzt majd hazaviszem, akkor majd igen. Ugyanakkor a megélhetési költségeink még mindig jelentősen magasabbak, mint otthon.

De mondom, nem ez volt a fő motiváció. Nem abból fogunk meggazdagodni, amit itt félreteszek, akármeddig is maradunk. Ezen kívül 2930 évesen el tudom tartani a családomat kizárólag a saját fizetésemből és még közép- és hosszútávú célokra is félre is tudunk tenni. Szerintem egy szavam sem lehet panaszra.

Jó, hagyjuk az anyagiakat. Ha így nézzük, megéri?

Mindenképp. Hogy csak egy oldalát nézzük, szerintem mindenkinek meg kell tapasztalni, milyen egy más kultúrában élni idegenként és kívülállóként. Már ez a tapasztalat önmagában rengeteg olyan értéket ad az embernek, ami miatt megéri vállalni az átmeneti kellemetlenségeket. Itt egy pillanatra sem tudjuk elrejteni, vagy elfelejteni, hogy nem vagyunk idevalók, és ebből rengeteget tanul az ember.

Kicsit olyan ez, mint amikor a Burger King-ben dolgoztam fél évig. Nem kerestem sokat (haha, jó vicc), a munka is szar volt, de az ott megtanult tolerancia, alkalmazkodókészség és pár más egyéb tapasztalat miatt mégis azt mondom, jó döntés volt és megérte a befektetett időt és energiát az adott körülmények között.

A család nem hiányzik?

De, nagyon. Aki fiatalkorában sokat költözött, nincs jó viszonyban a családjával, vagy élt távolabb huzamosabb ideig a családjától, pl. kollégiumban, vagy cserediákként annak ez biztos könnyebb. Minket speciel nagyon megvisel, mert a fentiek közül egyik se érvényes ránk, én gyakorlatilag egész életemet a családom közelében és egyetlen városban töltöttem. A Skype segít valamit. Andi és Barnabás nagyon sokat segít, hiszen alapvetően ők a családom, ők pedig itt vannak. Egyedül biztosan nem érezném ennyire itthon magam és sokkal rosszabb lenne a kedvem.

Más nem hiányzik?

Jaj, dehogynem! Napról napra hosszabb a lista. Ha a családon kívül három dologra kell korlátoznom, akkor: a biciklim, a Budapest környéki hegyek és a munka/szabadidő közti egyértelmű határvonal. Minden más hiány pótolható, vagy elviselhető, de ezek minden nap belenyilallnak a szívembe, mert egyszerűen nincs lehetőség helyettesíteni semmivel és nagyon sokat jelentettek otthon.Az utóbbi még csak-csak megoldható némi gyakorlattal, de egy hegy sajnos nem fog ideépülni a város közepére.

A munka-szabadidő határvonalat megszoktam. Vettem még egy biciklit amivel legalább az utakat tudom róni, ha már nincs hegy. A hegyek… na igen… 🙁

Meddig maradtok?

Vannak bizonyos minimum követelmények. Addig biztos nem megyünk haza, amíg a helyi cég és csapat nem áll meg a saját lábán nélkülem is. Részben azért, mert nem hagyom félbe, amit elkezdtem, részben pedig azért, mert ennyivel tartozom azért a támogatásért, amit a cég ad nekem.

Ezen felül addig ameddig jólesik, avagy ameddig a hiányok és a nehézségek kevesebbet nyomnak a mérlegen, mint az előnyök és a pozitívumok. De egyértelműen nem maradunk itt örökre, kivéve, ha kitelepül mindkettőnk családja. és felhúznak egy legalább 500m-es hegyet a belvárosban, ahova csak bicajjal lehet felmenni 🙂

Kína után hogyan és hova tovább?

Fogalmam sincs. Ahogy jólesik. Lehet, hogy ugyanazt az életet folytatjuk, mint amit otthagytunk, de egyelőre úgy látom, erre kicsi az esély, és otthon egy másfajta élet vár majd.

Nagyban függ attól is, milyen lehetőségek várnak majd otthon. Lehet az is, hogy még elmegyünk máshova is a világban. Lehet, hogy elegünk lesz az egészből, és veszünk egy tanyát a hegyekben. Meglátjuk.

Abban viszont biztos vagyok, hogy pontosan tudni fogjuk, mikor és merre kell továbblépni, mint ahogy eddig is mindig tudtuk. És az is biztos, hogy a megfelelő döntést fogjuk meghozni, amit később nem bánunk meg.