Vendégség és hegymászás

zaqrack Post in Felfedezés, Shanghairól,Tags: , , , , , ,
4

Tegnapelőtt felhívott Kay, a munkatársam, hogy ráérünk-e kedden. Kérdeztem miről lenne szó, mondta, hogy szeretne meghívni ebédre – családostul, pereputtyostul. Kapva kaptunk az alkalmon, még azt is elnéztem, hogy mi hívtuk meg őket előbb és erre az eseményre egyelőre nem került sor 🙂 És hogyan kerültünk fel egy hegy tetejére egy pagoda és katedrális mellé? Tessék továbbolvasni és kiderül!

 

nocsak, egy ilyen magas pagoda, vagy tán egy hegyen áll?

Szóval a megbeszélteknek megfelelően kedd reggel metróra szálltunk, hogy egy órával és 18 megállóval később leszálljunk Songjiang kerületben. Kay már a megállóban várt minket, majd autóval hazavitt hozzájuk – háromnegyed tizenegyre már oda is értünk a lakóparkjukba, ami nagyon szép és kellemes – csak kár, hogy nekünk annyira messze van 🙂 Útközben láttunk egy házat, ami az út közepére épült – illetve az út épült köré, mert a tulajdonos nem fogadta el a felkínált kártérítést – nos, úgy látszik a magántulajdon itt is jelent azért valamit – vagy csak jó kapcsolatai voltak a tulajnak 🙂

Kay körbevezett a kellemes kis lakásban, aztán amíg a férjével a konyhában szorgoskodtak, mi végignéztük az esküvői albumaikat – később elmondták, hogy 5 ruhában 4 helyszínen volt fotózás – hiába, az esküvő errefelé nagy dolog 🙂 Utána a várakozás további részében Barni birtokba vette a lakást:

Barni hamar otthon érezte magát

A konyhában sistergett a wok és dolgoztak a kések, az étkezőasztalon a várakozás közben egyre csak gyűltek az edények, majd mikor minden fogás az asztalra került, leültünk ebédelni. A menü az alábbi volt:

házigazdáink igazán kitettek magukért

Jobb felső sarokból óramutató járásának irányában:

  • babos-gyömbéres-fokhagymás tojás
  • kínai keles tofus halleves
  • krumplis sertésoldalas
  • szójaszószban párolt pak choi
  • édes-savanyú csirkeszárnyak
  • sonkás-répás kukorica
  • ecettel pirított rák

+ nincs a képen egyik nagy kedvencünk a xiaolongbao, ami szintén képviseltette magát az asztalon 🙂 Mind nagyon finom volt, érdekes módon pont az első látásra az otthoni ételekre leginkább hasonlító krumplis oldalas volt egy kicsit idegen ízvilágú – a többit faltuk, Barni kedvence természetesen a leves volt.

Ebéd közben beszélgettünk, megtudtam pl., hogy ebédre érkezett vendégek esetén páros számú étel + leves kell, hogy az asztalra kerüljün, ahol a páros szám minimum 6-ot jelent. Kedves háziasszonyok, fel van adva a kihívás! Ráadásul mindent egyszerre kell tálalni  az elején, melegen 🙂

Kicsit furcsa volt a szituáció, hogy én vagyok a főnök akit ebédre hívtak, de azért úgy gondolom nem volt rideg hangulat, mindenki jól érezte magát és sokat tanultunk egymás kulturájáról. Kay-jel már amúgy is elég jóban vagyok – a férje is nagyon kedves és az angolja is egész érthető – rövid ideig beszélgettünk kínaiul is, csak nem akartuk a többieket kizárni a társalgásból (épp eleget beszéltünk mi magyarul, Barni ugyanis sír, ha angolul beszélünk vele :)) Vittünk ajándékot is persze – a felbecsülhetetlen értékű magyar csoki és kolbászkészletünket megkurtítva 🙂

Ebéd után még picit pihentünk a nappaliban – Barni hamar átvette az iráynító szerepet és mindenki az ő kedvét leste, jókat nevettünk… liftezett a székkel, rohangált, rajzolt… aztán a szőnyegre pisilt.

Ki más lenne a figyelem középpontjában, ha nem Barni?

A kármentés és átöltöztetés után útra kerekedtünk – ugyanis ha már vállalkoztunk erre a nagy útra át a városon, úgy gondoltuk ez kitűnő alkalom arra, hogy megtekintsük a Sheshan-t, Shanghai kvázi egyetlen, hatalmas, majd 100 méter magas hegyét! (ez nem teljesen igaz, mert van a környéken még 3-4 hasonló kaliberű hegy) Házigazdáink pedig voltak olyan kedvesek, hogy velünk jöttek, így a két metrómegállónyi távolságot autóval tettük meg – ami ily módon jó negyyed órás út volt, dugó nélkül. Hiába, egy itteni metrómegálló nem egy otthoni metrómegálló 🙂

Nagy meglepetésemre a belépés ingyenes volt – ritkaság ez itt errefele. Elég sokan voltak, de még mindig élvezhető volt a tömegtől a hegy. A térképet áttanulmányozva úgy döntöttünk, nem a fő lépcsőn megyünk, hanem teszünk egy kerülőt. A lépcsőn felmentünk a pagodáig amibe sajnos nem lehetett felmenni, majd elkanyarodtunk és egy mellékösvényen folytattuk utunkat.

rögzítjük a térképet Barnival. Figyu, új táska! 🙂

Így a bambuszerdőbe jutottunk, aminek nagyon örültünk, tisztára olyan volt, mintha kikerültünk volna egy picit a városból. Egy helyen még az útról is letértünk, egy kis spontán hegymenetbe kezdve – aztán az út egyre vékonyodott és egészen komoly terep lett belőle! Nagyon élveztem! 🙂

Panda és bambusz

Bani fel akart rá mászni. 🙂

Bambuszból sosem elég! És mennyi mindenre használható!

Végül visszakavardtunk az egyik fő sétányra és feljutottunk a hegy tetejére, ahol meglepő módon egy keresztény katedrális található.

Sheshan katedrális

Az otthoni templomokhoz szokva elég dísztelen és unalmas, de itt Kínában elég ritkaságnak számít.Sokat nem időztünk bent, mert épp egy idegenvezető rikoltozott a mikrofonjába a “csendet kérünk” tábla mellett, inkább a kilátásban gyönyörködtünk és persze csináltunk egy csoportképet is:

kis csapatunk a katedrális előtt

Lefele menet még kicsit kavarogtunk a kaviccsal kirakott ösvényeken, Barnabással spontán futóversenyt is rendeztünk, majd végül visszaértünk a bejárat feletti pagodához.

Ilyen kellemes időnk és szép egünk volt ma 🙂

Innen hazaindultunk, még elfuvaroztak minket a “közeli” (értsd: kb. 10km) végállomására a kettes metrónak, így kényelmesen, ülve tehettük meg a hazafele vezető utat. Nagyon kellemes, békés nap volt, szuper időjárással:

Kiegyensúlyozottak vagyunk 🙂

Szerintem még jövünk a környékre, van még pár megmásznivaló hegy és egyéb látnivalók (vidámpark, szoborpark, igény esetén esetleg golfpálya :)) És persze készülünk viszontvendéglátásra finom hazai ételekkel! 🙂

« Prev: :Next »