A pekingi maffia birodalmában

zaqrack Post in Munka, Utazás,Tags: , , , , , , ,
1

A mai program a munkavállalói (és a családtagokak szóló) vízumhoz szükséges egészségügyi vizsgálat volt. Tulajdonképpen ez a fő ok, amiért most itt kell lennünk Pekingben.

Az ezt végző klinika régebben a város közepén volt, de most kihelyezték a világ végére. 8:30-tól 11:00-ig fogadják a kedves külföldieket. Konkrétan jó háromnegyed órát metróztunk, mire odajutottunk, 9:30-kor szálltunk le a metróról. A metróból kiszállva a már szokásos pekingi problémába ütköztünk: vagy nem volt taxi, vagy aki jött, az meg nem akart elvinni.

Végül némi cselhez folyamodva szerencsésen sikerült bepattanni egy taxiba amiből épp kiszálltak. Elmegyaráztam neki címmel, kereszteződéssel, épülettel hova mennénk – nem tudta hol van. Aztán pár másodperc múlva kattant neki a lámpa – „Ja, az a külföldiek vizsgálóhelye!” Mondom igen, igen, erre azt mondja: „20 yuan!”

Na mondom, szép, az úrnak nem akaródzik taxaméterrel menni. Mellékesen tudtam, hogy kb. 15Y lenne órával az út, az pedig megért nekem 5Y-t, hogy ne kelljen még kint állni a hidegben taxira várva, így nem alkudoztunk, rábólintottam, megesett az első „fekete” taxizásom is itt Kínában.

Az épületet könnyű volt megtalálni, ugyanis szinte csak külföldiek lézengtek körülötte. Bementünk, ahol már csak külföldiek voltak. Felkaptunk két regisztrációs lapot, kitöltöttük, Andinak nagy X-szel bejelöltük, hogy terhes, majd a regisztrációs pulthoz fáradtunk. Itt bevitték gépbe is az adatokat, csináltak rólunk szép fényképet, majd pedig kaptunk egy lapot az egyes vizsgálóhelyszínek szobaszámaival, vonalkódokkal és üres rubrikákkal az orvosok aláírásához. Ja és kaptunk egy számlát 600Y-ről (21000Ft) fejenként. Andinak kicsit olcsóbb volt, ugyanis ő felmentést kapott a tüdőszűrés alól. Barnabásnak szerencsére nem kell vizsgálat.

Befizettük a pénzt, majd átnéztük a lapot tüzetesen. Teljesen felvillanyozódtam, hiszen ez olyan, mint egy kalandjáték! Meg kell keresni minden szobát, és feladatokat kell teljesíteni az aláírás megszerzésééért. A sorrend ránk volt bízva – így mindig igyekeztünk oda menni, ahol épp nem állt sor. Ezek a feladatok voltak:

  1. Tüdőszűrés
    A röngtenlabor előtt nem állt senki, így ezt gyakorlatilag egy perc alatt letudtam amíg Andi WC-n volt Barnival. Pont úgy megy, mint otthon, a különbség csak annyi, hogy itt nem kell hozzá levetkőzni. (ez amúgy is tipikus a kínai orvosoknál, csak akkor vetkőztet ha feltétlenül muszáj és akkor is csak annyira, amennyire muszáj. A doki elvett egy vonalkódot, aláírta a lapomat, és már mehettem is tovább.
  2. Ultrahang
    Ide már együtt mentünk be. Andi kezdte, vicces, gyakorlatilag 2 hetente jár már ultrahangra – de most nem a tesót nézték, hanem más részeit – és mondták, hogy minden rendben. Utána én következtem – Barnabás nagy kerek szemekkel nézett, és mondta, hogy „Apa hasa tesó”, de felvilágosítottuk, hogy a helyzet nem változott, tesó csak Anyánál van 🙂
  3. Vérvétel
    Már a táblát elolvasva rosszul lettem: „Vénás vérvétel”. A vérrel semmi bajom, de elég ha valaki az erekről kezd beszélni, már hányingerem lesz. Itt én kezdtem, a padlót nézve ájuldoztam amíg levették az amúgy minimális, két adag vért, illetve igyekeztem Barnira mosolyogni, hogy ne legyen megrémülve. Amúgy simán ment, de most is rosszul lettem miközben ezt leírtam. Utána Andi következett, mivel én a kis ragtapasz szorításával voltam elfoglalva, így Barni az ölében ülve nézte végig a műveletet – legalább talán nagykorában nem fog úgy viszonyulni hozzá, mint én 🙂
  4. Fül-orr-gégész, szemvizgsgálat
    Na ez vicces volt. Itt két doki volt – kezdődött egy baboskönyvvel, amiből menő módon kínaiul olvastam fel a számokat – helyesen. Utána a kezembe nyomtak egy hosszú nyeles fémkanalat és mutogatni kezdtek egy pálcával egy piros vonalra a padlón, kínaiul magyarázva közben. Konkrétan fogalmam se volt mit kell csinálni. Először elkezdtem a vonalra mutogatni én is a kanállal, utána pedig a doki pálcájának a végét próbáltam elkapni a kanállal. Ez általános derültséget eredményezett, majd rámutattak a szemközti falra, ahol egy nemzetközi szabványos látásteszt volt kifüggesztve (azaz mindenfelé fordított E-betűk, és azt kell megmondani, merre állnak a szárai). Nos, az intelligenciateszten ugyan már megbuktam, de a látástesztem még lehet jó – odaálltam hát a piros vonalra és hibátlanul elmondtam az E-ket – szemüvegben. Azt ugyanis senki se kérte, hogy levegyem J Ezután a másik dokinéni belenézett a számba és a két fülembe – mindezt jó fél méter távolságból. Azt mondta OK.
    Andi következett, aki konkrétan talán egy E betűt se talált el helyesen (tudom, mert ott áltam a tábla mellett Barnival – kicsit rövidlát a drágám), de a doki nvégig helyeselt, hogy nagyon jó! És megkaptuk a pecsétet. Valahol itt tisztázódott, mennyire veszik komolyan az egész vizsgálatot – szerintem a fontos része már a pénztárnál lezajlott… Na sebaj, még hiányzik 3 aláírás, játsszuk végig, irány tovább!
  5. Belgyógyász
    Itt egy dokibácsi ült egy hagyományos pumpás vérnyomásmérővel, és pulcsin-pólón keresztül megmérte a vérnyomásunkat, bőszen jegyzetelt valamit, majd meghallgatta a mellkasomat elölről-hátulról. Andinak az utóbbi ki is maradt. Mehettünk is tovább.
  6. EKG
    Ez volt az egyetlen hely, ahol sorba kellett állni picit, mert a két erre szolgáló helyiségből csak egy üzemelt. A nővérke segíett levenni a pulcsit, majd elmondta hol mit kell föl/lehúzni. Ezután felfeküdtünk az asztalra (mármint egyesével), kaptunk egy lábra, két kézre csipeszt és a mellkasra tappancsokat (itt azért fel kellett húzni a pólót nyakig, Andiról meg sutty, lekapták a cicifixet :)), és mértek egy gyors EKG-t. Közben Barni szórakoztatta a nagyérdeműt. Jöhet az utolsó kör!
  7. Sebészet
    Ehhez fel kellett menni az emeletre, ahol nem volt senki. Egy szuperjó automata géppel megmérték a magasságunk és a súlyunkat (előbbi ugye sima ügy, a magasság gondolom valami visszhang vagy sugáralapon működött), az értékek nem voltak épp kedvemre valók (ruhában 58, a magasság mondjuk legalább stabil :)), majd végigtapogatták a gerincem, és megbeszéltük amit tudtam, hogy ferde. Andinak nem.

Kész is voltunk! Leadtuk lent a kész lapot a két fényképpel ami leadandó mellé, majd bejelentkeztünk, hogy postán küldjék ki az eredményt, ne kelljen értejönni. Gyakorlatilag 50 perc alatt végeztünk az egésszel, jót szórakoztunk és Barni is hősiesen tűrte.

Kifele menet reménykedtünk, hogy lesz taxi az épület előtt. Egy még volt. Kérdezte hova megyünk, mondtam, hogy a közeli metróállomáshoz, erre rámutatott a mellette álló civil piros gépjárműre, hogy akkor menjünk vele. Nem ma jöttem le persze a falvédőről, szóval megkérdeztem az említett autó szintén ott álldigáló gazdáját, mennyi az annyi. Azt mondta: 30Y.

Mondom jó vicc, 20 maximum. Kérdezte mennyiért jöttünk. Mondom 20, de tudom, hogy a normál ár 15. Azt mondja akkor legyen 25. Mondom annyiért várunk inkább. Nyertünk, elvitt egy huszasért.Itt keményen dolgozik a helyi “maffia”. Gondolom egy nap jön vagy 100 külföldi ide, ha abban a 3 órában amíg nyitva van a vizsgáló csak negyedóránként fordul egyet, az is kellemes 300Y bevétel körül van egy nap. Nem rossz. A kocsiban erről beszélgettünk (miközben sofőrünk többet nézte a telefonját, mint az utat), Barni pedig ismételgette: “maffia!” vicces volt 🙂 A metróállomáshoz érkezés előtt teljesen indokolatlanul áthajtottunk egy fizetős parkolón, ahol a sofőr leadott 5 mao-t (fél yuan) az őrnek. Erre már nem is próbáltam magyarázatot keresni, elátkozott hely ez a Peking.Egyrészt ott a taxismaffia, másrészt meg ott az állami, akik irreális pénzeket húznak le a semmiért (azt mondtam már, hogy a munkavállalói/családtagoknak a vízumköltség 900Y/fő, azaz több, mint 30000Ft? Évente!)

Bő egy órával később értünk vissza a szállodába. Egy nem rossz, de nem is maradandó ebéd után Andiék aludtak, én dolgoztam ötig, majd megpróbáltam egy sofőrt intézni a holnapi Nagy Fal kiránduláshoz. A két főbb közeli szekció közül Badalingnél már én jártam, Mutianyu-nél meg Andiék a tavasszal, így prróbáltam egy másik helyet keresni. A távolabbi – de gyönyörűnek mondott helyre sajnos irreális árat mondtak, a másik közeli érdekes helyre 700-at. (nyáron 600 volt). Na mondom, ezen még gondolkozom picit, átbeszélem Andiékkal.

Megnéztem a képeket – szép rész ez is, még ha nem is olyan lenyűgöző, mint a másik kettő. A 700Y viszont sok, egy sima taxi 400-ért hoz oda vissza. (busszal pedig ugye a töredékéből kijön, de buszozzon az 2 órát mínusz 5 fokban akinek nem telik taxira, én úgy gondolom ez most belefér). Este visszamentünk a pulthoz, és mondtam, hogy sok a 700, 500-ért benne vagyunk a fuvarban. Úgy voltam vele, hogy ha nem, nem, akkor fogunk reggel egy taxit (akiknek amúgy egy mao-t se adok szívesen!), ha meg nem akarnak elvinni a taxisok megyünk máshova.De felhívták a sofőrt, aki rábólintott az ajánlatomra (gondolom télen kevesebb az utas és este 8-kor pláne nem tolonganak a másnapi fuvarért – az alternatíva meg az otthonülés lehetett a sofőrnek), így holnap irány a Nagy Fal!

Persze ezzel nem érnek véget a pekingi kalandok, még van 2 másik fix programunk beszervezve – részletek hamarosan itt 🙂

« Prev: :Next »