Látogatók


Kivételesen egy kicsit technikai jellegű bejegyzés következik – a blog idei látogatottsági statisztikáiról. Március 20 óta mérem az adatokat, tehát nagyjából amióta beköltöztünk a kinti lakásba. Bár a blog célja nem a tömegek idevonzása, azért jólesik látni a növekvő és nem is olyan alacsony látogatószámokat. Az idei év számokban tehát így nézett ki.

Látogatók:

  • 2562 egyéni látogató összesen 11666-szor látogatott el az oldalra, több min t 34000 oldalt letöltve.
  • Egy látogató alkalmanként átlagosan 4 perc 38 másodpercet tölt az oldalon
  • Az öszes látogatószámból mindössze 47% azoknak a látogatóknak az arány, akik az első látogatás után sose térnek vissza
  • Az oldalletöltések 78%-át rendszeresen visszatérő látogatók teszik. Nekik külön köszönet!
  • Mindössze a látogatások 2.5%-a történt mobil eszközökről a többség számítógépről/laptopról olvas minket.

Helymegoszlás:

  • Nem meglepő módon a legtöbben, a látogatások 76.5%-a Magyarországról érkezik.
  • Második helyen Kína, innen a látogatások 7.5%-a jön.
  • A dobogóra került még Svájc, 311 látogatással. Szia Dóri! 🙂
  • 1% fölötti aránytban szerepel még USA, Izrael, Németország,Románia.
  • Erősen Európa (Dél-Európa alulreprezentált) és Ázsia-túlsúlyos a látogatók összetétele, Afrikából pl összesen egy látogatásunk volt Mauritiusról, Dél-Amerikából is csak hárman jöttek az évben 🙂

Népszerű bejegyzések

Az öt legnépszerűbb (legtöbb látogatót vonzó) bejegyzés a statikus (vendégszoba, rólunk, stb.) oldalakon kívül az alábbi volt idén:

  1. A munka ünnepe május 3-i bejegyzés, 286 látogatással.
  2. Pluszmínusz 2, április 18-ról, 226 látogatással
  3. Egy munkanap, április 7-ről, 212 látogatással
  4. Megélhetési költségek Shanghaiban, április 23, 210 látogatás
  5. Kumquat, április 6, 208 látogatás

Érthető módon a korai, április posztok a leglátogatottabbak, érdekes viszont, hogy nem éppen az informatívabb bejegyzések kerültek be a toplistába. Gyanítom ez inkább a keresőszavakon múlik, ami át is visz minket a követzkező témára 🙂

Keresőkifejezések, források

A kedvencem. 🙂  A látogatók fele közvetlenül az oldalra jön. 21% jön keresőből (pl. google), 29% pedig más oldalon található linkekről.

A keresőszavak között a legtöbben olyanokat írnak a google-be, hogy:

  • “shanghai stunts”
  • “sanghai stunts”
  • “shanghai barni andi”
  • “shanghai.stunts.hu”.

Nekik üzenem, hogy egyrészt tessék megjegyezni az oldal címét, másrészt Shanghai megfelelő írásmódját 🙂 Ennél érdekesebb, a tényleges sok látogatót hozó keresőszavak listája:

  1. “vízililiom mag” (56 látogatás – de csak 40%-uk találta meg amit keresett)
  2. “ayi” (34 látogatás – 91% itt maradt olvasgatni!)
  3. “sanghai pandapost” – azaz Shanghai pandamegfigyelőállás – javaslom inkább Chengduban keressék 🙂 ennek ellenére a 28 látogatásból 65% maradt nézelődni picit 🙂
  4. “shanghai piac”, 28 látogatásból, 75% maradt – a helyi piaci viszonyokról mérvadó forrás vagyunk szerintem 🙂
  5. “jing’an templom”, 26 látogatásból, 96% maradt, érthető, jó bejegyzés volt Anditól 🙂
  6. “meleg kaland” – na ez a kedvencem 🙂 nem épp erről írunkj, ennek ellenére az erre kereső 26 látogatóból a fele maradt picit 🙂
  7. “kínai újév shanghai” 20 látogatással
  8. “daifuku”, 17
  9. “shanghai magyarok”, 15
  10. “jákafa”, 14

Valamint elég sokan jöttek még “kínában dolgozni”, “kína munka”, “munka kínában”, “kína állás” és hasonló címszavakkal, de mivel sok különböző formában írták be, így a top 10-be nem került be. Hasonlóan járt a “shanghai tájfun” és változatai, illetve a nyeled vagy mered rovat egyes bejegyzéseinek témái.

A csak pár látogatót hozó érdekesebb keresőkifejezések listája is aranyos:

  • “jó kaják” – hát az volt bővern 🙂
  • “törpejárás”
  • “dahon eladó” – a biciklim nem eladó, bocs! 🙂
  • “kacsa részei” – lehet átállunk gasztroblog írásra 🙂
  • “kis gergő shanghai” – remélem megtalálta aki kereste!
  • “hol van Sanghai” – szintén remélem most már tudja az illető.
  • “éjszakai ébrenlét” – remélem sikerült elaludni, vagy kellemesen telt az ébrenlét, ha mégsem
  • “napi tanulságok” – hát az volt idén sok…

A mindössze egy találatos kifejezéseknél pedig eldurvul a dolog, innen tényleg csak párat válogatok érdekességképp:

  • “shanghai kocsma” – most szólok, nem nagyon van
  • “a nyugalom szigete vagyok”  – el nem tudom képzelni erre miért keres rá valaki..
  • “arcmasszázs másképp” – de mégis hogy?
  • “asszony és a kutya dug” – erre nem is mondok semmit
  • “büdös barik 3” – biztos jó film
  • “csikis történetek” – Barnabás biztosított párat
  • “denevér malacorr” – sok mindent megeszünk, de azért…
  • “furcsa rücskös zöld termés” – ilyet asszem ettünk, remélem megtalálta
  • “hogyan kell tájékozódni” – lehetőleg térképpel
  • “kis barik a háttérben a gépen” – most komolyan, mi ez a sok bari???
  • “másfél barnabás” – Barnabás csak egy van!
  • “mater anikó” 😀
  • “mért nem működik a body shop” – nekünk működött
  • “mit csináljunk shanghaiban” – remélem sikerült elütni valamivel az időt
  • “pirított disznófül” – nyami!
  • “pisi kaki bili mese” – ajánljuk a Bilikönyvet!
  • “pocakos lány” – nincs pocak!!!
  • “puki játékok pisi közben” – ???
  • “raklapnyi telefon olcsón” – jó helyen keresgélsz!
  • “schanghay” – jó így németesen 🙂
  • “terhesgondozás nélkül mehetek szülni?” – nem ajánlom
  • “transzferköltség az mi” – remélem rájött…

Nos, azt hiszem ennyi elég lesz. Jövőre szintén várható egy hasonló bejegyzés.

Köszönjük mindenkinek aki olvasott minket idén!