Ricsi születése

zaqrack Post in Család,Tags: , , ,
14

Köszönjük mindenkinek a gratulációkat! Mivel tudom, hogy mindenki úgyis a képekre kíváncsi, ezért azzal is kezdem. Klikk az alábbi jóképű fiatalemberre a többiért! 🙂

A lapozás után pedig beszámoló a szülésről.

Nos tehát… kedd reggel 9:30-kor voltunk hivatalosak az utolsónak szánt orvosi vizitre. Ez rendben le is zajlott, a CTG nem mutatott problémát, a dokibácsi pedig nem tudott nagyon mást mondani mint a múlt héten – akármikor indulhat a szülés – és javasolta, hogy ha addig nem, csütörtökön indítsuk meg egy magzatburok-repesztéssel, mert nem jó, ha sokáig nyitva a méhszáj. Ebbe belementünk, egyeztettünk is csütörtök reggel 9-re egy időpontot.

Fél tizenegy körül elindultunk haza busszal, majd hirtelen ötlettől vezérelve nem mentünk haza, hanem a közeli japán étterembe sétáltunk a megállóból, merthogy nem volt kedvünk/időnk főzni ebédet. Az étterem felé és a buszon is Andinak volt 1-2 fájása, de ez már napok óta tipikus, így nem tulajdonítottunk neki nagy jelentőséget.

Fél egykor értünk haza egy kellemes ebéd után, letettük Barnit aludni – a fájások pedig csak nem akartak elmúlni… Egykor én kimentem az erkélyre dolgozni,  Andi pedig ledőlt pihenni és fél kettőtől mérni a fájásokat, mivel elég rendszeresnek tűntek.

Fél háromkor a helyzet a következő volt: Az elmúlt  órában rendszeres 7-8 percenkénti, egyre erősödő fájások. Andi azt mondta, nem biztos benne, hogy szül-e, volt ilyesmi korábban is, én meg azt mondtam, hogy hívjuk fel a dokit. A soki felvette a telefont, és ezt kérdezte: “What’s up Andrea, having a baby?” – majd javasolta, hogy jó lenne ha bemennénk a kórházba.

Telefon Jázminnak, aki értünk küldte a sofőrüket,  közben expressz last-minute pakolás az amúgy már hetek óra bekészíett táskákba. Háromkor már Jázminéknál voltunk, ahol Barnit egy táskával és fókával, valamint néhány autóval együtt átadtuk megőrzésre.  Tudta miről van szó, régóta készítjük rá, meg nagyon szereti Bencét+Jázmint, szóval nem volt sírás. Chen, a sofőr vitt minket tovább a kórház felé.

Kérdés nélkül vitt minket a szülőszobára Mahady doktor és három szülésznő, Lucy, Cherry és Vivi. Miután a doktor megállapította, hogy a szülés megindult, megrepesztette a magzatburkot, amire Andi sok folyadékkal válaszolt, majd pedig elment, a szülésznőkre bízva minket, mondván visszamegy rendelni, majd pár óra múlva visszajön megnézni hogy állunk. Cherry elkotyogta, hogy fogadásokat kötöttek, mikorra végzünk, szerinte este nyolcra meglesz a baba.

Így is lett.  Vivi és Cherry tartotta velünk a frontot a következő órákban. Ez ugye egy nemzetközi kórház – két emelet egy kínai kórházon belül – horror árakkal amit esetünkben a biztosító fizet, de ennek megfelelően elvárható ellátással. A szülőszoba berendezése a spéci ágy egy babafogadó asztal kivételével bármelyik családi házba elmenne, jár mellé egy zuhanyzós-kádas fürdőszoba, egy kanapé az aggódó apának, és egy külső vendégszoba fotelekkel a várakozóknak. Mindehhez kilátás a város legnagyobb felhőkarcolóira – tehát kellemes környezetben vártuk a hamarosan kezdődő nehézségeket.

A következő két és fél óra 3-4 percenkénti fájásokkal telt el, amit Andi elég jól viselt. A fájások között pihent, és kb. negyedóránként pisilni ment 🙂 Nekem a kézszorításon kívül annyi szerepem volt, hogy aláírjak egy kisebb aktányi iratot és hozzájárulok / megértettem mi lesz nyilatkozatot.

Hatkor visszajött Lucy, a fő szülésznő, és megvizsgálta Andit – közölte az örömteli hírt, hogy már 6 centinél járunk, és felhívta a dokit és a gyerekgyógyászt, hogy készüljenek.

Jött is a doki – Andinak pedig az egyre erősebb fájások, már nagyon nehezen tudott pihenni köztük. Fél hétkor Andit megvizsgálta újra a doki, látva, hogy elég erős fájásai vannak, de nem volt nagyon előrelépés: 6.5 centi. Kérdezték Andit, kér-e fájdalomcsillapítást, Andi hősiesen azt mondta, nem, még bírja. Erre mondta a doki, hogy gondolja meg, még akár 4 órán át is itt lehetünk a mostani helyzet alapján, és látja, hogy nehezen bírja Andi.

Nagyon más volt az otthoni szüléshez képest, hogy az orvos mindenbe bevont minket. Megmutatta, hogy mi történt eddig, milyen gyorsan tágul Andi, mi várható, hogy áll a baba feje, stb. A szülésznőket pedig odaparancsolta az ágyhoz, hogy legalább egyiküknek folyamatosan fogni kell Andi kezét és nyugtatnia-segítenie, ahogy szükséges. A doki maga pedig ettől kezdve nem ment el, hanem leült kint a vendégszoba részen.

Hadd tegyem hozzá, hogy ez nem panasz. Mahady doktor hihetetlenül közvetlen, segítőkész és barátságos volt, mindemellett vérprofi. Pontosan tudta Andinak hogyan és mikor kell segíteni. Az egész szülés szinte családias volt, mintha a barátaink segítségével történt volna minden otthon a nappaliban. Azért ehhez ugye kell a kórház adottsága is, azaz nem napi több szülést vezetnek le, hanem átlagosan heti egyet… De nagyon sokat segített ez a figyelem és törődés, szerintem nagyrészt ennek köszönhető, hogy ilyen gyorsan végeztünk… de ne szaladjuk ennyire előre.

Ezután jött a legnehezebb óra. Andinak nagyon fájt, nehezn tudott közdeni vele, de a kórházi személyzet rengeteget segített. Össze-vissza próbált forogni az ágyon, kétszer is kérte a fájdalomcsillapítást (epidurál), de aztán mindkétszer meggondolta magát, hogy még bírja egy picit. Fél nyolckor, tehát alig egy órával az utolsó viszgálat után  azt mondta, hogy úgy érzi nyomnia kell, amire a doki elég hitetlenkedve reagált – de azért megnézte Andit – és kiderült, hogy 9.5 centinél járunk és Ricsi feje teljesen leereszkedett, tehát egyrészt sikerült egy szűk óra alatt 3 centit tágulni (nem csoda, hogy fájt), másrészt már csak fél centit kellett várni…

Andi amúgy a nagy szenvedés és izgalom közepette elvesztette egyrészt a ruháit majdnem teljesen, másrészt a gátlásait is, és ennek köszönhetően folyékonyan kezdett el angolul beszélni… :-O

Nagy rendezkedés következett, az orvosi eszközök előkerültek a fiókokból, bekapcsolták a babafogadó asztaltEz újra erőt adott Andinak, és pár perccel később már elkezdtek jönni a tolófájások. Negyed hét után annyira gyorsan történt minden, hogy a doki még ingben – nadrágban volt, a köpenyét se volt ideje felvenni mikor elkezdett Andi nyomni.

És ez is gyorsan ment. Az első ciklus nem volt sikeres, de a következő két tolófájás alatt sikerült Ricsi fejének előbukkannia nagy erőfeszítések árán. Eddig -Andi elmondása szerint- könnyebb volt, mint otthon, mert sokkal jobban elmagyarázták, hogyan tudja hatékonyan felhasználni a fájás erejét nyomásra.

Itt akadt egy kis probléma – a váll ugyanis elakadt. Újabb két fájás kellett hozzá, hogy sikerüljön kiszedni – a doki is nagyon küzdött és Andi is. Aztán hopp, átcsúszott az a széles váll és kipottyant Ricsi meg a könnyek 🙂

Sírt egyből mint a veszedelemi (Barni anno nem, mert tele volt a szája magzatvízzel és kakival), és mivel itt most semmilyen komplikáció nem volt, még a köldökzsinórt is elvághattam. Utána Andi megkapta Ricsit 10 percre, közben megérkezett a méhlepény is rendben. (A szülés előtt papíron kellett nyilatkoznunk, szeretnénk-e hazavinni a méhlepényt, vagy kidobhatja a kórház…. 🙂

Amíg Andit rendberakta a doki, Ricsi átkerült a babagondozóra, kapott szurit és le is mértük – kis ugrálás után végül kereken 4kg-nál állt meg a mérleg – sajnos a fényképezőgépem pont nem azt a pillanatot kapta el, de kit érdekel… 🙂 A nagy súly mellé ráadásul csak 51cm – de egyserűen nem tudjuk, mitől ilyen nehéz, mert alig vannak hurkái és nem is túl pocakos. Biztos jó erős csontjai vannak. 🙂 Mindenesetre a tappancsa -újszülötthöz képest – hatalmas, nem is fér bele a rugdalózókba.

Kapott egy kis rucit, majd pedig negyed kilenc körül visszakaptuk Ricsit és 45 perc nyugodt cicizabálás következett. Tejci is volt meg étvágy is – közben én elkezdtem mindenkit értesíteni.

Utána megvolt a gyors szülés után 1 órával esedékes ellenőrzés, Ricsi kapott ekkor már menő 10 pontot kapott az Apgar-tesztre. Andi elment zuhanyozni Lucy segítségével, én meg ujjmarkolós – szemnyitogatósat játszottam a nyivákoló Ricsivel.

Fél tízkor átvittek minket a kétágyas-kanapés-fürdős-tévés szobánkba, és megkaptuk a korábban megrendelt vacsoránkat is. Egy alvásban szegény éjszaka következett – de erről nem Ricsi tehetett, ő az éjfélkor – háromkor – hatkor esedékes fél-fél óráig tartó kajáláson és egy fél ötös hatalmas kakin kívül csöndben volt – inkább az izgalom nem hagyott minket aludni.

Hát így történt.

« Prev: :Next »