Fel-alá a Huamu utcán

zaqrack Post in Család,Tags: , , , ,
1

Tegnap este fel-alá bicajoztam a Huamu úton. Ez bicajosok által kedvelt edzőhely, mert a Century Park mellett fut, most mégsem edzés céljából bicajoztam. Tegnap este ugyanis péntek volt, amikor Laci rendszeresen templomba jár. Az, hogy jelenleg épp a világ másik végén van, neki nem felmentés, itt is el szeretett volna menni. Három zsinagóga van Shanghaiban, ebből kettő müködik, a közelebbi gyakrolatilag egy családi ház a közeli, alig négy kilométerre levő Tomson villaparkban.

Nem bonyolult az útvonal, a Huamu road-on kell végigmenni, majd ott be a villaparkba. Laci – szerinte- megfelelően felkészült, megnézte a térképen az útvonalat, mondta, hogy “csak végig kell menni a Huamu utcán” ami gyakorlatilag tényleg így van.

Mi erősködtünk, hogy azért vigyen el némi tartalékpénzt meg egy telefont, ha bármi gond lenne, el tudjuk érni. Hat körül elindult térkép és telefon nélkül, és annyi pénzzel, amennyi egy irányban elég a taxira. Taxival ment, hiszen picit késében volt. Kilencre vártuk haza. A gyerkőcök lefeküdtek aludni, mi pedig Andival élveztük a nagyi áldásos hatását és elmentünk sétálni a környékre.

Fél tizenegykor értünk haza… Laci sehol. Mama már aggódott, hiszen se pénzt, se telefont, se iratokat nem vitt magával, nyelveket nem beszél, ha eltűnik, elég nehezen kerül elő.

Tizenegy óra… Laci sehol.

Fél tizenkettő… Laci sehol.

Ennél a pontnál mentőakciót szerveztünk, azaz bicajra pattanva elkezdtem fel-alá járni a Huamu utcán. Ezt az egyet tudtuk, hogy ismeri Laci, az volt a tippünk, hogy nem tudta hol kell róla lekanyarodni (hiszen egy utcával arrébb lakunk) és elég hasonlóan néznek ki a lakóparkok, lekanyarodott egy másik utcán és eltévedt.

Elmentem tehát Laci utolsó ismert tartózkodási helyére (zöld pont a térképen), végig a lakásunktól (piros pont) a Huamu utcán. Látható, hogy ez egy kb. 3.5-4 kilométeres táv. 

Este volt már, ember nem sok volt az utcán, így egyszerre az út két oldalát tudtam pásztázni és keresni Lacit. Forgalom se volt sok, pár fiatal a menő autójával fényképezkedett az úton. Sehol senki… elértem az út végére, kikerestem a zsinagóga telefonszámát, felhívtam – persze nem vették fel a telefont.

Ahogy visszafele indultam, láttam egy rendőrautót, amint épp U-fordulóban visszafele indul a Huamu-n. Gyanús volt, hátha Laci van benne? Utánairamodtam, de nem sikerült utolérnem, mert elkaptam egy piros lámpát. Hazatelefonáltam, hogy nem találtam még meg Lacit, nem ért-e esetleg haza… Nem…

Elmentem tehát a Huamu másik végéig, majd pedig újra elindultam a zsinagóga felé, ezútal be-befordulva a mellékutcákba, hátha meglátom valahol. Sehol senki.

Mire elértem újra a zsinagógáig, már készültem lélekben, hogy alvás helyett hívogathatom a rendőrséget és a kórházakat ma este, mikor írt Andi, hogy Lacit megkerült, most hozta haza egy rendőrautó.

Hogy mi történt?

Laci úgy emlékezett a Huamu út T-elágazásban végződik a házunknál (a Huamu nem, a Meihua igen), így csak ment, ment és ment. Továbbment, ahol a Huamu-t már nem is Huamu-nak hívják, ment egészen a térképen kékkel jelölt pontig, konstatálva, hogy eltévedt. Itt nem messze talált egy rendőrséget, ahova bement. A kedves angolul is beszélő rendőrökkel elkommunikált valahogy, akik beültették egy rendőrautóa, és elindultak vele az egyetlen helyre amit fiyen bel lehetett azonosítani -a  zsinagógát aminek megvolt a címe. Amikor odaérte, visszafordultak, hogy elkezdjék visszakövetni az útvonalat. (itt láthattam őket én). Sikerült beazonosítani a házunkat, így sikeresen végződött a kaland, negyed egyre sikerült hazakeverednie.

Sokat elmond, hogy utólag Laci a térképen visszakövetve megmutatta, meddig ment el szerinte, és jó fél kilométerrel arrébb gondolta magát, mint ahol ténylegesen volt. Csalókák itt a távolságok és nagyon egyformák a házak…

Azt mondta, figyelte az utcanévtáblákat, hogy ne menjen ki Pudong kerületből – a gond ezzel csak annyi, hogy Pudong  kerület közel akkora, mint Budapest és több, mint ötmillió lakosa van 🙂

Tanulság: Lehet, hogy “az én gyerekkoromban nem volt mobiltelefon”, de az a gyerekkor nem egy 30 millió lakosú városban volt, ahol senki nem beszéli azt a nyelvet, amit te, és nincsenek utcai telefonok. Érdemes felkészülni a problémákra és mindig egy kis pénzzel / kommunikálásra alkalmas berendezéssel elindulni bárhova. Még mi is így teszünk, pedig több, mint egy éve itt lakunk. Sok probléma -és aggodalmaskodás- megelőzhető ezzel.

Holnap indulunk nyaralni, mindenki nyugodjon meg, Lacit nem engedjük látótávolságon kívülre vándorolni 🙂

« Prev: :Next »