Hangzhou 1. nap

zaqrack Post in Utazás,Tags: , ,
4

A nyaralás eseményeit napokra bontva, azaz hat folytatásban fogjuk leközölni. 3 nap Hangzhou, 3 nap Moganshan. Mindegyik bejegyzéshez 1-1 galériát csatolunk. Íme az első. Andi az alap krónikás, Peti a kódexmásoló és színesítő. Hosszabb megjegyzéseket dőlt betűvel szurkálok bele.

Reggel 8:20-kor felpattantunk a lakóparki buszra, hogy időben odaérjünk a Hongqiao vasútállomásra. Ricsi a metrózás elején még kicsit nyugtalan volt, aztán viszonylag hamar elaludt és még a kötelező átszállás se ébresztette fel (végig a kettes vonalon mentünk, de nem minden szerelvény megy ki a pályaudvarig). Bő egy óra alatt ki is értünk a pályaudvarra.

A vonatra felszállva elfoglatuk helyeinket, majd végszóra Ricsi hatalmasat rottyantott. És csak rottyantott és pukkogott és rottyantott hosszú másodpercekig. A hordozóból kiemelve nyakig szaros volt, így Manka nagyi segítséségvel felderítettük a vonaton levő pelenkázót – szerencse, hogy nagy és tiszta vécék vannak a vonaton, lehatjható pelenkázóasztallal. Az út további része eseménytelenül és nyugodtan telt, 200-300km/h-val robogtunk át Shanghai külvárosain, időközben még etettem is egyet. Barni élvezte Manka nagyi társaságát végig. Hangzhouban a pályaudvaron könnyen fogtunk taxit, csak 10 percet kellett sorbaállni. Elirányítottuk a szálloda felé, ami a belvárostól és a fő látványosságoktól kb. 5-6km-re északra volt.

Hangzhou nagyon meleg, még Shanghainál is jobban és csak picit kevésbé párás. Érkezésünkkor 38 fok volt. Az út vége felé tettem is egy fogadalmat, hogy többé nem megyek nyáron nyaralni itt, csak tavasszal vagy ősszel. Mire megérkeztünk (délután egy körül) Ricsi már elég nyűgös volt, mi meg éhesek, így egyből elindultunk egy közeli éttermet keresni, amit a szomszéd szállodában találtunk.

Persze amint leültünk, fel is álltam, és mentem vissza Ricsivel a szobánkba, hogy ne ordítson és tujdon valamennyit aludni. Peti később hozott nekem az éttermi hamiból és megebédeltem. A terv az volt, hogy Manka nagyi + Én + Barni + Ricsi lefeküdtünk aludni – Laci és Peti pedig elmentek felderíteni a környéket – már csak azért is, mert egyelőre még csak az egyik, a kisebb szobát kaptuk meg a szállodától a másik foglalt volt.

Végül is nem gond, megoldottuk, ráadásul nagyon figyelemesek voltak, látták az útlevélben, hogy Barninak szülinapja less az ittartózkodás alatt, így adtak neki egy pluss narancsbábut, amit “Narinarancs”-nak nevezett el, és az út egyik sztárja lett. Amúgy is kellemes volt a szálloda, apró figyelmességekkel, pl. minden szobában volt egy Rubik-kocka, és minden nap reggelire kaptunk ingyen friss gyümölcsöt a szobánkba. Napi 10000Ft/szoba kategóriában azért ez nem jellemző. Hangzhouban amúgy elég drágák a szállodák mert rengeteg a turista.

Lacival elmentünk hát a 39 fokos hőségben felderíteni a környéket. A szálloda mellett futott a “Nagy csatorna”, ami egészen Pekingig fut. Olvastam, hogy ezen sétahajójárat közlekedik, így megnéztük hol a megálló (szerencsére közel) és mi a menetrend. Ma nem terveztem, hogy bemegyünk a fő látványosságokhoz, épp elég ez a hajó. Ezután vettünk egy köteg palackozott vizet majd a hőség elöl menekülve egy közeli parkban pihentünk le. A hőség miatt gyorsan fogytak a vizek, Laci meg átvette a helyi szokást, és feltűrte a pólóját a mellkasáig. Pár perc után odaült mellénk két fiatalabb kínai fiú, és hirtelen minden további nélkül elkezdték simogatni Laci hasát és karját… Nem vicc. Mint kiderült (nem, erre konkrétan kérdeztem rá de elég egyértelmű volt) a környéken lakó melegek mellé sikerült leülnünk, akik egyáltalán nem voltak tolakodóak, de annál kíváncsibbak, így ki lettem faggatva a szőrünk színéről, hosszáról, ennek évszakonkénti változásáról és más hasonló,számukra rettenetesen érdekes témákról. Még sose láttak khm. “közelről” külföldi férfit,így érthető volt kíváncsiságuk, főleg Laci irányába, mert rajta több a szőr és sötétebb. Laci meglepően jól tűrte a dolgot. Azért amikor egyes testrészek hosszbeli különbségére terelődött a szó, szép lassan elköszöntem a fiúktól és elindultunk vissza a szállodába. Mire odaértünk, be is foglalhattuka másik szobánkat, majd jó 10-15 percre rá (már délután négy volt) hívott Andi, hogy felébredtek.

Pici pihenés és készülődés után elmentünk a hajókikötőbe, és fel is ültünk egy kellemes sétahajóra. Mivel az ebéd könnyű volt, épp ideje volt már vacsorát keresni. Peti olvasott a neten egy klassz ujgur étteremről. Az épületet megtaláltuk, de az étterem sajnos időközben bezárt, így ott ragadtunk a város nem túl központi (értsd: éttermekben szűkölködő) részén alkonyatkor de vacsora nélkül. Így magába roskadva ült le a lépcsőkre az nagyon lemerülőben levő telefon segítségével vadászni valami étkezési lehetőséget a környéken. Nem ment. Mivel történetesen aznap volt Laci szülinapja is, ezért jobb híján nekivágunk az utcának a belváros felé, és találtunk hamarosan egy Pizza Hut-ot, aminek Laci megörült (nem annyira rajong a kínai kajáért), így úgy döntöttünk, itt vacsizunk.

Belépve találtunk vagy egy tucat pizzafutárt, valamitn három széket, amin két kínai lány ült… Kérdésemre, miszerint lehet-e itt ülve enni, a futár rámutatott a három székre, hogy persze! (mert ugye mindent szó szerint kell érteni… :-S) Fáradtak voltunk, nem akartunk vacakolni, így rendeltünk kaját, de úgy döntüttönk, inkább hazavisszük a szállodába és ott esszük meg.

Így is lett. Amíg megvártuk a pizzákat, Ricsi megetetésre került, majd hazataxiztunk és megettük Laci+Manka lakosztályában (túlzás nélkül J) Barninak is nagyon ízlett. Peti és Laci még leszaladt a sarki -nagyon szuper- gyömölcsöshöz funomságokért, de utána este senkit nem kellett ringatni. Az alvásrend: A lakosztályban Manka + Laci, mellettük Barni a kanapén, a normál szobában Andi + Peti + köztük Ricsi. A következő két nap teljes egészében Hangzhou-nak, és főleg a fő látványosságának a West Lake-nek volt dedikálva.

Ezen a napon nem készül sok kép (délután otthon hagytuk a fényképezőgépet, Mankáék képeit meg nem mentettük le), így a vizuális ingerek csak a következő naptól várhatók.

Folyt. köv.

« Prev: :Next »