Hangzhou 3. nap

Panda Post in Utazás,Tags: , , ,
2

Reggel útra keltünk, és a közeli boltban egy kevés kínai kiflit, meg egy bagettet felmarkolva elindultunk. A reggeli minőségét tekintve nem igazán voltam elégedett, de én voltam a ritka kivétel. A bagett mint a gumi, a kifli meg túlságosan omlós, fura utóízzel a számban. Még jó hogy maradt előző napról egy kis gyümölcs. 🙂  Fél óra próbálkozás után sikerült szerezni egy taxit, azzal mentünk egy nagy hegy felé, ahol kőbe vésett Buddhákat lehetett megcsodálni. A buddhák a hegy közepén, félúton vannak, de sajnos csak két -amúgy biztosan szép- templommal egybekötve lehet őket megnézni, és oda bizos megintcsak belépő kell, nem is olcsó, 45Y fejenként. Ezért inkább úgy döntöttünk felmegyünk a hegy tetejére libegővel, és majd lefele jövet, egy másik úton kicselezzük a belépőt, meg a templomot, és megnézzük a Buddhákat.

Barni nagyon élvezte a libegőt, persze mi is. Fenn, a hegy tetején is áll egy kis templom, szintén belépős, bár jóval olcsóbb. Láttunk már elég templomot, így kihagytuk. Kinn egy óriási harang áll, meg egy fa, teleaggatva piros szallagokkal. A harangot pár yuanért lehet kongatni, és kapsz is egy szallagot a pénz ellenében, amire ráírhatod a kívánságodat. Elvileg teljesül. Barnit alig lehetett elrángatni a harangtól, tetszett neki a hang. 🙂

Még mindig borzasztó nagy volt a hőség, hát felvérteztük magunkat némi jégkrémmel, és elindultunk lefelé. Barni fel-alá szaladgált Manka nagyi, Laci, meg köztem, és mindenki fagyijából nyalakodott. Nagyon édes volt. 🙂 Aztán a fagyi elfogyott, és nyafogott picit, de megnyugtattuk, hogy majd eszünk még máskor is. 🙂

Persze a mókának nem volt vége, Petit és rajta Ricsit nem győztük utolérni, Laci próbálta tartani vele a lépést, Manka nagyi inkább libegővel ment volna lefelé is, én próbáltam bevárni Manka nagyit és Barnit, aki meg csak gyüjtötte bőszen a kavicsokat, botokat. Minden botnél megállt. Időnként elhagyott egyet, ezekért vissza kellett menni, ezzel is lassítva voltunk.

Mikor fáradni kezdett, azt mondta: “Anya! De mindig lépcső jön!” Ez mondjuk tényleg így volt, a végére már nekem is remegett picit a térdem. Amúgy egy ideig számoltam- nem túl sokáig- a lépcsőket, de csak nyolcszázakármeddig jutottam, mert bizonyos tényezők kizökkentettek a számolásból. Sajnos a templom megkerülésére tett terv nem jött be, az erdő közepén volt egy leágazás a buddhák felé, de ott is belépőt szedtek! Így mentünk tovább. Meleg volt, de legalább árnyékos, és lefelé mentünk. útközben sokan másztak velünk ellentétes irányban felfelé, például egy lászatra 70 éves bácsi aki kettesével szedte a nem kicsi lépcsőfokokat – valószínüleg már a domb aljától kezdve. Meg volt még pár csinos kínai lány akik egyből fényképezkedni akartak velem – na jó, inkább a rajtam csüngű Ricsivel 🙂   Mire mindenki leért, természetesen Peti már éhen akart halni. Akörnyéken viszont nem volt emberi áron vagy elfogadható minőségben étterem, mert egy elég turistás helyen voltunk, és mivel ebédidő volt, így taxi sem sok száguldozott.

Átsétáltunk máshova. Épp békésen eszegettek a taxisok, és eszük ágában se volt menni sehova. Mutogattak, menjünk át egy másik helyre. Valóban sokan vártak ott taxira, de több volt az ember jóval, mint taxi, pláne olyan taxi, ami elvitt volna oda, ahova szeretett volna menni az ember. 🙂 A helyzet elég feszült volt, egy-egy jármüért óriási tolongás volt. Mi ide-oda ingáztunk, hátha le tudunk csapni egyre. Petinek eközben kopogott a szeme, ezért Manka nagyi felajánlotta, menjünk el Petivel kettesben enni, ők úgysem éhesek Lacival. Ez jó terv volt, csak ehhez is taxi kellett. Végül csellel és ármánnyal lecsaptunk egy szép zöld színü taxira, ami elvitt minket a szállásra. Míg megetettem Ricsit, Peti hozott Barninak, és Mankáéknak némi sült krumplit, mégis egyenek valamit.

Mikor levittem Mankáék szobájába Ricsit, (ők egy emelettel lejjebb laktak) Barni a kanapéról felugorva rohant felém. Azt mondta: “Anya, nézd: ketchuppal eszem a krumplit!” Az ajkai fehérek voltak a krumplin lévő sótól, a szája körbe meg ketchupos. 🙂 Jájj! 😀

Mi Petivel tanakodtunk, és úgy döntöttünk, kipróbáljuk az egyik teázót, ami az előző esti koreai étterem mellett volt. Úgy láttam, volt kaja is az étlapjukon.

Nem tévedtem, tényleg volt kaja. Európai jellegü hamik – illetve európai ételek helyi elékpzelései, aminek kb. annyi köze van az európai ételekhez, mint az otthoni kínai büféknek a kínai ételekhez- voltak a képes étlapon. Rántott csirke, illetve malachusi, tengeri kaják, rizzsel, savanyúsággal az oldalán. És persze teák. Főleg jeges verziók, mindenféle zselédarabokkal az alján. Mindketten rántott malachusit kértünk, én a ropogós verziót. Petié jobb volt. Nem egy extra kaja amúgy, otthon mármikor finomabbat csinálunk, de nagyon jól esett mindkettőnknek, és mivel egész hazai jellege volt a dolognak, elhatároztuk, hogy Mankáékat is ide hozzuk majd este vacsizni.

Miután visszaérketzünk a szobába, hívott is Manka nagyi, hogy menjek Ricsiért, mert sírdogál. Persze emiatt Barni se tudott elaludni. Miután átvettem Ricsit, már a vállamon benyomta a szundit, így egy picit mi is tudtunk pihenni, Peti meg közeben elbuszozott a buszpályaudvarra megvenni a jegyeket másnapra.

Délután még megpróbáltunk hajót keresni, ami átvisz a kiválasztott kis szigetre  a tó közepén, de mivel későn indultunk, már csak maszek járatok mentek arra, mi meg nem akartunk alkudozni, inkább sétálgattunk. Hangzhou gyönyörü. Remélem még jövünk ide. 🙂

Este a tervnek megfelelően visszamentünk a teázóba. Jelentem elnyertük a nép tetszését! 🙂 Manka nagyiék csirkét rendeltek, mi Barninak sült kruplit, magunknak meg “party” tálat, rántott hal, illetve tintahaldarabokkal, sültkrumplival, és desszertnek gofrit vaníliafagyival. Nyammm!!! Barninak nagyon ízlett a sültkrumpli, főleg ketchuppal. Egy idő után már úgy mártogatta a krumplit, hogy csak lenyalta róla a ketchupot, és újra bemártotta… no comment. (nem kap sürün sült krumplit, mentségünkre legyen!) A gofrit először nem akarta megkóstolni, aztán annál inkább kérte még az újabb és újabb falatot. 🙂

Hazafele a Laci és Peti által az első napról már jól ismert parkon át vezetett utunk. 😀 Barni nagyon elemében volt, össze-vissza rohangált, bohóckodott. Többször el is esett mondjuk, mert azért fáradt volt. A szállodába érve mikor mentünk fel a lifttel, még a földre is lefeküdt . A végére jó koszos kis rosszcsont manó lett belőle, tiszta kosz volt az arca, meg mindene. 🙂

Másnapra már nem terveztünk városnézést, fél tizenegykor indult a buszunk a közeli kisvárosba Wukangba, ahonnan taxival terveztük az utat tovább következő szálásunkra, Xiwuli községben a Moganshan (Mogan hegy) lábánál.

« Prev: :Next »