Óvodai napok 1.


Ma reggel hétkor mindenki felkelt, megreggelizett, majd elkísértük Barnit az óvodába. Barnin azért érezni lehetett, hogy inkább maradna, mert a reggeli fogmosásból is sírás lett és a reggelit is -a megszokott tempónál is ráérősebben- lassan eszegette, hátha annyival is később kell elindulni. Az eső kicsit szemerkélt, ezért visszaszaladtam még az esőkabátjáért, meg esernyőért. Kicsit morogtam is, mert Peti elfelejtette közölni, hogy nincs kedve taxira várni, így a szemerkélő esőnek hála, párás melegben kellett sietősen odagyalogolni az ovihoz. Nincs messze (kb. 15perc gyalog), de ha ezt tudom, nem hozok táskát, illetve felkészülök “lelkileg”. Visszavettem azért a morcogásból, elvégre nem akartam, hogy az első ovis nap hangulatát elrontsa.

Barni az apja nyakába csimpaszkodott egész úton, majd mikor az ovi bejáratához értünk 8:35-kor, már önállóan sétált be a kapun, fel a lépcsőn, a teremhez. A bejáratnál még megnézték a testhőmérsékletét homlokhőmérővel, belenéztek a szájába, és megnézték a kezét, majd miután minden rendben volt, kapott egy piros kis kártyát (“nem vagyok beteg”), amit az óvónéninek kellett odaadni. A kártya egy kis faliújságra került, sok kis zseb volt rajta a többi gyerkőc kártyájának is. Mi voltunk aznap a harmadikként érkezők mert a buszosok még nem jöttek meg.  Mikor felértünk a lépcsőn, egy kisfiú üvöltve, sikítva, sírva rohant kia a teremből, Ms. Jessie pedig utána. Úgy vetődött rá ez a picike kínai lány a kisfiúra, mint egy profi rendőr, majd visszavitte a terembe, ahol a kisfiú az ablakon kibámulva szipogott tovább. 🙁

Barni csodálkozva nézte az eseményeket. (reméljük vele nem lesz ilyen…) Felvettük a váltócipőt, beraktuk a szekrénykénkbe a kis hátizsákját meg a cuccait, majd bementünk a terembe. Még odaadtuk Jessie-nek a naptejet meg a szunyogriasztó spray-t, majd útnak indultunk. Mivel Barni bevetette magát a babakonyhába, ezért vissza kellett hívni, hogy elköszönjünk tőle. Jött, puszit adott, kicsit lebiggyedt a kis szája, hogy elmegyünk, de nem sírt.

Megkaptuk a pickup kártyákat is – ezt kell felmutatni amikor jössz/küldesz valakit a gyerkőcért, enélkül nem adják oda csak külön igazgatói és szülői telefonos engedéllyel. Utána hazasétáltunk.

Nagyon fura nélküle, persze neki biztos sokkal nehezebb, de reméljük jól veszi majd az akadályokat. 🙂 Hajrá Barni!

Lapozz további információkért:

Kaptunk egy szép kis információs csomagot a maradék fizetendő díjakról, stb, lehet pl. délutáni opcionális klubokra jelentkezni (van okosságfejlesztő kártya, rajz és tánc, de tavasztól lesz elvileg karate is 🙂 És megkaptuk végre a belépőkódot az óvoda honalpjára ahol mindig fent lesznek a friss információk.

Megtudtuk a többi csoport óvónénijeinek neveit is:

Puppy Class               Koala Class                Penguin Class

Ms. Cici                   Ms. Nicko                 Ms. Jessie

Ms. Krystal                Ms. Shawna               Ms. Hanna

Azért örülök nem kiskutya csoportos lett Barni, vajon mit szólna “Cici nénihez?” 🙂

Fent van még pl. a heti menü (tízórai/ebéd/uzsi). Éhes is lettem:

Peach bun / yoghurt

Fried sausage

Egg w/ loofah

Beancurd w/greens

Onion soup

Rice

Red Rice / watermelon

 Strawberry danish/ milk

Bacon & mashed potato

Rice w/squid & shrimp

Celery w/carrot

Fish ball &mushroom Soup

Rice

 

Cookies / apple

Banana cake / Juice

Duck w/vegetables

Pork w/eggplant

Green vegetables

Tomato w/egg soup

Rice

 Chapati / mixed fruit

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Meg az oktatási irányelvek, aktuális célok és a  pénteki programok. Az első 6 hét témája “én és az óvodám”. Heti bontásban:       

  • 9/02 Üdv az oviban
  • 9/03-07  Mindent rólam és rólad
  • 9/10 – 14 Ismerjük meg az óvodát
  • 9/17 – 21 Az én testem
  • 9/24 – 27 Őszközép-ünnep
  • 10/8- 12 A családom

Pénteki programok:

  • 09/07  – Kedvenc dolgaim party
  • 09/14 – Túra az óvodában
  • 09/21 – Testmozgás + szülinapi buli
  • 09/28 – Őszközép-ünnep
  • 10/12 – Pizsiparti
Minden nap kapunk bejegyzést az óvodai naplónkban arról, mit csináltak és hogy viselkedett Barni, amire persze reagálhatunk is. Van egy másik napló is, ebbe Barni rajzai , alkotásai és fényképek kerülnek.

Részletesen leírták a tanulási célokat is. Ezt nem fordítom le, bocs de itt van annak, aki érdekel:

Language Development   

To help your children improve their language skills, our weekly lessons are split up bilingually; two full English days, two full Chinese days with Friday activities in either Chinese or English depending on which teacher is leading the activity. During these days, all lessons, activities and classroom projects will be performed using the language of that day. We do this to ensure a language immersion environment for your child. We will use songs, music, books, rhymes, arts, crafts, sports, games, worksheets, projects and field trips as fun ways to cover themes.  Our specific objectives are below:

Language

  • Express name and age
  • Share likes and dislikes through words and actions.
  • Learning introductory phrases, e.g.: “Hello. My name is_____”
  • Introduce favorite toys, books, etc. through classroom “Show and Tell” activities
  • Recognize teachers and be  able to call them by name.
  • Become familiar with school rooms, other classes and other teachers.
  • Communicate basic feelings, e.g.: “I am happy”
  • Begin to describe environment, e.g.: trees, animals, etc.
  • Describe daily tasks through songs, actions, visuals, i.e.: “I brush my teeth”, etc.
  •  Begin to use polite phrases such as: “Please” and “Thank you”.
  • Gain interest in language through storytelling.
  • Learn language related to the Chinese Mid-Autumn Festival.

English Literacy

  •  Join in and begin the colour song and the ABC song.
  •  Yellow, blue, red, green, purple.
  •  Be able to follow a pattern, learn simple rhymes and familiar songs e.g. ‘The Colour Song’.
  •  Trace straight, curved and angle lines from the left to the right linking two objects.

Art

  • Explore colors and textures of paints.
  • Improve dexterity when using art tools.
  • Begin to transfer visual ideas onto paper, i.e.: drawing own face.
  • Enjoy art activities and use a variety of art tools.
  • Make a Chinese flag.
  • Learn how to safely use scissors.
  • Develop good habits whilst engaged in art activities.

Music

  • Begin to express self through song, i.e.: “If You Are Happy___”.: “If You Are Happy___”.
  • Establish classroom routine by using songs to direct clean up, lining up, etc. activities
  • Provide children with opportunities to listen to music to promote different moods in the morning, before nap time, etc.
  • Get to know and begin to participate in our weekly CO & Ko music lessons.

Physical

  • Develop exercise routine.
  • Have fun engaging in different exercise activities.
  • Learn how to line up.
  • Learn how to safely use public staircases.
  • Understand how to use the toys and equipment safely
  • Get to know our new PE teacher and begin to participate in his bi-weekly lessons.

 Math and Science

  • Build on counting and number recognition skills through songs and games.
  • Identify, sort and mix colors.
  • Learn body parts and their functions.
  • Introduce 1 to 5.
  • Learn a little about the lunar phase.

Social Development

We aim to improve your child’s social skills by teaching how to share, take turns, greet others, make friends and play together peacefully. We hope to help your child learn the importance of tidying up after play time and of treating their toys and possessions with respect. We will take the time to get to know your child’s needs and become more confident saying goodbye to Mommy and Daddy when coming to school. We will also help the children appreciate different eating styles and foods. As parents, we appreciate and thank you for working with us to help your child in his or her social development.

És ez csak az első hat hét! Nem fognak unatkozni. 🙂

 

,