Hát nem sokat.

Míg Peti előadást tart és feltérképezi a terepet a legközelebbi pekingi látogatásunkra, mi itthon kínlódunk. Leginkább szegény Barni.

Tegnap nagy nap volt az oviban, elment a csoport egy mandarinfarmra mandarint szedni, lássanak a gyerekek fán is gyümölcsöt. Okos! 🙂 Mikor Barniért mentem eléggé lógott az eső lába, taxival mentem/jöttünk, így elmaradt a szokásos hazamotorozás. Barni elég lelkes volt, hozott is haza a farmról egy kiló mandarint! nyammi! Mondjuk a gyümölcsszedést még gyakorolni kell, mert a fele mandarinnak hiányzott félig a héja. 🙂

Itthon aztán játszottunk, majd következett a szokásos esti rutin: vacsora, fürdés, fogmosás, mese, alvás. Mondanom se kell, hogy Barni elég nyügös volt, de azért lehetett bírni vele. Szépen le is feküdt aludni, majd rá egy órára már sírva ébredt. Kérdeztem mi a baj, mondta hogy semmi, de tovább sírt. Kért vizet és mégsem ivott, elment pisilni, mégsem pisilt. Végül mondtam, hogy bújjon be mellém az ágyba. Ott aztán próbált aludni, de nem igazán ment neki, folyton nyafogni kezdett, nyüszögött, nyöszörgött…

Ez ment éjjel fél háromig. Akkor meguntam és visszaterelgettem egy kis hisztivel körítve a saját ágyába. Persze ott se lett jobb, húszpercenként ugráltam fel és futkostam a szobájába a nyafogás végett, de egyszer sem árulta el mi baja. Mondjuk nem is kellett, tudtam jól, hogy hiányzik Apa. Öt óra körül végre elaludt, akkor meg amiatt izgultam, milyen lesz az ébredés, mert hétkor már fel kell kelteni, hogy készülődhessünk, és beleférjen az időnkbe a reggeli meg a készülődés.

Persze aludt volna még, de menni kellett, arcmosás, fogmosás. Ezek mind egy foghúzással felérnek nála, 35perc volt, mire végeztünk. Az öltözködés következett, ami még 20 perc volt úgy, hogy a végén már én adtam rá a ruhát. Igen, itt már nálam is elszakadt a cérna. Barni abban a korban van, hogy a kommunikációt nyávogás formájában végzi, ami elég kimerítő és idegölő, ráadásul amúgy sem vagyok a türelem szobra, így a végén már én is elég nyügös voltam. Fel is hívtam Petit végső elkeseredésemben és előadtam az Én nem vagyok jó anyuka, nem tudom megnyugtatni a gyereket! monológomat, majd a tetejébe még Petivel is összevesztem picit.

Következzen hát a reggeli: Mit kérsz Barni? Joghurtot. Oké, itt a joghurt, gyere, ülj le, egyél! Nem kérem. Na puff… Nem vagy éhes Barni? Nem. Menjünk oviba.

Na itt éreztem azt, hogy a gyerek már bármit akar, csak az anyját nem. 🙂 Elindultunk hát az oviba és jó hamar oda is értünk. Még a reggeli egészségügyis nővérek sem voltak a helyükön. Ők szokták megnézni a gyerekeket, hogy nem-e betegek. (szájba világítás, testhőmérés, tenyérvizsgálat a kiütések végett). Az oviba menet amúgy Barni nem is szólt hozzám, csak mikor megérkeztünk kezdett el picit nyitni és magyarázta, hogy melyik mászókát szereti a legjobban, ilyesmi.

Mikor felértünk a terembe, az ovi ayi fogadott minket és nagy örömmel köszöntötték egymást Barnival, majd az ayi beterelte Barnit a terembe. Én még ácsorogtam ott az ajtóban picit, mert szerettem volna valamelyik óvónénivel beszélni pár szót, mégse lepődjenek meg, ha esetleg Barni nincs ma a legjobb formájában. Pár percig álltam ott, majd megláttam Barnit amint kikukucskál a teremből könnybe lábadt szemmel. Az ayi egyből felkapta babusgatni, én meg vettem a lapot, hogy most lépnem kell, nem várhatom meg az óvónéniket, így adtunk egymásnak egy puszit Barnival, aztán elindultam haza.

Szerencsére a lépcsőfordulóban ősszefutottam Hannával és elmondtam neki, hogy Barni 2órát aludt és nem túl jókedvü mert apukája nincs itthon. Mondta, hogy majd figyelnek rá, ne aggódjak. Szuper. Irány haza aludni. Útközben felhívtam egy barátnőmet, kipanaszkodni magam, ő is mesélte, hogy a lánya (egyidős Barnival) ugyanígy nyávog mostanság mindenért, még egy szimpla kérés is olyan, mintha a világ dőlt volna őssze, így picit megnyugodtam, hogy valószínü nem lelki sérült gyermekem, mert mások is ebben a korszakban vannak.

Az otthoni alvás és gyors ebéd után vissza az oviba, mert a hónap utolsó pénteki napján rövid nap van, 12:30kor el kell hozni a manókat. Hanna megnyugtatott, minden rendben volt Barnival. És nocsak, Barni is örömmel fogadott, bár megkérdezte, hol van Apa és mikor jön már végre. 🙂

Szépen hazamotoroztunk, de olyan halkan mesélte a nap eseményeit, hogy alig lehetett hallani. Nagyon fáradt volt, nem is csoda, ezért szépen lefektettem aludni. 4órakor keltettem, majd kitámolygott a szobából, ledőlt a kanapéra és üveges tekintettel bámult maga elé. Később felélénkült, de a fürdésnél kifejtette, hogy ő nem szeret fürödni és szeretne koszos maradni, valamint a fogmosás se nagyon müködött. A vacsorát legalább megette röpke 45perc alatt… Összességében azért a délután egész jól telt. Elmagyaráztam neki, hogy mikor felébred, Apa már itt lesz , ne aggódjon. Végül szépen lefeküdt aludni és egyelőre nem hallok sírást, nyafogást a szobából.