Peking – erős kezdés

zaqrack Post in Utazás,Tags: , , , ,
4

Ez a város még mindig ki tud borítani. De azt azt hiszem már mondtam. Hosszú lesz…

Nagyon egyszerű céllal jöttünk – vízumot hosszabbítani, amihez minden papírunk megvolt, kivéve egy “átmeneti tartózkodási hely igazolása” cetli mindannyiunknak. Van ilyenünk, csak Shanghaiban kiadva, azt viszont a pekingi rendszer nem látja – így hiába nem kéne ott lennünk a vízumigényléskor egyikünknek sem, legalább egy szállodai éjszaka igazoltan kell. Persze jöhetnék egyedül és behazudhatnám a többieket, mint a múltkor, de egy kisbabára ez még elmegy – egy teljes családra már nem vagyok benne biztos.

Mivel vonattal terveztük az utat és a tervek szerint Andi + a gyekőcök nem mennek messze a szállodától semmiképp, így egy eddig ismeretlen szállodában foglaltam egy 2 szobás lakosztályt a belváros közepén – hogy legyen érdekesség a közelben. Jól megterveztem mindent, zökkenőmentes útnak ígérkezett – de aztán persze nem az lett belőle.

Azzal indult a nap, hogy a nappaliban ébredtem a kanapén, mert Barni kitúrt (elférnénk hárman, de a bacilusainkat jobb nem keverni egymással. Egyúttal Andi meglepően kipihent volt, mert Ricsi átaludta az egész éjszakát. Mindennek tetjébe kék volt az ég és sütött a nap – erre nem volt példa, mióta visszaértünk. Leellenőriztük és valóban 80-as szintre süllyedt a légszennyezettség. Megnéztem gyorsan Pekingbet is: 430. Hű de sok kedvem lett elindulni, plane hogy Ricsi ugyan már elég jól volt, de Barni még köhécselt és Andi + én sem éreztük magunkat túl jól.

De menni kellett, mert a jövő hét már ünnepi szezon, nehéz jegyet szerezni, utána meg bezárnak a hivatalok és mire kinyitnak újra, már lejárt a vízumunk. Azt meg nem szeretném. Szóval összekaptuk magunkat, aminek az utolsó 15 perce erőteljes kapkodássá fajult – de gond nélkül elértük a vonatot.

Az út egész kényelmes volt – már amennyire egy öt órás vonatút az lehet. Barninak ugyan még nem kéne, de vettünk egy külön helyet, így három helyen egész jól elfértünk négyen és nem kellett mással osztoznunk sem a helyen. Ricsi még aludt is egy kicsit, Barni egyáltalán nem – de nagyon csendesen olvasgatott szinte végig, nézte a síneket, a vonatokat, a könyvet amit hoztunk neki – csak az utolsó órára lett picit nyűgös.

IMG_1163

Útközben nézegettük a levegőjelentést – Peking lement 360-ra, ami még mindig elég rossz, de már az elfogadható kategória. Közben száguldottunk ár a szürke felhőbe bújt sivár tájon – Jinan városában álltunk meg másodszor (és utoljára Peking előtt) – itt amúgy 580 volt a légszennyezettség. Látszott is.

IMG_1171

A társaság is jó volt a vonaton, amikor épp nem Ricsit/Barnit szórakoztatták a körülöttünk ülők és nem ebédidő volt, akkor azt csinálták mint minden kínai utazás közben:

IMG_1153

Szóval magával az utazással nem volt sok gond. kis késéssel érkeztünk meg Pekingbe – felvettük a kis maszkjainkat, amit csak Barnabás viselt síró/hisztigörcssel, de pár perc után ő is megszokta (azért ebben sokat segített a beígért jutaloms szőlőcukor) . Lementünk taxiért – de elég hosszú volt a sor. Megkérdeztem az őrt, azt mondta szerinte kb. Fél órát kell várni. No, ehhez nem volt kedvem, főleg mert jó eséllyel mire lesz taxink már dugó lesz és akkor állhatunk abban, gondoltam akkor inkább metrózunk. Négy megálló, átszállás, három megálló, 1km séta és már ott is vagyunk.

A terv jó volt, viszonylag hamar lemetróztuk az utat, az egyetlen gond annyi volt, hogy rossz kijáraton jöttünk ki és át kellett bumlizni egy bevásárlóközponton – annyi baj legyen. Ezután már csak végig kellett sétálni Peking legfőbb sétálóutcáján, hogy elérjük a szállodát – Ricsi rajtam aludt, Andi tolta a bőröndöt, Barni meg kicsit bágyadtan de hősiesen, végig maszkban hiszti nélkül totyogott a kezünket fogva. Nagyon csinik voltunk mind a négyen maszkban – de sajnosa fényképezőgép valamelyik táska aljára került, így –most- nem készült kép.

A szállodában egy szuperkedves portás fogadott és egyből átvette a csomagjainkat. Andiék leültek pihenni, én meg intéztem a papírmunkát – és jött az első rossz hír, nem biztos, hogy holnap reggelre ki tudják adni a szükséges lakhatási papírt – anélkül pedig nem tudok vízumot intézni. Elősre azt mondták majd kedd reggel odaadják, de én erősködtem, hogy holnapra legkésőbb délre mindenképp szükségem van rá. Annyiban maradtunk, hogy előkészítik a papírmunkákat, reggel 8:30-kor jön az illetékes munkatárs és beszélek majd vele, hogy SOS szükséges az igazolás.

Ettől eltekintve minden rendben volt – a lakosztályunk szuper, konyha, fürdő, szoba, nappali kb. 80 négyzetméteren, és egész meleg is van. A csomagokat és a babaágyat is egyből hozták. Kell a két szoba, különben senki nem alszik semmit. A terv az volt innentől, hogy lepakolunk, szusszanunk egyet, majd elmegyünk megnézni a közeli hires “ízek utcáját” ahol Andi végre kiélheti bogár- és skorpióevési késztetését. A tervet Barni húzta keresztül, aki nagyon nyűgös lett eddigre – a biztonság kedvéért megmértük a lázát: 38.5. Jajj. Közben csörgött a telefon, a recepcióról hívtak még papírmunkázni, leszaladtam – egyúttal kértem még törölközőket és egy porszívót. Utóbbit nem nagyon értették minek. de hamar jött vele az illetékes, és kérdezte hol takarítson – mondtam, hogy majd én, amire nagy kerek szemekkel nézett. Makogtam valamit, hogy “a gyerek speciális gyógyszerét ezzel lehet csak beadni, csak 3 percre kell”, amire vállat vont és mondta, hogy neki mindegy majd tegyük az ajtó elé ha nem kell. Igazából orrszívásra kellett, de féltem, ha ezt elmagyarázom, hányingert kap – itt ugye a takonyhoz nem nagyon illik hozzányúlni J

Nos, gyorsan kiporszívóztuka fiúk orrát, aztán abban maradtunk, hogy én felkerekedek vacsorának való alapanyagokat szerezni, Andi meg lefürdeti a fiúkat. A szállásfoglalós honlapon olvastam, hogy a sarkon van egy szupermarket ahol kapni minden jót – a szobánkban meg itt a jól felszerelt konyha, még csak hat óra múlt picivel, jónak tűnt a terv. Csak nem jól sült el.

A portán azt mondták, a szupermarkethez forduljak jobbra, majd az első sarkon balra, kb. 10 perc séta. Ez stimmelt is – csak épp a célpont egy egészen pici kínai bolt volt – amivel ugyan nem let volna bajom, de zöldség/gyümölcs egyáltalán nem volt se készleten se láthatáron a környéken. Tanakodtam egy kicsit, megnéztem a telefonon, hol lehet az a bolt amit említett a honlap, és úgy nézett ki, pont abban a bevásárlóközpontban van, ahova a metróból kikeveredtünk. Felhívtam Andit, azt mondta inkább menjek egy nagyobb boltba és vásároljak be rendesen – hogy ne kelljen holnap rohangálni mikor nem leszek itt mert ügyintézek – igaza is volt.

A gond annyi volt, hogy ez a bevásárlóközpont pont a másik irányban volt – így inkább metróval mentem, 1 átszállással 2 megállót. Mire odaértem már háromnegyed hét volt – mire rájöttem, hogy az ebben a boltban levő szupermarket bezárt, már hét is bőven elmúlt. Ha már itt voltam legalább egy kis bagettet vettem, hogy ne haljunk éhen. Éhes voltam, fáradt voltam, hideg volt, a szállodában várt szintén fáradt Andi a két gyerkőccel, a beteg Barni és nagyon fájtak a lábaim az izomláz miatt, mert kicsit túk sokat futottam tegnap. Kissé el voltam keseredve, hazaszóltam Andinak, mondta, hogy Barni már alszik is, Ricsit meg épp most eteti.

Térkép elő, mi lehet még a közelben (sajnos a fő sétálóutcák egyik városban sem épp a halomban álló szupermarketekről híresek) – némi keresgélés után megtaláltam, hogy a szállodától két sarokra van egy másik hasonló bolt – elvileg. Ez innen csak bő 1km séta, neki is indultam. Mentem, mentem mentem – és nem találtam sehol. Továbmentem, visszamentem, elhesegettem a teázóba invitáló túristacsalógató (és jók átverő) lányokat, keresgéltem – és fél nyolc körül megtaláltam a szupermarketet, amit Andinak egy győzedelmes SMS-sel nyugtáztam – és valóban nem volt messzebb amúgy a szállodától, mint 100m :-S

A gond csak annyi volt, hogy volt itt sok mréegdrága importcikk, de gyümölcs nagyon korlátozott mennyiségben, zöldség meg kb. semmi – pedig pont ezekre vágytunk. No ha már itt vagyok, megoldom – gondoltam, és bevásároltam reggelihez meg tésztához valókat – hogy tényleg ne legyen a kajával sok macera. Aztán belegondoltam, hogy mindjárt nyolc óra és hogy mennyire fáradtak vagyunk – gondoltam ma már inkább nem főzök.

Így esett meg, hogy Peking közepén, az ízek utcájától egy sarokra a szállodai szobában McDonalds hamburgererket vacsoráztunk – persze csak én meg Andi, Barni már rég szunyált, Ricsinek meg nem adtunk, akármennyire is kunyerált. De igazából így a mínusz 5 fokban bő másfél óra, az ismert körülmények között és égő vádlikkal vándorolás után ez is éppen eléggé megfelelt.

Íme amúgy az útvonal amit sikerült lejárnom. Az A pontnál szálltunk ki a metróból, a piros karika a szálloda (tehát A-tól a pirosig már végigsétáltunk együtt egyszer), a zöld karika pedig a szupermarket. Tehát a piros karikából kellett volna elmennem a zöld karikába. Én pedig a nyilakkal jelölt utat jártam végig (a zöld nyilakat metróval tettem meg). Így áttekintve elég szánalmas, de mentségemre szóljon a portás mondta, hogy jobbra induljak a szállodából és a sarkon balra! 🙂

seta

Holnap majd jó lesz a tészta – és talán Barni is rendbejön annyira, hogy az utcán 200m-t be tudunk vállalni kirándulásnak. Holnapután úgyis haza kell menni, ami egy laza 6 órás utazás… de legalább nem repülő.

Persze még az is fontos, hogy meglegyen a vízumhosszabbítás rendben – de emiatt ráérek holnap reggel elkezdeni aggódni. Azért drukoljatok, hogy minden meglegyen, semi kedvem kedden futni még egy kört, átfoglalni a vonatjegyeket, későn hazaérni, stb. Így is épp elég macera ez a pekingi vízumozás – szerencsére úgy néz ki most kell utoljára ezt a kerülőt megtenni.

Annyira elfáradtam, hogy még a pekingi vízben is jólesett ázni egy picit. Most amúgy mindjárt 10 óra, a Dáridó és Lagzi Lajcsi kínai megfelelőjét nézzük a tévében (igen, ennyire elfáradtunk…)  és Richárd még itt randalírozik a nappaliban ahogy ezt írom (most, mire beraktam a képeket már alszik) Lassan mindenki megy aludni….

IMG_1183

« Prev: :Next »