Peking – kellemesebb folytatás

zaqrack Post in Család, Utazás,Tags: , , ,
5

A második nap viszonylag jól indult. Ricsi és Barni is átaludta az éjszakát, láznak nyoma se volt. Én keltem elsőnek, hiszen volt dolgom aznapra bőven. A cél: megszerezni a vízumhosszabbítást. Ezért jöttünk, minden más másodlagos.

Persze kérdés volt, a szálloda ki tudja-e adni a szükséges papírokat. 8:30-kor egy felejthető reggeli után a megbeszéltek szerint már lenn voltam a portán, az aznapi recepciós csapat nagyon kedves volt és tudtak is az ügyünkről. Neki is láttak a papíroknak, azt mondták tízre össze is tudják készíteni. A biztonság kedvéért azért csináltam róluk pár fotót amikro felvittem Andinak aláírásra és átküldtem Giftynek, hogy ellenőrizze le, tényleg ezek kellenek – furcsán másmilyen volt, mint a korábbi hasonló papírok.

Gifty a pekingi mindenesünk, ő segít a különféle adminisztrációs ügyekben és intézi a könyvelést is. 

Vissza is írt, hogy ez nem a megfelelő papír, és küldött egy mintát milyen kell. Viharzottam le a recepcióra, ahol elmondták, hogy csak ilyet tudnak adni, de nem szokott vele gond lenni, mások is kaptak már ezzel vízumot. Két telefonálgatós kör után kiderült, hogy ez valóban így van – ez ugyanis egy apartmanhotel ahol van aki akár hónapokig is lakik. A hotel számítógépe közvetlen összeköttetésben van a PSB-vel (Public Security Bureau / Közbiztonsági Hivatal), tehát amit itt bevittek adatot a gépbe, az már bent van a rendszerben, és ezáltal nem gond, hogy máshogy néz ki a papír.

Szuper. Ekkor tíz óra volt, el is indultam rögtön a kellemes tavaszi napsütésben fojtogató szmogos hidegben Giftyhez az irodába. Illetve inkább bicegtem, mert az izomláz az sajnos megmaradt.  Az irodában még papírmunkáztunk egy sort, előkészítettük a vízumkérelmi lapokat és lepcsetéltem magamnak a lepecsételnivalókat. Utána megbeszéltük, hogy bár elvileg nem lenne rá szükség, Giftyvel megyek én is, hogy biztosan tudjunk kezelni minden gondot.

Első körben a munkaügyi hivatalba mentünk. Ez vízumigényléskor egy hetes folyamat, így megújításkor azonban csak egy gyors – és ingyenes- bejegyzés a munkavállalói könyvembe. A lakhatási papírt már itt is kérték – elfelejtettük lefénymásolni, így gyorsan el kellett szaladnom a szomszéd épülethez, ahol kordonok mögött hosszú sorokban mérges emberek vártak a bebocsáttatásra. Mivel csak fénymásolni jöttem, én soron kívül bemehettem az őr bácsi kegye által.

Utólag megkérdeztem: ez az épület a Népi békéltetőtestület épülete – vagy valami hasonló –  ha bárkinek valami panasza van a munkáltatója vagy az állami hivatalnokokra, itt teheti meg. Vannak akik az ország messzi részeiből jönnek ide, hogy elmondják panaszukat (kicsit talán olyan, mint a király elé járulni a sirámokkal…). Elmondják a panaszokat, aztán az esetek többségében persze nem történik semmi – de ez is eltart párszáz hivatalnokot meg egx tucatnyi utcai árust, akik a sorokat szolgálják ki az utcán.

Mindegy is, megvolt az első lépés, irány az Exit-Entry Bureau, azaz a ki- és belépésekkel foglalkozó hivatal, ahol már tavaly is jártam Ricsi vízumát intézni. Megtehettem volna most is, hogy egyedül jövök – hiszen a folyamatokat ismerem – de mégis jobbnak láttam Gifty segítségét kérni, ha gond van, ő azonnal tud intézkedni, én meg semmiképp nem akarnék még egyszer felutazni Pekingbe ha valami balul sül el. (Lehetőség se lett volna rá, 8-án kezdődik az újévi ünnep, tehát előtte és utána egy hétig előtte minden vonat dugig tele és 14-én jár le a vízumunk …)

Megérkeztünk kb. dél körül, szerencsére -talán pont a déli időpont miatt- nem voltak sokan. Kis várakozás és papírmunka után pont ahhoz -az amúgy a többiekhez képest szokatlanul kedves- ügyintézőhöz kerültünk, aki tavaly próbált segíteni nekem megoldani Ricsi ügyét -persze ő nem emlékezett rám, de én rá igen. Átvette a papírokat, az útleveleket, aztán közölte a hiánylistát: születési anyakönyvi kivonat mindkét gyereknek, házassági anyakönyvi kivonat és ezek fordítása.

De hát ezeket már leadtuk tavaly! – mondta Gifty, de mint kiderült ez nem jelent semmit, minden alkalommal kell. A gond csak annyi, hogy ez mind Shanghaiban hevert a fiókban…

És itt hálálta meg magát, hogy nem egyedül csináltam az ügyintézést. Gifty ugyanis gyorsan betelefonált az irodába, ahol elővették a mappánkból a tavaly leadott papírok másolatát és már küldték is faxon id a hivatalba. Persze ez nem ment ennyire gyorsan mint ahogy itt leírtam, de szűk fél óra alatt megvolt. Maradt még két gond:

  1. Ricsi születési anyakönyvi kivonata nem volt meg – mikor tavaly intéztük a vízumot, ő még nem született meg. Gondolkoztam és megvolt a megoldás – emlékeztem, hogy csináltam róla egy fényképet ami felkerült a blogra, tehát ennek még meg kell lennie. Sajnos a gép nem volt nálam – a szállodában hagytam. Felhívtam hát Andit, aki profi módon előkereste a képet és elküldte nekem emailben, ami megjött a telefonomra. Innen már csak idő kérdése volt átküldeni Gifty kollégájának, aki már faxolta is a hivatalba tovább. Másodszorra már sikerült is a fax. 
  2. A fordításokat akárhogy kereste Gifty amíg vártunka a faxra, sehol nem voltak meg – de mindektten úgy emlékeztünk, nem is kellett fordítani tavaly. Talán egy új rendelkezés? Mikor megjöttek a faxok, visszamentünk az ügyintézőhöz – már más volt helyette- aki mondta, hogy angol nyelvű anyakönyvi kivonat esetén nem kell fordítás. Szerencsére az otthonin van angol szöveg, Ricsié pedig alapból kínaiul is rajta van minden, tehát ez is letudva.

Átvették a kérelmet és adtak igazolást, amit alapesetben Giftynek adtam volna, mert kell az átvételhez – ezúttal azonban inkább magammal vittem, mert tudtam, hogy a pekingi vonatállomáson beszálláskor kérik az útlevelet, hogy ellenőrizzék a száma megegyezik a jegyen levő számmal – ami ugye nem lesz nálunk, hiszen le van adva. Az ügyintéző megerősítette, hogy ezzel az igazolással felengednek majd a vonatra. Fél kettő után tehát már meg is volt a nap neheze – átvett vízumkérelmet nagyon ritkán utasítanak vissza, így búcsút véve Giftytől nyugodtan indultam vissza a szállodába, és menet közben foglaltam még helyet kedvenc pekingi kacsás helyünkre is, mivel a fiúk nem lettek rosszabbul és a fő elintéznivalók el lettek intézve.

2014 februárig négyig szól majd a vízumunk – illetve Barnié csak 2013 decemberig, mivel az új útlevele csak addig érvényes (Kínában maradt az anyakönyvi kivonata és ennek hiányában nem tudtunk újat kérni otthon). Sebaj, mert:

1. Jó eséllyel addigra meglesz a Shanghaiban bejegyzett cégünk és akkor át leszünk jelentve oda.

2. A 2014-es újév január végén van, ismét köthető a karácsonyhoz, tehát mindenképp még a decemberi hazautazás előtt intéznénk az újabb hosszabbítást. Új útlevelet meg úgyis kap Barni nyáron, mikor legközelebb hazamegyünk.

Amíg én a bürokrációval küzdöttem, a család jól elvolt a hotelben. A délutánnal csak annyi gond volt, hogy Barni egyáltalán nem akart aludni (mivel reggel alig lehetett kirobbantani az ágyból), még úgy sem, hogy bebújtam mellé az ágyba picit (fájt a torkom, így én is pihenni akartam), de ennek ellenére a kacsázás kitűnően sikerült (még Ricsi is evett a bio tökből), és utána még más élményekben is részünk volt de ezekről majd Andi ír.

Ja, és a másnapi hazaúttal sem volt gond, volt alvás mindkét gyerkőc részéről. Persze mire visszaértünk Shanghaiba, ott is vacak lett a levegő (de még mindig csak feleannyira rossz, mint Pekingben), ezért kárpótolt a közel 20 fokos hőmérséklet emelkedés.

Képek is vannak ám:

« Prev: :Next »