Felfedezések VII – Jinhai road

zaqrack Post in Felfedezés,Tags: , , , ,
6

Rendkívüli bejegyzés a rovatban – ugyanis nem fényképeztem (pedig lett volna mit). Nem baj, úgyis túl sok vizuális inger éri az embert manapság. 50km-t sikerült tekerni alig több, mint két óra alatt (a tengerparton banánevést nem számolva), amivel nagyon elégedett vagyok.  Az útvonalról azért van képem:

Cycling Workout  Endomondo - Google Chrome_2013-03-30_20-17-38

Kihasználva Manka nagyi jelenlétét, nyugodt szívvel indultam egy kis ebéd utáni edzésre. Tényleg edzésnek indult, gondolom kitekerek a tengerpartig a szokott útvonalon és vissza – de aztán mégis elcsáboltam egy kis felfedezésre, gondoltam ne ezen a pár extra kilométeren múljon, hogy lássak valami érdekeset. Sütött a nap, a 16-18 fokos idő tökéletes volt, vidáman csiviteltek a madarak a kertben induláskor – csak a szél fújt a kellemesnél erősebben.

Beszereztem két banánt és elindultam a már ismert és bevált útvonalon a középső gyűrűig a park körül. Itt válaszúthoz érkeztem – vagy lekanyarodok a part menti útra és ott tekergek kényelmesen, vagy megyek tovább a főúton gyorsabban. Mivel erős szembeszél volt, így a főút mellett döntöttem – gondoltam majd hazafelé jövök a parton. Felkanyarodtam Jinqiao felé, mert tudtam, hogy az irodák és gyárak között hétvégén nem lesz forgalom. Nem is volt, kellemesen tekeregtem kifelé, amíg eljutottam a Shenjiang road-ig – ez az a soksávos út, amin általában nagy a forgalom és nemrég kimentem rajta egészen a nagy gyárakig – ezt most nem akartam megtenni újra (tökéletes hátszelem volt, és hazafele nem akartam szenvedni 🙂 , így az első adandó alkalommal lekanyarodtam a tenger felé – ez volt a Jinhai road, amin már korábban jártam, de az ismert szakaszát a külső gyűrűvel együtt gyorsan el is hagytam.

Néhány főbb út neve Shanghaiban rettenetesen logikus és segítik a tájékozódást. A legtöbb városrésznek két karakterből álló neve van – például JinQiao. Általábanf fogják az első felét annak a két városrész nevének, amit az út összeköt, és ebből képzik az út nevét. Esetünkben A JinQiao-ból jön a Jin, a Hai pedig azt jelenti, hogy tenger, tehát adja magát, hogy a Jinhai road JinQiao-ból megy a tengerhez. Ugyanez a logika nagyobb távolságokat átszelő, nem számmal jelzett buszjáratok és hidak esetén. Tényleg segít. 

Na de nem is erről van szó, mentem tovább kifelé a város szélére. Sajnos a forgalom nagyobb volt, mint kívántam, de hát mégiscsak egy főútról volt szó. Sok helyen csalogattak a mellékutcák, hogy lekanyarodjak, de úgy voltam vele, hogy edzeni jöttem, majd hazafele nézelődök.

Egyre kevesebb ház volt az út mentén, és szerencsére egyre kevesebb autó az úton, de az út csak nem akart keskenyedni. Aztán egyszer csak rengeteg autó lett megint, össze-vissza parkoltak egy nagy, a Nagy Falat mintázó fal mellett, rendőrök próbálták irányítani a forgalmat. A falon itt-ott hatalmas színes kapuk. Nem tudtam mire vélni, mi lehet ez. A fal mögé nem láttam, legalább 6-8 méter magas volt. Aztán rájöttem abból, hogy rengetegen sétáltak több-kevesebb gyümölccsel a kezükben. Hiszen ez egy temető! Most szerdán-csütörtökön lesz a Qingming festival ünnepe – ez tradicionálisan az időpontja a sírok felkeresésének és kitakarításának.

Aztán a temetőt elhagyva ismét kisebb lett a forgalom,  az utolsó tengerparttal párhuzmos folyón hihetetlen komplex felüljárón kellett átkelnem. Innen már a  házak is elfogytak az út mellől csak a sárgálló repceföldek maradtak és mindent átható illatuk.

Már csak egy akadály volt előttem, a G1501-es autópálya, de ezt sikerült gond nélkül keresztezni, és bár a tengert még nem láttam, egy kellemes tábla fogadott: “Gu bácsi eperföldje tovább egyenesen”. Hát mentem tovább. Egyelőre eper helyett még mindig repce volt nagyrészt, de kellemes vidékies környezet volt, akár az Alföldön is tekerhettem volna. Itt-ott dolgoztak a földeken, pár kisebb teherautó igyekezett a tenger felé látható kisebb-nagyobb gyárak, üzemek felé.

Dél felé kanyarodtam, hogy közelítsek a bevált útvonalamhoz, hiszen jópár kilométerrel északabbra voltam a megszokottnál. Az eperföldet is elhagytam és bejött a számíásom – rátaláltam arra a nagyon kellemes fasorra, ami az utolsó párhuzamos út a parttal és pár száz méternyi szakaszt már többször mentem rajta – ezúttal pár kilométert kellett, de ez az út még így is gyönyörű volt, hogy a fák még félig kopaszon álltak mellette, így nem bántam. Amúgy egy töltés tetején megy az út – arra lettem figyelmes, hogy a töltés oldalában szép takaros földkupacok állnak, körülöttük kisöpörték és rendberakták a területet, pálmaleveleket és színes papírcsíkokat tűztek a kupacok tetetjébe, néhány kupac mellett emberek is voltak, a takarítgatták, rendezgették a dolgokat, vagy csak körbeállták a kupacot. Mivel itt már jártam korábban és nem láttam ilyen kupacokat, elég valószínütlennek tűnt, hogy azóta ide temettek ennyi embert. Talán arról lehet szó, hogy aki távol él az otthonától, épít egy ilyen kupacot, szimbolizálva az otthoni elhunytak sírját, és itt rója le a kegyeletet? Nem tudom, mindenesetre érdekes volt látni.

Aztán a célegyenesre fordultam, a sétányra ami a tengerpartra vezet – ez mint mindig, most is szépen rendbe volt rakva, de még rásegített szépségére a tavasz is – minden fa más-más színben pompázott a virágaival, nagyon szép volt.A tengerpart is jobb volt mint szokott, persze azért nem változott riviérává, de a víz is tisztább volt és a levegő is – így kényelmesen leültem a falra, és banánjaimat majszolgatva  néztem a lassan úszó óriási teherhajókat és a fejem fölött száz méterrel elszálló, a reptér felé tartó repülőket. Jó volt – de ideje volt hazaindulni.

A szél nem fordult meg, így hazafelé a hátszél előnyeit élvezhettem és jó tempót tartottam. Az útnak ezen a külső részén tavaly ősszel jártam utoljára – meglepően sok minden változott. Felépült fölé egy híd, eltűnt pár fal/akadály, máshol pedig egy teljes útpályás lezárást építettek ki egy épülő híd miatt – szerencsére a munka állt, így át tudtam menni az építkezésen. Megérte, mert utána egy jó kilométert frissen aszfaltozott, tükörsima úton tehettem meg.

A lakottabb részeken voltak cuki kisgyerekek (“Ni hao laowai!”), jött szembe pár más komolyabb bicajos, nagyrészt szintén itt élő külföldiek, az egyik útkereszteződésben a szokásos útszélen elterülő piac – de talán a közelgő ünnepek miatt – sokkal nagyobb, mint  szokott, mindennel ami ezzel jár: út szélén csirkék a ketrecekben, száritott liba egészben, szakadt kuplerájok az út szélén, mellette pisilő kisgyerek – aztán egy sarokkal arrébb megint semmi különös, kellemes fákkal övezett kis utacska. Szeretem Kínát 🙂

Aztán pár kilométerrel arrébb már jön Jinqiao alja – manikűrözött fű, külföldi tervrajzok alapján lemásolt házak egymás nyakán, babakocsit tologató kismamák – és nemsokára már otthon is vagyok. A piac mellett még eszek egy kis lepényt mielőtt hazatérek, mert eléggé megéheztem, aztán szépen hazagurulok, pont mire ébredeznek a fiúk.

Jó volt – de legközelebb fényképezek is, megígérem 🙂

 

 

« Prev: :Next »