November közepéhez képest bővelkedek túlórában és szabadságban is, munka pedig nem volt annyira sok a múlt héten, így sikerült pénteket szabadságnak kivennem. Igazából a jómód már csütörtökön kezdődött, mert délelőtt elkísértem Andi a dokinénihez és utána ebédeltünk egyet kettesben az Ippudoban (Ricsi addig Ayival volt).

Utána persze a szokásos csütörtöki éjszakai műszakkal együtt simán összejött a napi 8 óra munka, de jót ettünk 🙂

Na de vissza péntekhez – egész napra szabit vettem ki. Reggel együtt bevittük Barnit az oviba, majd egyből mentünk is tovább a belvárosba Andival, Ricsivel. Futottunk egy gyors kört Avocado Lady boltjában – jó pozícióból indultunk, a hasfájós-hányós időszak alatt a szokásosnál sokkal kevesebbet költöttünk kajára – a megspórolt összegből most dőzsöltünk és vettünk jó 70 deka sajtot, amilyeneket általában nem engedünk meg magunknak:  Gruyere-t, Brie-t, holland kecskesajtot. Nyami.

Utána két sarokkal arrébb mentünk a Xuhui Art Musem-ba, ahol Bence kiállításának tartották a megnyitóját, egész szép tömeg gyűlt össze.

Megcsodáltuk a képeket, de a konzulos-polgármesteres protokollmegnyitót már inkább kihagytuk.

Mentnk tovább, pár eddig nem ismert utcát felfedezni a vol francia koncessziós negyedben…

Az egyik sarkon egy bácsi drótból hajtogatott kis biacjokat és egyéb tárgyakat. Ritkán veszünk szuvenírt, de egy 30-as évek beli kéziriksát és egy működő pedálos kisbicajt nem tudtunk otthagyni, annyira tetszettek, meg a bácsi is szimpatikus volt.

Utána ismert utcára kanyarodtunk – jó céllal, mert itt székel kedvenc bőrműves bácsink – mivel a kedvenc övem nyáron a penész áldozata lett, bőven ideje volt pótolni. Két finom bőrillatú ott helyben méretre lyukasztott övvel – egy fekete és egy barna – gazdagabban mentünk tovább.

Lassan ebédidő volt, ezzel is terveink voltak, a munkanapi ebédmenük kedvező árát kihasználva akartunk valami jobb étterembe betérni. Itt a kedvenc indiaink, a mellette levő angol étterem, híres sushizó, thai finomságok – válazték van bőven. Végül a Yongkang road-ra tévedtünk, ez egy bárutca, kis garázs/duplagarázs méretű bárokkal végig szorosan egymás mellett. Hangulatos hely és enni is lehet – ausztrál fish&chips mellett döntöttünk, amiről szintén jókat olvastam.

A kétszemélyes tál ár-érték arányban verhetetlen 88 yuanért: 1-1 tőkehal, tengeri angolna és lepényhal filé, egy-egy maroknyi rák és titnahal meg egy elég bőséges adak friss sült krumpli – mind örömmel majszoltuk.

A gond csak az olajjal volt – mivel aznap mi voltunk az első vásárlók valószínóleg még kicsit hideg lehetett, így eléggé megülte a hasunkat… Na sebaj. Ricsire persze itt is tapadtak a nők.

Hogy a Let’s go Restaurant bejegyzés követelményeknek is megfeleljünk: Sailor’s Fish and Chips, Yongkang lu 35. Aki a közelben jár és épp halra vágyik de nam zavarja a picit sok olaj, annak ajánljuk. Pici a hely, így este problémás lehet az asztal… Mi max a fiúk kedvéért jövünk vissza (két sültkrumplimániás), nekünk annyira nem jött be. 

Utána hazamentünk és a péntek délután pihenéssel és itthoni játékkal telt. Friss diós bagettel ettük este a finom sajtokat zárásként. Barni teljesen rákattant a kecskesajtra, tényleg nagyon finom is, csak elég drága sajnos.

Másnap ellenben a délelőtt volt nyugodtabb, itthon pihentünk, játszottunk még a főzésnek se csaptunk nagy feneket.

Délután ellenben programunk volt: de csak Barninak és nekem, Guczóékkal terveztünk kirándulást a Yangcheng tóhoz szőrös rákot enni. Ricsinek kicsit folyik az orra, így a bizonytalan hazaérkezáés miatt Andi inkább itthon maradt vele pihenni, meg ő amúgy se rajong annyira ezért a rákért.

Barni nagyrészt elmismásolta a délutáni alvást – kettőkor meg már indulni kellett. Guczóék cégének irodájába mentünk a belvárosba – itt találkoztunk Guczóval és Ruan Yi-vel. Barni örömmel fedezte fel az iroda zugait. minden reggel az irodaházak alatt megyünk oviba s kíváncsiskodik mi van benn az irodában.

Négy előtt nem sokkal indultunk – nagy meglepetésemre hiába volt már két napja meghirdetve a kirándulás a levelezőlistán és volt még szabad hely a kisbuszban, más nem jelenetkezett, így négyesben vágtunk neki az útnak.

A Yangcheng tó Shanghaitól olyan 60km-re van Kunshan város határában – egy dologról híres, de arról nagyon, hogy itt tenyésztik a legjobb minőségű szőrős rákot. A szőrös rák (Chinese mitten crab) a világ többi részén kvázi élősködőnek tekintett élőlény, mert kiszorítják az őshonos rákokat, eldugítják a csatornákat, kiszaggatják a halászok hálóit és lebontják a partmenti gátakat – bezzeg itt Kínában ezt mind elnézik nekik, mert igazi csemegének számít. Szeptembertől decemberig tart a rákszezon, a rákok mérettől függően 100 és 1000 yuan között kaphatók erre specializált boltokban, sőt újabban már automatákban is a metrómegállóban. Mint sok más eleséggel itt Kínában, az egyre nagyobb mérettel hatványozottan egyre drágábbak a rákok. Persze más tavakból töredékáron kapható ugyanez a rák – de ez egy olyan dolog, mint mondjuk a kaviár – lehet próbálkozni más forrással, de úgyse lesz olyan jó, mint az orosz tokhalból kinyert. Évente amúgy olyan 5 tonnányi ilyen rákot esznek meg csak Shanghaiban.

Odafele az út némi városi dugóval, szundikálással majd eltévedéssel zajlott – a tó nyugati részénél hajtottunk le az autopályáról, holott északon kellett volna. Itt is volt étterem, nem is egy, de mi egy már korábbról bevált helyre tartottunk.

Ezzel a kis kerülővel – és egy elrontott autópályalehajtóval- sikerült este 6 után kicsivel odaérni tóhoz. Az autóból kiszállva megszálltak minket a bogarak amik hihetetlen mennyiségben rajzottak Barni nagy örömére.

A hatalmas parkolóból (mindenki a rákért jön persze…) lesétáltunk egy mólóig, ahonnan kis motorcsónakkal vittek el az étterembe. Minden étteremnek külön csónakja van.

Persze lehetne sétálni is a parton, de a nádason átrobogva a kis csónakban mégis hangulatosabb, Barninak is teszett, aki amúgy az út végére már egészen kedvetlen lett amúgy (hiába, a kihagyott délutáni alvás… :))

Nem valami flancos éttermet kell azért elképzelni, közepesen szakadt kis vidéki hely, egy család által üzemeltetve, akik a saját házukat bővítették ki – a kertben is ahol csak elfér, kis tákolt építmények bent 1-3 asztallal, hogy több vendég elférjen. A kert végében kis guggolós WC, a fehér csempe alig látszott a rajzó bogaraktól. Szerencsére nem csípős fajta, csak bosszantó. Barninak mindenesetre élmény volt “lepisilni a bogarakat”.

Leültünk egy asztalhoz, egy néni nekiállt elcsapkodni a bogarakat az asztalról és a falról – ezzel kb. 5 percre tiszta is lett.

Rendeltünk, de aztán végül inkább átvonultunk egy másik terembe ahol kevesebb volt a bogár. Nem rendeltünk sokfélét, egy adag hongshaorou (pirított hús), tojásos uborkaleves, főtt rizs és persze a rák, közepes méret, fejenként kettő – Barni az enyémen osztozott.  Kb negyed óra – húsz perc, mire a rákot átpárolják, addig a többi ételből falatoztunk. A tó közelsége és a nem túl puccos helyszín miatt az ár baráti  – a két rák mindössze 180Y-be került. Na de miért csak kettesével lehet rendelni?

A válasz egyszerű, egy fiú rák – egy lány rák. Azért szeptember-december között tart a rákszezon, mert ekkor zajlik a párzás, és persze az egész étkezési ceremónia ekörül forog. A fiú rákkal szokás kezdeni, a hasán levő kis csővel felszerelt lapot le kell törni, ezáltal már leemelhető a páncélja, alatta pedig ott van a rák méretéhez képest meglepően nagy mennyiségű folyékony narancssárga, nos… nevezzük örökítőanyagnak.

A kezdeti viszolygást félretéve (már akinek van, én ezen már rég túl vagyok :)) érdemes megkóstolni, mert nagyon-nagyon finom. A páncélba kis ecetet szokás önteni és abba mártogatni a rák másik oldalán néhány kidobandó belső szerv alatt (ezt nem esszük meg) található husit – amiből sajnos kevés van elérhető helyen, a páncél alatt és a – rák nevéhez méltóan szinte kesztyűszerűen szőrős- ollóban vannak nagyobb falatok.

Rögtön ezután érdemes még melegen kinyitni a lányrákot is. A módszer ugyanolyan, de a hasi lemezt letörve már láthatók az anatómiabeli különbségek – a páncélt felnyiva aztán még inkább, itt ugyanis sötétebb narancssárga és keményebb rákikra található – illetve ha a lányrák nemrég találkozott fiúrákkal, akkor még a fiúrákból megismert tartalom is található itt kisebb mennyiségben. Az ikra amúgy a legbecsesebb része a ráknak – és tényleg ez is finom. Ruan Yi el is magyarázta, hogy a Shanghaiban az ittenihez képest 2-3x drágábban kapható rákokban nincs ilyen sok ikra.

Nos, ha ezzel a résszel megvagy, a páncélból még ki lehet pálcikázni az ecettel vegyített ki tudja milyen részeket és eltelt kb. 10 perc… Sokat nem ettél, mert a tengeri rokonaihoz képest a páncél alatti részen relatív kevés husi van. A neheze most jön. A husi többi része ugyanis az ollókban,  lábakban és az izületekben van -rákonként van ugye 8 láb és két olló. Szépen óvatosan fel kell törögetni a páncélt – az ollót kivéve foggal is megoldható a dolog, de az olyan profik, mint asztaltársaságunk már rákvágó ollóval felszerelkezve érkeznek. Vigyázni kell, mert ha túl erősen töröd, akkor az értékes rákhús is összeroppan úgy meg nehéz megenni.

Barni ezt a részét élvezte a legjobban, amíg én a nagy lábakból szedegettem ki neki a husit, ő a rák lábainak szúrós végével  (az ő olvasatában: bálnaláb) piszkálta ki az izületekbe ragadt kis falatokat és nyammogta nagy élvezettel. Amatőrők lévén a 20 rákláb kipakolása jó két órába telt (fordított megközelítésben: 5 perc/láb) – közben mondjuk beszélgettünk és Barni szórakoztatta a társaságot.

Persze aki profi annak bőven nem tart eddig. Pl. ezen a videón meg lehet nézni a második perctől, hogyan érdemes igazán hatékonyan pucolni a rákot.

Amúgy tényleg egészen más íze van a fiú és a lány rák húsának. Amúgy a kínai orvoslás szerint a rákhúsnak a testet hűtő (yin) hatása van, így még a kínai orvoslásos kúrámat is kitűnően kiegészíti – és mennyibel jobb ízű! 🙂

Mivel most már tudom, hogy kell elkészíteni (baromi bonyolult: párolóba kell tenni úgy ahogy van, húsz perc múlva pedig  kivenni) így lehet még a szezonban nekiállok és itthon is készítek egy párat – afféle edzésként a hamarosan sorra kerülő homárra.

Amatőr pucolási technikánknak köszönhetőn sikerült jó későn végezni és este kilenckor indulni vissza Shanghaiba. Persze kit zavar ez, ha jól éreztük magunkat. 🙂 Barni nagy megelepetésemre se az autóban se a metrón nem aludt, kihúzta az este 11 órás hazaérkezésig és másnap büszként mesélte Anyának a kalandokat. Ha tehetjük jövőre is jövünk és köszönjük a jó társaságot!