Guilin és környéke nyaralás – előzetes

Panda Post in Utazás,Tags: , , ,
2

Ha bárki rákeres a neten Guilinra, a képek önmagukért beszélnek. Egyből beazonosítja mindenki a híres kúphegyek és rizsteraszok tengerét. Kúphegyek nincsenek másutt tudtommal, legalábbis ez a fajtája, ilyen nagy mennyiségben csak erre a területre jellemző, rizsteraszok ellenben egész Kína szerte megtalálhatóak, mert ugye Kína hiába hatalmas, a nagy része hegyes-dombos, a termőterületet meg ki kell használni.

Mielőtt belevágok a beszámolónkba, kicsit jellemezném azokat a helyeket, ahol nemrég jártunk.

Guilin egy …többmilliós metropolisz, tele turistával. Itt szállt le a repülőnk. De mi mégsem maradtunk kényelmesen a fenekünkön/talpunkon itt, hanem egy itt töltött éjszaka után Guangxi tartomány másik két közeli része felé igyekeztünk.

Először a hegyekbe Longsheng megyében az ugyanezen nevű városhoz közel eső hegyi kis faluba, PingAn-ba mentünk. PingAn annyit tesz kínaiul: nyugodt, békés. És tényleg. Az itt élők aztán semmin nem idegeskednek, nem sietnek, nem rohannak, de szépen teszik a dolgukat, jókedvűen. Itt tekintettük meg a riszteraszokat, elvileg nem a “legszebb” évszakban, mert a rizsföldek elárasztáskor és virágzáskor a legszebbek, de a látvány így is mennyei volt azt hiszem, és ki tudja, lehet még látunk majd egyszer hasonlót vízzel feltöltve is. Itt senki nem kapkod, nem mintha megtehetnék, hiszen klassz kis hegyek veszik körül a környező falvakat, az egyik magasodik a másik fölé, a többségnek nincs autója, út se nagyon, így gyalog teszik meg a távolságokat a faluk között a nem túl könnyü terepen. Az árusok sem harsogják utánad, hogy gyere és vásárolj, de ha megtekinted a portékát, nem túl tolakodóan segítenek, ajánlanak szebb, jobb minőségü holmikat is.

Az itt élők hozzászoktak, hogy nem megy villámgyorsan minden, a hegyek között húzódó autóutak is viszonylag keskenyek, így a gázt csak ritkán nyomják meg, vigyázni kell egymásra, meg magunkra ugye. A hegyekre felvezető gyalogutakon se rohannak, de hozzászoktak a terephez és normál tempóban mennek, meg se kottyan nekik. Jó példa erre a rizsteraszokon vezető tizensok kilométeres utunkon velünk sétáló nagymama korú néni, szállásadónk anyósa, aki fiatalokat megszégyenítő rutinnal és fittséggel mutatta nekünk az utat, sőt, a nehezebb terepen Barnit is a hátára vette, el ne essen. Mi hullafáradtan, kimerülve tértünk haza aznap, ő meg vidáman beállt még utána vacsorát készíteni nekünk és gondolom nem ez volt aznap az utolsó dolga. De ehhez szokott, így “könnyű”. 🙂

A hegyek közül szállásadónk, Jason vitt el minket kocsival a második úticélunkhoz Yangshouba. Az út négy óra hosszú, kanyargós hegyi utakon, “kisvárosokon” át egy nyüzsgő turistaparadicsomba érkeztünk. Az út során még velünk volt még a hegyi nyugalom Jasonnak köszönhetően. Ilyen biztonságban nem éreztem még magam kínai sofőr mellett, pedig a vezetési stílusa azért mégiscsak kínai.

Kínában furcsamód előzgetik egymást az autók, még kanyarban is sokszor, de a hegyek közt az emberek sokkal jobban figyeltek egymásra, kicsit mintha előzékenyebbek lennének egymással az autósok. Ahogy haladtunk a cél felé, ez egyre inkább eltűnni látszott, Jason is ingatta a fejét bizonyos dolgokon. Aki volt már Kínában, talán tudja miről beszélek (forgalmas úton nyugodtan átsétálgató iskolásfiúkról, kanyarban két autós egyszerre jobbról történő előzéséről, stb.) . Lényeg, hogy senki nem megy odébb, minden folyamatos mozgásban van és ilyenkor a legrosszabb amit tehetsz, hogy megállsz. Itt menni kell tovább és kikerülni ami útban van. Ők is kikerülnek téged. A hegyekben ez oké, mert kissebb a forgalom, szükebb az út, lassabban haladnak a jármüvek. Ellenben a nagyvárossal, ahol mindezt beszorozhatod tízzel. Nem könnyü a mifajtánknak. 🙂

Yangshuoban a belváros nyüzsgő forgataga a város szélei felé elhalványul ugyan, de a közlekedési stílus már jobban megmarad. Muszáj alkalmazkodni, különben palacsinta lehetsz az aszfalton… Nem szép, de igancsak kínai módi szerintem, hogy gyakran tönkrevágják a látványt az építkezésekkel. Sok helyen láttuk, hogy a széles autóutak, órmótlan lakóházak a gyönyörü kúphegyekre ráépülve terpeszkednek. Persze kell a hely, értem én, de miért így, miért ott? Örülök, hogy még mostani állapotában láttuk, mert bele se gondolok mi lesz később, pár év múlva… A városban rengeteg a turista illetve a külföldi. Rengeteg olyan embert láttam, akikről úgy tünt, itt élnek, itt laknak. És tényleg, Peti mesélte, hogy sokan vannak, akiknek annyira megtetszik, hogy megvetik a lábukat jópár évre, mert olcsó (1 yuanért vettem 3 fej fokhagymát!!!), szép helyen van, jó az idő, stb. Sokan üzletet, éttermet, bárt nyitnak és szépen éldegélnek. Egy kezem meg is tudom számolni, hányszor ettünk itt kínai kaját, mert annyira kínálták magukat a nyugati éttermek is, Shanghai árainak töredékéért, gyakorlatilag budapesti árszínvonalon – Shanghaiban meg úgyis sok kínait eszünk. A fiúk is örültek a pizzázásoknak. 🙂

Volt hát nyugalomban és nyüzsgésben is részünk a nyaralásunk alatt és bár igazán díjaztam a csendet és a nyugalmat is, nem tudnék meglenni a nyüzsgés nélkül sem azt hiszem. Tökéletes kiegészítése volt egymásnak a kettő, kár, hogy nem túl közel egymáshoz, de egy ilyen hatalmas országnál ez nem elvárható azt hiszem. 🙂

« Prev: :Next »