Ujgur étterem – Spice Bazaar


Sorozatos esős hétvégék követik egymást mostanában (ilyen a rövid, úgy egy-másfél hónapig tartó tavasz errefelé, de hogy hétköznap ragyogó napsütés van és csak hétvégén esik az felháborító), márpedig ha esik akkor nagyon esik, így a lakáson és a játszóházon kívül nemigen tudunk merre menni a gyerekekkel. Tipikusan vasárnap késő délutánra enyhül az idő, ilyenkor pedig legalább étteremlátogatásra felhasználjuk azt a kis időt ami amaradt a hétvégéből.

Két hete se volt ez másképp, tanakodtunk milyen jellegü ételt kóstoljunk ezúttal, japánt, thait, kínait, nyugatit? Végül Peti kiszúrt egy ujgur éttermet és mivel ismerjük a birka iránti rajongását én meg amúgy sem eszem túl sok húst, beadtam a derekam.

Az étterem nagyon hangulatos volt, kellemes világítás, autentikus zene, kedves kiszolgálószemélyzet. Szépen elszeparálták a családos látogatókat, nekem ez is tetszett mert így kevésbé zavarhattunk bárkit is. Ricsi ugyanis szinte végig az asztalt püfölte bármivel ami a keze ügyébe akadt. 🙁

  • Előételnek menta salátát rendeltünk mandulával, ez isteni volt, Barni megkóstolta a mentát is, de a fiúk többnyire csak a magokat ették róla. 🙂
    P1050759

Az előétel után a következőket kóstoltuk végig:

  • Zsenge párolt borsó – Andi:5/5, Peti: 5/5, Ricsi:5/4 – Ez volt a meglepi, mert az angol étlapról rendeltünk fogalmunk se volt, mi az a “snow pea” – hát most kiderült 🙂
    P1050760
  • Birkapörkölt ujgur lepénnyel – Peti:5/5. Friss, pont kellemesen csontos és zsíros birka saját levében, amibe beleáztatták a lepénycikkeket. Egyszerű, nagyszerű. Egyedül ettem és így kicsit küzdenem kellett a végén, de belefért. 🙂
    P1050761
  • Párolt gomba zöldpaprikával – Andi:5/5, Peti: 5/5 Itt elég sunyi módon az aljára kerültek a paprika csípős darabjai ezért igencsak meglepett mikor lerobbanni készült a fejem… Ezek a párolt zöldségek amúgy teljesen natúr fűszerezésüek voltak, szójaszószt még hírből sem láttak – ennek ellenére kellemes volt persze de semmi extra.
    P1050762
  • Nyárson grillezett padlizsán és gomba csípős fűszerezéssel – Nagyon finom volt.
    P1050763
  • Ujgur diós-mandulás brownie – Szintén isteni finom, azonkívül rettentő nagy adag, bőven maradt még másnapra is, hazavittük. 🙂 A tálalás is nagyon szép volt, kis joghurtot lehetett mellé kanalazni és mentalevelekkel díszítettek. 🙂
    P1050772
  • Ujgur lepény a fiúknak, mert imádják.
    P1050764
  • Rizs – ez szintén a fiúk révén sosem maradhat ki 🙂

Összességében jó volt, de az ujgur konyhától továbbra sem vagyok elájulva, hacsak nem nézzük az előételt és a desszertet, mert ezek kimagaslóan jók voltak!
P1050773

Helyszín: Dongping road, kedvenc indiaink, a Saffron melleti épületben. 235 yuant fizettünk és pont jóllaktunk.